Logomain

De mi lesz a szocreállal?

By Kovács Dániel 2011. május 15. 10:57

szerk at hg dot hu

Aufschwung20130603-19838-5ssmwn.gallery

A Schweizer Heimatschutz Aufschwung-kampányának grafikai elemei és egy megvásárolható táska

Koki220130603-19838-vrj361.gallery

A Kőbánya-Kispest metróállomás újkorában és a bontás idején, 2008-ban

Index20130603-19838-12iwo0j.gallery

szocreál index

Budapest-farkasret_mindenszentek-templom_197520130603-19838-101aden.gallery

Szabó István: Mindenszentek-templom, Budapest-Farkasrét

Szekszard20130603-19838-1nf1sr6.gallery

Szekszárd, a Varga Levente és Jurcsik Károly által tervezett városközpont részlete

Gal20130603-19838-ymppka.gallery

Magyar házak a hatvanas-hetvenes évekből

120130603-19838-szz3s1.gallery

Hungarotex-székház a Szép utca - Kossuth Lajos utca sarkán, Budapest. Fotó: Fortepan

220130603-19838-1th4b91.gallery

Moszkva tér, a metrólejárat épülete. Fotó: Fortepan

320130603-19838-62iojm.gallery

Salgótarján, a városközpont a Karancs Szállóval. Fotó: Fortepan

420130603-19838-o231a7.gallery

Tihany, épület a kikötőben. Fotó: Fortepan

520130603-19838-476b5a.gallery

Magasház a budai Vár alatt, az Alagút utcában. Fotó: Fortepan

620130603-19838-15ebu0q.gallery

Buszpályaudvar, Eger. Fotó: Fortepan

720130603-19838-gg2uf.gallery

Szökőkút a budapesti Blaha Lujza téren. Fotó: Fortepan

A hatvanas-hetvenes évek épületeinek védelme itthon gyerekcipőben jár, pedig számos külföldi példától tanulhatnánk.

„Én ledózerolnám az egészet, és valami normálisat raknék a helyére.” Ha valahol az 1960-70-es évek építészetéről esik szó, ez a hangulatot leginkább jellemző hozzászólás. Az elmúlt bő fél évszázad építészetét a közvélemény különösen kritikusan szemléli, a folyamatos bontások ellen egyelőre senki sem emeli fel szavát, beleértve a műemlékvédelmet is. Tényleg ennyire szégyellnivaló lenne ez a kor?

Műemlék-esélyes: Szabó István temploma Farkasréten

Ha minden jól megy és Réthelyi Miklós miniszter is szignálja a beterjesztett jegyzéket, hamarosan impozáns épületekkel bővülhet a védett épületek hazai listája. Műemlék lesz például Makovecz Imre egyik első épülete, az 1964-65-ben épült szekszárdi Sió Csárda, a legfiatalabb védett épület büszke címét pedig a hetvenes évek elején a hívek társadalmi munkájával felépült, véglegesen csak 1977-re elkészült farkasréti Mindenszentek-templom veszi át. 

Annak ellenére, hogy az ország épületállományának túlnyomó része a második világháború után készült, a műemléklistán máig csak pár tucat épület képviseli ezt a korszakot. Azok is javarészt közvetlenül a háború utáni évekből, vagy az ötvenes évek mára izgalmas kuriózumnak számító menő szocialista realista épületei közül valóak. (A „szocreál” kifejezést a közvélemény a teljes népköztársasági időszakra érti, a művészet- és építészettörténészek azonban csak nagyjából az 1951-56 közötti periódusra.) Miközben a magyar építészet egyik 20. századi fénykora a „hosszú hatvanas évek”, azaz a szocreál kötelező voltának megszűnésétől az új gazdasági mechanizmus koráig, a hetvenes évek elejéig tartó időszak, amikor a hazai építészek nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket értek el.

Részlet a Jurcsik Károly és Varga Levente tervezte szekszárdi városközpontban

A hazai szakemberek már 2000-ben, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal galériájában megrendezett, A műemlékvédelem táguló körei körök című kiállítással tudatosították: ideje foglalkozni a 2. világháború utáni évekkel. Felmerült többek között Szekszárd, Salgótarján, Dunaújváros központjának védelme, Sárospatak híres Makovecz-művházának, a meglepő épségben fennmaradt kecskeméti Aranyhomok Szállodának vagy a tihanyi rév kikötőépületének hivatalos megóvása. Azóta valójában nem sok történt ezen a téren. A szakember és a pénz kevés, a korszak a szigorúan tudományos szemlélethez még túl közeli, és az is tény, hogy a hivatalos politika mindig szigorúan a Kádár-korszakkal szemben határozza meg magát – azaz nem érdeke a kulturális hagyaték megőrzése. 

Az épületek pedig sorra pusztulnak, de a legjobb esetben is átalakulnak; nemegyszer maga az építész változtatja meg jóvátehetetlenül az eredeti karaktert. Ez történt például a nemrég átépített szombathelyi Savaria Mozi esetében, de említhetnénk a hatvanas évek hazai irodaházainak tán legfontosabb példáját, a Bécsi utcai Chemolimpex-székházat is, amelyet épp az (eredeti építésze, Gulyás Zoltán által tervezett) átalakítás miatt vették le a tervezett műemlékek listájáról – és miután nagy meglepetésre nemrég komolyan felmerült a bontása, az építészszakma közfelháborodása kellett a megmeneküléséhez. Az elmúlt években eltűnt Budapestről a Vörösmarty téri ORI-székház, a Roosevelt téri Spenótház, vagy a Linda című sorozatban is fel-feltűnő Fő utcai Industrialexport-irodaház. Most persze senki sem siratja őket, ahogyan a piros metró elbontott Örs vezér terei M-betűs végállomását, vagy a Kőbánya-Kispest metróállomás mára szinte teljesen megsemmisült épületét sem. Pedig az utóbbi esetében az évtizedes elhanyagoltság és kosz alatt a nyolcvanas évek páratlanul izgalmas emléke, a műanyag-építészet egyedi példája rejtőzött. De a bontások nem állnak meg a rendszerváltásnál: a közelmúltban tűnt el a föld színéről az a Hegyvidéki Bevásárlóközpont, amelynek tervezőjét, a hét éve elhunyt Csikós Istvánt 1990-ben ezért a munkájáért jutalmazták Ybl-díjjal – a hazai építészet legfontosabb elismerésével.

A Kőbánya-Kispest metróállomás újkorában és a bontás idején, 2008-ban

Könnyű megérteni, hogy a közvélemény miért nem tekint értékként ezekre az épületekre. Java részük sok évtizedes használat után mára alig mutat valamit hajdani állapotából, és a költséges felújítás helyett a fenntartónak egyszerűbb a teljes átépítés vagy a bontás mellett dönteni. Sok olyan is akad, amely épp funkciója miatt gyorsan amortizálódik vagy akár mára üresen áll; ilyenek a hatvanas években országszerte épített buszpályaudvarok, ipari épületek, művelődési házak. De akadnak egészen reprezentatív építészeti eredményei is a kornak, mint például a budai volt királyi palota belső terei, amelyek akárcsak részleges megóvása fel sem merül azokban az építészekben, akik manapság a felújítás lehetséges módjairól gondolkodnak. Abban, hogy a közgondolkodás ennyire érzéketlen a modern hazai eredményeivel szemben, fontos szerepe van a századforduló és a Horthy-korszak iránti hamis nosztalgiának, annak, hogy a háború utáni időszak szinte teljesen kimarad a közoktatásból, de a sikeres városvédő mozgalomnak is, amely a kilencvenes évektől egyre érezhetőbben a modern és kortárs építészet ellenében határozta meg magát.

Egyelőre nem lehet elvárni, hogy a Magyar Népköztársaságra mint nemzeti azonosságtudatunk szerves részére tekintsünk, talán épp azért, mert a kor következményei máig élnek. Felesleges és rossz reakció azonban ezt az érzést a kor művészeti-építészeti emlékeire is rávetíteni, hiszen nem teszünk így a könnyűzenével vagy épp az irodalommal sem. Vannak országok, ahol a helyzet épp az itthoni ellenkezője - és működik. A Kanadai Építészek Szövetsége nemrég második alkalommal osztotta ki a Prix du XXe siècle elnevezésű díjat, amellyel a 20. század második felének meghatározó, az országban álló vagy kanadai építész által tervezett épületeire hívják fel a figyelmet. A 2011-es díjazottak között szerepel a két éve elhunyt Arthur Erickson két munkája, de egy egyetemi hőközpont és egy vasútállomás is. Míg Kanadában az építészkamara, addig Svájcban a műemlékvédelem vette a kezébe a modern építészet ügyét: Aufschwung címmel indított kampányuk az ötvenes években emelt modern épületekre, Svájc második világháború utáni gazdasági fellendülésének máig álló jeleire irányítja rá a figyelmet.

A Schweizer Heimatschutz Aufschwung-kampányának grafikai elemei és egy megvásárolható táska

Míg a korszak itthoni műemlékeinek megszámlálásához elég pár kéz, 1987 és 2000 között, azaz tizenhárom év alatt csak Angliában között több mint háromszáz, a háború után emelt épületet nyilvánítottak védetté (és erről természetesen könyv is megjelent). A hivatalos műemléki szervek mellett Nagy-Britanniában civil szervezet, az 1979-ben alapított 20th Century Society is foglalkozik a területtel. Az eleinte csak a harmincas évekre koncentráló társaság ma már a nyolcvanas évekig tolja ki az odafigyelésre méltó épületek születési határát. Legfőbb eszköze az országos médiában indított kampány; ennek jellemző esete az Alison és Peter Smithson tervei alapján épített és évek óta lebontással fenyegetett Robin Hood Gardens lakóegyütteséért indított, átfogó küzdelem, amelyhez olyan neves építészek is csatlakoztak, mint Zaha Hadid vagy Richard Rogers, valódi nagy halnak pedig a brit építészeti közéletet is mozgósító BD Online csatlakozása minősíthető.

Kampányfilm a Robin Hood Gardens megmentéséért

Az ilyen kampányok már nemcsak Nagy-Britanniában tekinthetőek a protestkultúra szerves részének (bár a BBC kampány-oktatóoldala példaértékű). Míg a Robin Hood Gardens védetté nyilvánításáért folytatott akció egyelőre sikertelennek bizonyult, addig például a Richard Neutra 1961-es gettysburgi körcsarnokáért kampányolók, vagy a portlandi Memorial Coliseum üvegcsarnokáért kardoskodók elérték céljukat. A kezdeményezésekre kiváló terep az online média: a Facebookon szervezték például a lengyelországi Katowice vasútállomásának bontása elleni tiltakozásokat, a chicagói Prentice Tower megmentéséért, vagy a tazmániai Hobart városában álló, hatvanas években épült irodaház megóvásáért létrehozott Facebook-oldalakhoz pedig százak csatlakoztak – noha kevésbé ismert, részben üresen álló épületekről van szó.

Egy épület sikeres levédése persze csak a megóvás első lépése, hiszen aztán a hasznosításról is gondoskodni kell. (Makovecz fent említett Sió Csárdája évek óta üresen pusztul, és megmentéséhez nem lesz elég egy minisztériumi pecsét – hogy a többi magyarországi példáról ne is beszéljünk.) Egy civil kezdeményezéstől nem lehet elvárni, hogy hosszú távú hasznosítási tervvel rukkoljon elő; viszont ha segít felismerni egy létező, az épület megóvását megcélzó igényt, akkor az állam és a beruházó együttesen léphet tovább ebbe az irányba. Külföldön már erre is van jó példa. Az Oklahoma Cityben álló, 1958-as banképület, amelyet a köznyelv Aranykupolaként emleget, annak idején a világ ötödik geodézikus kupolája és a helyiek büszkeségének komoly tárgya volt. A 2000-es években csak a nyilvános kampány mentette meg a tervezett lebontástól; a tulajdonos és a város végül megegyezett, és az utóbb műemlékké nyilvánított épületet ma konferenciaközpontként működtetik, sikerrel.

építészet, kovács dániel, történelmi építészet, műemlék, magazin, örökségvédelem, modern építészet Icon_print

A Schweizer Heimatschutz Aufschwung-kampányának grafikai elemei és egy megvásárolható táska

A Kőbánya-Kispest metróállomás újkorában és a bontás idején, 2008-ban

szocreál index

Szabó István: Mindenszentek-templom, Budapest-Farkasrét

Szekszárd, a Varga Levente és Jurcsik Károly által tervezett városközpont részlete

Magyar házak a hatvanas-hetvenes évekből

Hungarotex-székház a Szép utca - Kossuth Lajos utca sarkán, Budapest. Fotó: Fortepan

Moszkva tér, a metrólejárat épülete. Fotó: Fortepan

Salgótarján, a városközpont a Karancs Szállóval. Fotó: Fortepan

Tihany, épület a kikötőben. Fotó: Fortepan

Magasház a budai Vár alatt, az Alagút utcában. Fotó: Fortepan

Buszpályaudvar, Eger. Fotó: Fortepan

Szökőkút a budapesti Blaha Lujza téren. Fotó: Fortepan

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317