Logomain

Lepattant vasútállomások, szevasztok!

By Kovács Dániel 2012. február 6. 10:21

szerk at hg dot hu

Multi_index20130604-19838-g352jq.gallery

multimodális csomópont index

Kecskemet20130604-19838-mnxlkg.gallery

Balra az új MÁV-Volán-pályaudvar, jobbra a bevásárlóközpont a tervezett kecskeméti multimodális csomópontban

Debrecen20130604-19838-1yq0sic.gallery

Debrecen, a Nagyállomás helyén tervezett új multimodális központ, háttérben a sínek feletti híddal

Eger20130604-19838-1csrgn3.gallery

Eger, a Pro Urbe Kft. terve a pályaudvar és környékének revitalizációjára

Multimodális fejlesztésekkel építene új városközpontot tíz éven belül több magyar város: Kecskemét, Debrecen és Eger is.

A 2013-2020-as uniós ciklusban várhatóan megnyílnak az uniós pénzcsapok a közösségi közlekedést fejlesztő beruházások előtt. Erre készülve számos magyar nagyváros dédelgeti komoly multimodális csomópontok létrehozásának tervét, számolva az agglomerációban élők igényeinek kiszolgálásával, a változó közlekedési és bevásárlási szokásokkal. A vasúti- és buszpályaudvar egymás mellé telepítése persze nem a spanyolviasz, az újdonság az így létrejövő komplexumok funkcionális felturbózásában rejlik, hogy a többnyire lepattant közlekedési átszállóhelyek helyett élhető, sokak számára célpontként funkcionáló komplexumok jöjjenek létre. Ennek fényében 2020-ig több magyar város, illetve budapesti kerület kaphat új városközpontot. Megnéztük, ki mit és hol tervez.

Budapest-Kelenföld

Az Etele City Center tervei

 

A négyes metró végállomása, a Kelenföldi pályaudvar és az itteni távolsági és helyi buszpályaudvar optimális helyszín egy multimodális csomópont kialakításához, ráadásul a vasút túloldalán ott az M1-M=7 autópályák bevezető szakasza. Sajnos a metróállomás tervezésénél ezt a lehetőséget nem vették figyelembe, ez a kialakítani tervezett multimodális csomópont tervezőinek komoly gondokat okozott – legalábbis ezt mondta a munkában résztvevő Zoboki Gábor a tervtanács előtt, idén január elején. Pár évvel ezelőtt még ötletpályázatot írtak ki a Kelenföldi pályaudvar és térségének fejlesztésére, azzal, hogy az első ütem akár 2010-re megvalósulhat. Ehhez képest azóta semmi sem történt, így a terület egy részének birtokosa, a Futureal vette kezébe a dolgokat, és a Zoboki-iroda segítségével lerakott egy fejlesztési koncepciót. A magáncég bevásárlóközpontot tervez a kialakulatlan városközpontba, ehhez kapcsolódóan pedig részt vállalna az intermodális csomópont létrehozásában. A munkában a kerület és a MÁV is szerepet vállalt, a tervtanács pedig támogatta a tervet, a nem sokkal korábban hatályba lépett „plázatörvény” dacára. A fejlesztéshez mindenképp tisztázandó a Kelenföldi pályaudvar jövője, beleértve ebbe a műemlék épületet is.

Kaposvár 

A közlekedési fejlesztések Kaposvár számára kiemelkedő jelentőségűek. A beruházás legfontosabb célja, hogy megszüntessék a várost kettévágó vasútvonal káros hatását. A tervek szerint a jelenlegi helyén maradó vasúti pályaudvar szomszédságába költözne a helyi és a távolsági buszpályaudvar, egyben megoldva a sínek feletti akadálymentes átjárhatóságot is. A mostani, nem messze fekvő pályaudvar területe P+R parkolók elhelyezésére ad lehetőséget. A város jelenleg a megvalósíthatósági tervek elkészítésén dolgozik, erre már van fedezet. A teljes projektet 100%-ban uniós forrásokból fedeznék, és Kaposvár azt is szorgalmazza, hogy Horvátország EU-csatlakozásával párhuzamosan felújítsák a városon átvezető Budapest-Rijeka vasútvonalat. Ha megvalósul, a kaposvári beruházás elsősorban a vasútvonaltól délre fekvő, jelenleg családi házas beépítésű környék életében hozhat komoly változást, hiszen közvetlen összeköttetésük lesz a belvárossal. Magánbefektető bevonásáról, illetve a közösségi funkciókon túlmutató kereskedelmi, esetleg irodaterek megépítéséről Kaposváron egyelőre nincs szó. 

Kecskemét

Balra az új MÁV-Volán-pályaudvar, jobbra a bevásárlóközpont a tervezett kecskeméti multimodális csomópontban

A kecskeméti vasúti pályaudvart, pontosabban az előtte fekvő zöldterületet a nyílegyenes Rákóczi út köti össze a belvárossal. Már száz éve is terveztek ide valami igazán nagyszabásút, egy hatalmas víztornyot Lechner Ödönnel, de a terület azóta is beépítetlen és némileg funkciótlan maradt. A most ide szánt nagyszabású fejlesztés kapcsán azonban a néhány éve a belváros szélére telepített Malom Center joggal gondolkoztatja el a helyi lokálpatriótákat, ráadásul a vasútállomástól nem messze fekvő buszpályaudvart nemrég újították fel. A tervek alapján az új, közös MÁV-Volán-pályaudvar épp a Rákóczi út tengelyében kapna helyet, a publikus funkciókat részben a sínek fölé épített, az azokon túli Hunyadivárossal is kapcsolatot biztosító épületben helyeznék el. A multimodális csomópont mellé itt is terveznek kereskedelmi létesítményt, egy sportpálya helyére, magánberuházásban, körülbelül 61 ezer négyzetméteren. A gigantikus alapterületű épületbe a felújított víztornyot is befoglalnák. A beruházás életet lehelhet a jelenleg kihalt és alulhasznosított Rákóczi útba – ezt és a pályaudvar előtti parkot egyébként mostanában újítják fel.

További képek a kecskemet.blog.hu-n.

Debrecen

Debrecen, a Nagyállomás helyén tervezett új multimodális központ, háttérben a sínek feletti híddal

A cívis város kétségtelenül élen jár a tervezett multimodális csomópont kommunikációjában; akárcsak a budapesti Etele tér esetében, már itt is készültek csalogató látványtervek. A helyszín a Petőfi tér a Nagyállomás szomszédságában, a cél pedig, akárcsak Kaposvár esetében kettős. Az egyik a meglévő tömegközlekedési célállomások összeterelése, 600 férőhelyes parkolóval, a túlterhelt és távoli buszpályaudvar ideköltöztetésével, beleértve a távolsági- és a helyi járatokat is. A másik a vasútvonalon túli városrész szervesebb bekapcsolása a belváros életébe, a sínek feletti átjárás biztosításával. A teljes beruházás 20-25 milliárd forintba kerülhet. A Józsát, Hajdúböszörményt és Hajdúszoboszlót érintő elővárosi vasúti közlekedés kialakítása várhatóan új pályaudvari épületet is szükségessé tesz, amely irodáknak és kereskedelmi létesítményeknek is helyet adhatna. Az egyelőre tisztázatlan, hogy mi lesz az 1958-60 között épült, a szocialista realizmus és a modern stílusjegyeit ötvöző Nagyállomás sorsa, amelyért Kelemen László 1962-ben Ybl-díjat kapott – a megvalósíthatósági tanulmány részeként elkészült vázlattervek, ellentétben a korábban, 2004-ben készített verziókkal, teljes bontásával számolnak.

Eger

Eger, a Pro Urbe Kft. terve a pályaudvar és környékének revitalizációjára

Egerben alapvető probléma, hogy míg a buszpályaudvar a központban, a székesegyház szomszédságában található, addig a vasútállomás attól jóval távolabb, a város déli részén helyezkedik el. Ráadásul a Dianóczki János tervei alapján épült, lassan műemléki védelemre érdemes buszpályaudvar mára kinőtte magát. Ezért merült fel, hogy a vaspálya területére költöztetik, a vágányok egy részét felszámolva, más részüket keletebbre tolva. A tervekbe a környező, jelenleg alulhasznosított háztömböket is bevonták, az így kialakuló impozáns déli városközpont megvalósítása azonban nyilvánvalóan csak magánbefektetőkkel lehetséges. Akárcsak Kaposvár, Eger is a megvalósíthatósági tervek elkészítéséig jutott eddig.

Miskolc

Csak néhány hete jár a villamos az új, meghosszabbított pályán Miskolcon Felső-Majláthig, igaz, egyelőre ideiglenes végállomásra. A Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt azonban egy távolabbra mutató fejlesztésnek is része: a tervek szerint Felső-Majláthon jön létre a város új multimodális csomópontja, a villamosvégállomás mellé telepített buszpályaudvarral és a jövőben idáig vezető kerékpárúttal. A Gömöri-pályaudvar szomszédságában egy másik ilyen csomópontot is terveznek, a Búza téri buszpályaudvarról több járat végállomásának idetelepítésével, és az elővárosi vasúti közlekedés megszervezésével. A tervek egyelőre igen vázlatosak, magánbefektető – legalábbis a nyilvánosság előtt – eddig itt sem került képbe.

városfejlesztés, budapest, debrecen, magyarország, köztér, terv, eger, kelenföld, újbuda, kaposvár, miskolc, kecskemét, egér, etele tér Icon_print

multimodális csomópont index

Balra az új MÁV-Volán-pályaudvar, jobbra a bevásárlóközpont a tervezett kecskeméti multimodális csomópontban

Debrecen, a Nagyállomás helyén tervezett új multimodális központ, háttérben a sínek feletti híddal

Eger, a Pro Urbe Kft. terve a pályaudvar és környékének revitalizációjára

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317