Logomain

Felújított köztereket és kiemelkedő urbanistákat díjaz a MUT

By Ongrádi Melinda 2011. január 13. 13:05

szerk at hg dot hu

Köztérmegújítási Nívódíj, Hild János díj, MUT

Második alkalommal hirdette meg a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület a színvonalasan felújított köztereket elismerő Köztérmegújítási Nívódíjat. Ezzel egyidejűleg a MUT várja a javaslatokat a több mint negyven éves hagyományra visszatekintő Hild János urbanisztikai díjra is. Utóbbira 2011. február 11-éig, előbbire március 11-éig lehet nevezni.

Hild_balatonfured_setany20130603-19838-fhhahk.gallery

A MUT elnöksége páratlan években egyének, páros években települések urbanisztika területén végzett kiemelkedő munkáját ismeri el Hild-díjjal. Idén is olyan urbanisztikai szakembereket kívánnak elsimerni, akik az urbanisztikai szemlélet érvényesítése terén, a területfejlesztésben, területrendezésben, a településfejlesztésben, településrendezésben, a települési értékek védelmében, a települések igazgatásában, üzemeltetésében kiemelkedő tudományos, tervezői, vagy gyakorlati szakmai eredményt értek el. A díjra érdemes jelöltekre 2011. február 11-éig lehet javaslatot tenni. Az 1966-ban alakult Magyar Urbanisztikai Társaság 1968 óta adományozza a Hild Jánosról, Pest város első szabályozási tervének készítőjéről elnevezett Hild-díjakat.

Egyéni Hild-díjat legutóbb 2009-ben adományozott a MUT, akkor András István, Balatonfüred főépítésze, Enyedi György akadémikus, a regionális tudományok hazai megalapozója és Horváth Béla, Miskolc város korábbi főépítésze részesült az elismerésben.

A Köztérmegújítási Nívódíjat közösen indította útjára két szakmai szervezet, a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület, 2010-ben. A pályázat keretében olyan 2005 óta, kiemelkedő színvonalon felújított főtereket, alközpontokat kívánnak nívódíjjal értékelni, amelyek pozitív módon határozzák meg egy-egy település arculatát. 2010-ben a szegedi Szent István tér és Szombathely főtere nyerte el a nívódíjat.

Mindkét pályázati kiírás elérhető a Magyar Urbanisztikai Társaság honlapján: www.mut.hu

építészet, díj, urbanisztika, köztér, mut, településfejlesztés, magyar urbanisztikai tárasság, köztérmegújítási nívódij, hild jános díj Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317