Működtetőt cserél idén a városligeti PeCsa. De van-e jövője a nyolcvanas évek kultikus, mára megkopott bulihelyszínének?
A második világháború utáni építészet alkotásai már elérték azt a kort, hogy modernnek, újszerűnek már nem láthatjuk őket, de még nem elég régiek ahhoz, hogy a műemlékvédelem látókörébe kerüljenek. A Kőbánya moziból tévészékház lett, Kőbánya-Kispest metróvégállomását a szemünk előtt dózerolták el, és talán ez a sors vár a Chemolimpex-székházra is. Az elmúlt hetekben újabb épület neve merült fel: a Petőfi Csarnoké. Döntés még nincs az ügyben, de addig is utánajártunk a meglepően nagy múltú épület történetének.
A Petőfi Csarnok átadása idején, archív képen. Fotó: Halmos György
A Városliget az 1800-as évek végén a nagy kiállítások színterévé vált. 1885-ben itt épült fel a mai PeCsa elődje, az Iparcsarnok, Kohn János (a Schlick-gyár későbbi vasszerkezeti tervezője) és Ulrich Keresztély (többek között a Műegyetem tanára és a ferencvárosi Elevátorház tervezője) tervei szerint. A neoreneszánsz stílusú, téglából, kőből, vasból és üvegből épület csarnok alapterülete meghaladta az 14 000 négyzetmétert! Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az Iparcsarnok a bútor-, szövő- és anyagipari termékek bemutatóhelyeként szolgált. A mostani szabadtéri színpad helyén akkor még a Sió szökőkút állt, amelyet hétvégeken éjszakára ki is világítottak. (Ez komoly kuriózumnak számított.)
Az Iparcsarnok az ország egyik legnépszerűbb kiállítási helyszíneként működött a második világháborúig: volt itt papíráru, automobil, cukrászipari, hadirepülő, vasipari és reklámkiállítás is. Minden évben május elején Tavaszi Nemzetközi Árumintavásárt, ősszel Országos Mezőgazdasági Kiállítást tartottak, de itt rendezték meg a Budapesti Nemzetközi Vásárokat is.
Az egykori városligeti Iparcsarnok, a Petőfi Csarnok elődje.
A második világháborúban az épület kiégett, tetőszerkezete elpusztult, ezért lebontották. Helyére 1947-ben húzták fel a BNV egyik pavilonját. A nagynevű vásár egészen 1974-ig ezen a területen működött – ekkor nyílt meg a mai helyszín Kőbányában. A megüresedett városligeti nagycsarnokot, amelyet ezidőtájt már Petőfi Csarnok néven emlegettek, ezután évekig bútorraktárnak használták.
1981-ben döntött a Fővárosi Tanács az épület átalakítása mellett, ifjúsági szabadidőközpont funkcióval. Akkor ugyanis már látszott, hogy a Várkertbazárban működő Ifjúsági Park egyre kevésbé képes kiszolgálni az igényeket – a nagy lökést egy egy 1980-as Edda koncerten történt baleset adta meg, majd a Park 1984-ben végleg bezárt. 1980 őszén az Általános Épülettervező Vállalatnál (ÁÉTV) Tihanyi Judit, Halmos György és tervezőtársaik tanulmánytervet készítettek az Ifjúsági Park kiváltására, akkor már városligeti helyszínre, de közelebb a Széchenyi Fürdőhöz. A „Városligeti Táncház" még elsősorban az Ifjúsági Park táncos szórakozóhely-funkcióját vette volna át.
1981-ben már ennél bővebb kulturális funkciókra jelölték ki a jóval nagyobb Petőfi Csarnokot. Csakhogy hiába vonták be az Állami Ifjúsági Bizottság és a KISZ pénzeit is, a válságos gazdasági helyzetben ez sem volt elég. Így került a képbe a Közlekedési Múzeum, amely már korábban is szerette volna megszerezni az épületet vagy annak egy részét. Sajátos házasság alakult így ki: az ifjúsági központ mellé a múzeum repüléstörténeti gyűjteménye költözhetett be. Ez az állapot aztán végig fenn is maradt, a mai napig ezek az intézmények adják a két fő „lakót". A PeCsa első igazgatója, Lehel László vetette fel, hogy meg kellene tartani a régi nevet. Ellenvetés nem volt – persze akkor még nem lehetett sejteni, hogy rövidítése majdan számos, kevéssé szalonképes tréfára ad okot.
Az ÁÉTV tervezői, Tihanyi Judit és Halmos György építészek az egykori óriási vásárcsarnokot a két fő lakó igényeire mérten szabdalták fel. A középső nagy tér köré közbenső vasbeton födémet húztak, de az egyik oldalon meghagyták az eredeti magasságot. Utóbbi teret kapta meg a múzeum. A födémmel megosztott terekben lehetett kialakítani a szabadidőközpont kisebb helyiségeit; ennek ára a rendkívül alacsony beltéri magasság lett. Az alaprajz kialakításánál azt is figyelembe kellett venni, hogy a 6000 főre tervezett szabadtéri színpad csak az egyik oldalhoz csatlakoztatható. A mindkét színpadot kiszolgálni hivatott öltözőcsoport és a kistermek így a két színpad közé kerültek.
A 2500 fős nagyterem is kompromisszumokkal épült meg. Keresztbe fordított színpadán a mobil színpad állításának lehetősége javított. A nagyterem körül J alakban húzódik az előcsarnok. Hátul a Repüléstörténeti Múzeum bejáratát képletesen és szó szerint is az ég felé emelték: az emeletre helyezték a bejáratot. A múzeum tágasabb tereiből csak a legszükségesebbeket választották le, mivel a bemutatandó anyag minél nagyobb, tágasabb tereket követelt magának. Jellemző a kényszerű takarékoskodásra, hogy a múzeum azért nincs nyitva télen, mert fűtési rendszert nem építettek be a múzeumi terekbe.
A belsőépítészeti terveket Tihanyi Judit, Halmos György és Geblusek Antal készítették. A valamikori "Ujjé a Ligetben" vidám hangulatot a tervezők élénk színekkel kívánták megidézni. Bár mára igencsak megkopott a régi kép, a sárga előtetők és a vörös oszlopok ma is megragadják a tekintetet. Az anyagi korlátok már az átalakításkor sem tették lehetővé a nemesebb, drágább anyagok használatát, így a tervezők a színek felé "menekültek", az épület szerkezete kívülről lényegesen nem változott. 1986-ban a Magyar Építőművészetben így írtak: "Az erőteljesebb formálás, építőiparunk képességeit ismerve amúgy is tanácsos." Az előtetők üvegszálas poliészterből készültek. Belül nyersbeton, nyerstégla és aszfaltozott felületek jelezték: drágább kialakításra nem jutott. Ezt a tervezők néhány kisebb elemmel igyekeztek ezt ellensúlyozni: színes oszlopfők, acélvázak, ernyők vittek némi színt az enteriőrökbe. Torzóban maradt az az ötlet is, hogy - a zománcozott ajtókon, a festett mennyezeten, a bazár homokfúvott üvegfalán - virágos ornamentikával díszítsék fel a belső tereket – a minta csak néhány helyen jelenik meg.
Az 1985 tavaszán megnyílt csarnok szabadidőközpontjában a könnyűzenéé lett a főszerep (sok egyéb rendezvény mellett). A szabadtéri színpad fedésének acélszerkezetét és ponyváját Majoros Gábor építész tervezte. Az épület tövében működik a város egyik legnépszerűbb bolhapiaca is. Az elmúlt 25 évben már több mint 10 millió látogató fordult meg a közel 15 ezer rendezvényen.
Quimby - Mari (2005. PECSA)
Subscribe - Rebirth (2009. PECSA)
Hogy ki volt minden idők leghíresebb fellépője a PeCsában? Para-Kovács Imre felvetésére az Urbanlegends derítette ki, hogy a mendemonda, miszerint 1989. november 21-én a Nirvana koncertezett a PeCsában, igaz. De igaz az is, hogy az együttest csak később fedezték fel. A TAD előzenekarjaként érkező Nirvana fellépésére így alig négyszázan voltak kíváncsiak, ráadásul a fáradt csapat bemelegítő koncertje állítólag csapnivalóra sikeredett. Ennek dacára elmondhatjuk: Kurt Cobain is megfordult itt egyszer. Egy fotó alapján pedig azt is tudjuk, hogy a koncert előtt a Művész Cukrászdát is megjárta... A koncertért a Nirvana 10 ezer forintos gázsit kapott. Aztán 1990-ben megírták a Smells Like Teen Spirit-et, és 20 millió lemezt adtak el világszerte. (Az eredeti koncertplakátot ld. itt.)
A PeCsa korabeli építészeti megítélése sokkal jobb volt, mint a mai vélemények, amelyekben az épület elhasználtsága is szerepet játszik. Annak idején több nyugat-európai szakfolyóirat bemutatta, így a Deutsche Bauzeitschrift, a Sportstättenbau és a Tennessee Architect is. Tihanyi Judit és Halmos György építészek 1990-ben kapott Ybl-díjának indoklása, „nevelési-, sport- és szabadidő létesítmények tervezéséért", erre az épületre is vonatkozott.
Ennek ellenére a bontás ötlete már többször is felmerült. Az emellett kardoskodók joggal érvelhetnek az intézmény lerobbantságával, a parkba nem igazán illő funkcióval. (Megjegyezzük: az épület villamos rendszerét néhány éve teljesen felújították.) Az ellenzők viszont felvetik: ha a Kultiplex és az Almássy után a PeCsa is "elesik", akkor a hazai rockzene újabb kultikus helyszíne veszhet el. A döntés a főváros kezében van.
