Logomain

Ki tervezi az új Széll Kálmán teret?

By Kovács Dániel 2011. június 7. 11:58

szerk at hg dot hu

A Főmterv Zrt. nyerte a volt Moszkva tér átépítésére kiírt ötletpályázatot, amelyre összesen három munka érkezett be – adta hírül Hutiray Gyula budapesti városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a keddi Napi Gazdaságban. Így ez a társaság készítheti a tér átépítésének tanulmánytervét. Hogy ez alapján új pályázatot írnak-e ki, egyelőre nem tudni, mint ahogy azt sem, mi lesz a tér közepén álló „vasbeton legyezővel”, a metrólejárat épületével. <br/>

A Főmterv Zrt. nyerte a volt Moszkva tér átépítésére kiírt ötletpályázatot, amelyre összesen három munka érkezett be – adta hírül Hutiray Gyula budapesti városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a keddi Napi Gazdaságban. Így ez a társaság készítheti a tér átépítésének tanulmánytervét. Hogy ez alapján új pályázatot írnak-e ki, egyelőre nem tudni, mint ahogy azt sem, mi lesz a tér közepén álló „vasbeton legyezővel”, a metrólejárat épületével.

Moszkva_120130603-19838-1u0ccb5.gallery

A tanulmányterv elkészülését és jóváhagyását a Városháza szeptemberre tervezi, az engedélyezési tervek elkészülését 2012 elejére, és még jövő évben meg is valósítanák a május óta Széll Kálmán névre hallgató tér átépítését. Hutiray szerint a hárommilliárd forintra becsült, állami finanszírozású projektben elsősorban a közlekedési kapcsolatok rendezésére nyílik mód, figyelembe véve a budai fonódó villamos terveit is. A Napi Gazdaságnak Hutiray azt is kijelentette: az átépítéssel a tér megszabadulhat a jelenlegi, hatvanas-hetvenes évekbeli légkörtől.

A nemrég átkeresztelt Moszkva teret, amelynek rendezését 2010-ben a hg.hu is az új kormány legfontosabb városépítészeti feladatai közé sorolta, korábban két cikkben mutattuk be (egy és kettő), a tér közepén álló metrólejárat épületéről pedig külön is megemlékeztünk. Ez az épület alighanem a legvitatottabb modern házak egyike Budapesten: a közvélemény általában csúfnak tartja (részben ezért is kapott nemrég új festést), de kétségtelenül sajátos színfoltja a városnak, olyannyira, hogy például a neves Wallpaper* designmagazin budapesti útikönyvében is szerepel. A tér másik jelentős alkotása a régóta működésképtelen Sellő-díszkút, a Magyarországon élő görög szobrász, Makrisz Agamemnon (1913-1993) alkotása.

városfejlesztés, budapest, magyarország, moszkva tér, 2011, széll kálmán tér, hutiray gyula, főmterv zrt. Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317