Szemben számos más épülettel, a Baumhorn Lipót tervezte Dózsa György úti zsinagóga legalább nem pusztult el, csak átalakult.
A második világháborúban számtalan hazai zsinagóga gyülekezete tűnt el teljesen, vagy fogyott el a háború után apránként. Ez különösen jellemző volt a vidék Magyarországán, de Budapesten is kiürült számos zsinagóga. Az üresen álló imaházak aztán vagy teljesen tönkrementek és elpusztultak, vagy funkcióváltással megmenekültek. Jelen cikk a főváros elveszett templomait bemutató sorozat részeként az egyik legegyedibb esettel foglalkozik, amikor is zsinagógából vívóterem lett.
1876-ban átadták a Margit hidat, röviddel utána a Nyugati pályaudvar sínjei felett átívelő Ferdinánd hidat, valamit az 1876-os árvizet követően a Vizafogó gátját is. A fejlesztések maguk után vonták a mai Újlipótváros és Angyalföld helyén található beépítetlen telkek, szántók felértékelődését. Pár évtized alatt üzemek, gyárak, munkásszállások és sötét lebujok vették át a szőlőtőkék és gabonaföldek helyét. Az izraelita lakosság számaránya nem volt túlzottan magas, de a környék igényeit ellátó kereskedelmi egységek, valamint egynémely üzem tulajdonosai leginkább közülük kerültek ki. Tovább növelte a terület fontosságát, hogy az 1808-ban lezárt észak-pesti zsidó temető helyett az Angyalföldön található Lehel utcában nyitottat kezdtek el temetkezni egészen az 1870-es évek közepéig, azonban a kegyhely még a XX. század elején is fennállt, csak akkortól kezdték el más célokra beépíteni az Aréna (Dózsa György) út – Lehel utca – Taksony utca és Tüzér utca által határolt területet. (A sírok egy részét a Kozma utcai temető fogadta be.)
Nem csoda tehát, hogy a körúton kívül lakó zsidóság növekvő számára való tekintettel már a XIX. században is léteztek imahelyek Angyalföldön, többek között a Váci és Fóti utakon, bérházak egybenyitott lakásaiban, műhelyekből átalakított helységeiben. Ám a legnagyobbak is legfeljebb 200 főt tudtak befogadni, az angyalföldi zsidó közösség viszont már több ezer főt számlált. A végső lökést az önálló épület felhúzására a lipótvárosi zsinagóga tervének majdnem két évtizedes huzavona után való teljes bukása adott. A telket a Pénzügyminisztériumtól vásárolták meg. Az építkezést 1907-ben kezdték el az összegyűlt 200 ezer forintnyi adományból. A már használaton kívüli zsidó temetővel szemben, az Aréna (ma Dózsa György) út északi oldalán levő telek adásvételére február 27-én került sor, a zsinagóga pedig következő év szeptember 1-én már átadásra készen állt. A tervező a korszak legnagyobb hazai zsinagógaépítésze, a Komárom megyei Kisbéren született Baumhorn Lipót volt.
Bécsben tanult építészetet, majd hazatérve 1883 és 1894 között Lechner Ödön irodájában dolgozott, aminek hatása egyes épületein is meglátszik. Összesen 22, önállóan tervezett zsinagógája közül az angyalföldi megépítéséig készült el az esztergomi, az fiumei, a temesvári, a szolnoki, az újvidéki, valamint főműve, a szegedi új zsinagóga. Építészetében keverednek a keleties, a reneszánsz és a szecessziós stílusjegyek.
A Dózsa György úti zsinagóga archív képeken, a háború előtt
Az angyalföldi imaház kiképzésére nézve négyzet alakú, centrális tér kupolával lefedve, amihez előcsarnok és a szentély csatlakozik észak és déli irányból. A földszinten 406, a karzaton pedig 394 (tehát összesen 800) férőhely kapott helyet. A belső tér egyszerű architektúráját a gazdag díszítőfestés ellensúlyozta, dominánsan sárga, kék, barna és vörös színnel, geometrikus mintázatokkal. A homlokzatokon sárga klinkertégla és vakolt felületek váltották egymást, egyedül az oromzatok kaptak mozgalmasabb külső festést. Néhány párkánydísztől eltekintve a tervezéskori állapotában maradt fenn a mai napig.
Lényeges átalakítások a második világháborús időkig nem érték az épületet, a zsinagógaépítésben rutinos építész műve megfelelően szolgálta a közösséget. 1944-45 során gyűjtőtáborként működött, többek között a kétes hírű Kasztner-vonatra várakozók egy részét is itt gyűjtötték össze. A világháború után kisebb sérüléseit hamar helyreállították, azonban az amúgy is megfogyatkozott hívek száma hamar csökkenni kezdett, az emigrációs hullámok miatt. A folyamat vége az lett, hogy a negyvenes évek végére a hitközség visszaszorult egy jóval kisebb, eredetileg kultúrterem céljára épült helyiségbe, a zsinagóga központi terét pedig különféle állami vállalatok használták raktárként.
Az 1977-re életveszélyes állapotba került épület megmentője végül a Budapesti Honvéd Sportegyesület lett: 1984-ben megvásárolták az épületet, és megkezdték felújítást, és átépítést boksz- és vívó-edzőterem céljára az Ipari Épülettervező Vállalat tervei alapján. Az átépítés részeként a hatalmas belső teret két, tálcaszerű födémmel osztották fel, így nyerve három szintet az új funkció számára. A második emelet födémjét átlósan helyezték el, így némileg érzékelhető maradhatott a teljes tér. Benczúr László építész, aki ezért a munkájáért 1989-benYbl-díjat is kapott, úgy tervezte meg a födémrendszert, hogy szükség és igény esetén az eredeti épületszerkezet sérülése nélkül elbontható legyen. Helyreállították a sárga, kék, barna és vörös színekből összeálló, alapvetően geometrikus mintázatú belső díszítőfestést is, a vallási szimbólumok mellőzésével.
A zsinagóga szomszédságában, az egykori kultúrteremben a mai napig hitélet zajlik, a közelmúltban fel is újították. A Dózsa György úti épület más hazai példákkal ellentétben nem bontották le, belső díszeit nem tüntették el maradéktalanul és jelenlegi funkciója sem méltatlan. Ha elfogadjuk az emiatt szükséges átépítést, akkor az 1945 utáni zsinagóga-sorsok egy egyedi, és elfogadható példáját láthatjuk a Dózsa György úti metrómegállótól pár percnyire.
