Az év példaképei, csalódásai, mézesmadzagjai és meglepetései: ilyen volt 2010 a hg.hu szerint.
A megszokott évértékelő helyett ezúttal díjakat osztunk. 2010-ben ugyanis számos csalódás és kellemes meglepetés érte a hg.hu szerkesztőségét, találkoztunk igazi példaképekkel és remek kezdeményezésekkel, húzogattak az orrunk előtt számos mézesmadzagot, írtunk komoly botrányokról, jelenségekről, sztárépítészekről, és felfedeztünk remek helyeket. Most pedig kiválogattuk mindenből a legeket - íme.
Az év csalódása: a New York palota bővítése, Budapest
Massimo Iosa-Ghini olasz építész házának, amit 2006-ban szörnyen lelkesen fogadtunk, hivatalosan 2009 nyarára kellett volna elkészülnie. Ami ma a helyén áll, az nemcsak ordítóan különbözik az akkori tervektől, de azt sem tudni, használják-e egyáltalán. Mindez a Rákóczi úton, egy sarokra a Blaha Lujza tértől. Nem örülünk.
Futottak még...
Tudásközpont, Pécs. az idén Prima Primissima-díjjal elismert Balázs Mihály számos kiváló épülete után a pécsi Tudásközpont magába zárkózó, rideg tömbje nem fogja megszerettetni a kortárs építészetet a helyiekkel.
A Nemzeti Infrastruktúra-Fejlesztő (NIF) Zrt. vasútfejlesztési elképzelései, amelyek (többségében) olcsó, mérnöki szempontú tervekkel váltanak aprópénzre egy páratlan lehetőséget. Hol maradnak az építészek és a pályázatok? (Cikkünk.)
Az év legjobb helye: interaktív szökőkút, Szabadság tér, Budapest
Szerintünk az év legjobb köztéri beavatkozása, ja és persze tízmillió turista sem tévedhet. A kortárs eszközökkel, igényesen kialakított Új Főutca egyébként is élmény a kandeláberektől tikkadt városlakónak, az interaktív szökőkút pedig cseresznye a tejszínhabon.
Futottak még...
Óbudai zsinagóga: a gyönyörű klasszicista házat ötven évig használták tévéstúdióként, most pedig visszakapta eredeti funkcióját - ennél jobb nem is történhet egy épülettel.
Balatonfüred felújított belvárosa: mintaszerű minőség, imponáló precizitás, és az eredmény: a bűbájos, reformkori városka szebb mint valaha.
Seed Cathedral, Shanghai: Thomas Heatherwick brit EXPO-pavilonja a maga hatvanezer, optikai szálba ültetett magocskájával egyértelműen a világkiállítás és az év egyik legmegdöbbentőbb építészeti élménye. (Cikkünk.)
Az év mézesmadzagja: budapesti közbringa 2011 nyarára
Ezt még mi is elhittük! Sőt, a közbejött „problémák” ellenére hajlamosak vagyunk továbbra is reménykedni, hogy egyszer majd lesz közbringa a fővárosban. De hogy nem az eredetileg ígért időpontban fogunk tolakodni a bicajkölcsönzőnél, arra fogadni mernénk egy Budapest-szeletben. (Cikkünk.)
Futottak még...
Budapesti Kortárs Design és Építészeti Triennále, 2011: az izgalmas programmal és témával beharangozott, jól csengő nevekkel megtámogatott, szépreményű kezdeményezés valamikor az év folyamán halk sóhajokkal kiszenvedett. Kár érte. (Infó.)
ArcelorMittal Orbit: a londoni olimpia 115 méteres kilátótornyát március 31-én mutatták be, és novemberben megkezdődött az építés is. A látványos fémstruktúra építési költségét túlnyomórészt a névadó fémvállalat szponzorálja, amely Anglia leggazdagabb embere, Lakshmi Mittal tulajdona. A britek azonban finoman szólva nem kedvelik a projektet: a Guardian online felmérésén a válaszadók 61,4%-a „szemét”-nek nyilvánította az Anish Kapoor készítette terveket. (Cikkünk.)
Az év példaképe: a pécsi építész
Mégpedig az a pécsi építész, aki a központosított programszervezés mellett is nekiállt, és az eredeti eszményeknek megfelelően összerakta saját EKF-programsorozatát, szoborpályázattal, civil fórummal, építészeti kiállításokkal és a város gondjait feszegető programokkal. Gratulálunk, és csak így tovább.
Futottak még...
A Magyar Építész Kamara elnöksége: a szervezet által kilenc éve a Központi Tervtanácsba delegált tagok a mostani vezetés szerint súlyos hibát követtek el a Bécsi utcai Új Városközpont terveinek támogatásával. Ezért július 30-i ülésén a három érintett visszahívásáról döntött - ezzel a következetesség ritka példáját szolgáltatva.
A 103 éves Oscar Niemeyer, aki, mivel kórházban lévén dolgozni nem tud, szöveget ír egy szamba dallamához. Az ifjúkori elveihez következetesen hű építész nemrég a The Art Newspaper-nek adott interjújában azt is kijelentette: „Az építész feladata, hogy harcoljon egy jobb világért.”
Az év kellemes meglepetése: a Kodály Központ koncertterme, Pécs
Már az a hír is mellbe vágta az EKF történéseit közelről szemlélőket, hogy a konferencia- s koncertközpontot még idén sikerül átadni – arról pedig igen kevesen tudtak, hogy a kőcsiga belsejében Magyarország tán legszebb koncertterme rejtőzik. A faburkolat, a világítás, az aszimmetria; egyszerűen minden klappol, és egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően még az orgona is el fog készülni. (Cikkünk.)
Futottak még...
Kis Péterék badacsonytomaji borászata: a Laposa pincészet feldolgozóépülete bátran odatehető a legújabb spanyol vagy osztrák borászati épületek mellé.
Kreatív ügynökség irodája, Óbuda: a Tervhivatal két építésze által kialakított fotogén és szuperdivatos lofttér az egykori textilgyár csarnokában. (Cikkünk.)
Az év sztárépítésze: Kazuyo Sejima
Az 54 éves építésznő idén, nem sokkal a lausanne-i Rolex Center elkészülte után a SANAA tagjaként átvehette az építészet legnagyobb elismerésének számító Pritzker-díjat. A 12. Nemzetközi Építészeti Biennále főkurátorára a legkevésbé sem illik a buta „sztárépítész” szó, Velencében pedig nemcsak barátságos és megközelíthető volt, és bármikor fotózkodott az olasz gyerekekkel, de a magyar pavilont is szerette. Szerintünk Sejima for President!
Futottak még...
Zaha Hadid: az idén 60 esztendőssé vált Hadid, akinek nevéhez letörölhetetlenül odatapadt az „építészdíva” eposzi jelző, római múzeumépületével nemcsak élete egyik legjobb munkáját adta át, de megnyerte a régóta megérdemelt Stirling-díjat is.
Lévai Tamás: miközben többmillió külföldi az általa tervezett shanghai EXPO-pavilonban nyerte első benyomását az országról, Tamás és Jószai Ágnessel megnyerték a 2012-es Európai Kulturális Főváros, Maribor galériájára kiírt pályázatot, komoly európai vetélytársakat utasítva maguk mögé.
Az év botránya: muszlim kulturális központ a WTC mellett
A fél országot megmozgató vitához vezetett az Egyesült Államokban a Ground Zerótól két tömbnyire tervezett muszlim kulturális központ és mecset. Igazán imponálónak találtuk, hogy senki sem bújt ki a véleménynyilvánítás felelőssége alól: még az elnök és a polgármester is állást foglalt a témában, amelyből a demokratikus, jogállami berendezés egyik precedens-értékű ügye válhat. (Bár hasonlóról számolhatnánk be a Budaörsi útra tervezett mecset ügyében is…)
Futottak még...
A Szépművészeti Múzeum bővítése: már az indulással is problémák akadtak, a pályázat, illetve annak hiánya körül kialakult vitát azonban messze felülírta a bővítés építészeti jegyeivel kapcsolatos, nemegyszer öncélúvá és szemellenzőssé fajuló szócséplés. A kompromisszumos végeredménytől kicsit tartunk, de reméljük a legjobbakat.
Mi lesz Pécs belvárosával? Jövőre költöznek be a városi és megyei kulturális intézmények a Zsolnay-negyedbe, lerobbant, üres és más célra használhatatlan belvárosi épületeket hagyva maguk után. Tényleg kiürül a pécsi centrum? Egyelőre senki sem tudja a választ.
Új Városközpont a Bécsi utcában: már a név is megdöbbentő, a projekt helyszínéről és léptékéről nem is szólva. A rohamtempóban előkészített beruházásnak még csak elvi építési engedélye van, a háromépületes verzió terveit nem tárták a nyilvánosság elé, de a bontást már januárban kezdené a Csipak Aquisitions, kiérdemelve ezévi „A demokratikus kultúráért - Kim Dzsong Il” emlékdíjunkat. (Az ügyben radikális véleményre jutók figyelmébe ajánljuk a Burzsoá Nyugdíjasok Unokáink sem fogják látni című örökzöldjét.)
Az év jelensége: Helló, Bábel!
Bár 2001. szeptember 11. után sokan jósolták a felhőkarcolók korának végét, erre a válság dacára is jócskán rácáfolt az élet. Idén átadták a világ legmagasabb épületét, a 828 méteres Burj Khalifát, novemberben pedig elkészült a kínai Guangzhou tévétornya, amely a maga 610 méterével ugyancsak rekorder saját kategóriájában. Nagy léptekkel halad a Ground Zerón készülő WTC 1 építése is.
Futottak még...
Az újranyitás: a fenntarthatóság egy okos és praktikus eszköze a meglévő épületállomány újrahasznosítása (erre a gondolatra fókuszált a Velencei Biennále holland kiállítása is). Budapesten erre több jó példát is láttunk idén: csak egy évre, de újaindult az Almássy téri Szabadidőközpont, szórakozóhelyként nyitott újra az egykori Szikra Mozi, és élettel telt meg a régi zsidó kaszinó is Erzsébetvárosban.
Mindenki vízalatti városokról fantáziál: nem tudunk szó nélkül elmenni amellett, hogy míg a globális felmelegedéssel járó tengerszint-emelkedést egyre többen gondolják reális veszélynek, ennek egyetlen 2010-es jele, hogy az internetet elöntötték a víz alá került nagyvárosokat ábrázoló, csinos fantáziaképek. Akkor már inkább a budapesti űrlift!
Újra téma a szociális lakásépítés: nemcsak a Brit Insurance Design of the Year díját vihette el egy chilei építésziroda remek szociális lakásprojekttel, de itthon is előkerült a téma. Egyelőre úgy tűnik, a társadalmi célok helyett a gazdasági aspektus kerül előtérbe – persze, ha egyáltalán lesz szociális lakásépítés a közeljövőben. (Cikkeink: 1, 2)
Az év kezdeményezése: hallgatói tervek Kolontárra
A Budapesti Műszaki Egyetem meglepő és örvendetes gyorsasággal reagált az iszapkatasztrófa hírére: egy előrehozott zárthelyi keretében hallgatói tervek sora készült az újjáépítéshez, amelyeket aztán Veszprémben mutattak be. Az újjáépítés útjai persze kifürkészhetőek, így a hallgatóknak várhatóan ebben nem sok szerep jut – a kezdeményezést mégis példásnak érezzük. (Cikkünk.)
Futottak még...
Közösségi bolhapiac: a Medence Csoport programja nemcsak az Urbitális Majális fődíját nyerte el, de a mi szívünkbe is belopta magát.
Eneropa 2050: Rem Koolhaas ötletboltja, az AMO elképzelését a 2050-re az energiagazdálkodás alapján újraszervezett Európáról nehéz komolyan venni – pedig a radikális problémák radikális válaszokat kívánnak. (Cikkünk.)
Élő tűzfalak Erzsébetvárosban: Ocztos István és barátai komoly munkával elérték, hogy a nemzetközi ötletpályázatot követően immár az önkormányzat is komolyan foglalkozik az erzsébetvárosi tűzfalak kifestésének ötletével. (Cikkünk.)
