Logomain

Foster tervezi az Apple kampuszát

By Kovács Dániel 2010. december 7. 11:02

szerk at hg dot hu

A világ egyik legismertebb építészét kérte fel az Apple, hogy bővítést tervezzen a cég jelenleg használt központjához a kaliforniai Cupertinóban. A telket már meg is vették egy hónapja: a Hewlett-Packard által használt épületegyüttesért az informatikai óriás állítólag háromszáz millió dollárt fizetett.

A világ egyik legismertebb építészét, a brit Norman Fostert kérte fel az Apple, hogy bővítést tervezzen a cég jelenleg használt központjához a kaliforniai Cupertinóban. A telket már meg is vették egy hónapja: a Hewlett-Packard által használt épületegyüttesért az informatikai óriás állítólag háromszázmillió dollárt fizetett.

Apple20130603-19838-1bga65h.gallery

Látványterveket egyelőre nem tettek közzé, a spanyol El Economista azonban tudni véli, hogy Foster többek közt földalatti alagutakat tervez a két terület között. A közlekedés ezekben zajlik majd, a felszíni utak helyén pedig zöldfelületet hoznak létre. Az új Apple-főhadiszállás előképe az Abu-Dhabiban épülő sivatagi város, Masdar lesz, amelynek első épületét november 23-án vették használatba. Az El Economista konzekvensen Apple City néven emlegeti a fejlesztést, de egyelőre nem tudni, ez lesz-e a hivatalos név is.

Az Apple jelenlegi épülete nem kifejezetten tükrözi a cég elveit, amely a hardverek és a boltok kapcsán is a világszínvonalú minőséget helyezi központba. Nem véletlen, hogy a cég vezető designere, Jonathan Ive a világ legkeresettebb formatervezőinek egyike, az Apple jellegzetes New York-i üvegkockája pedig a város legnépszerűbb turisztikai látványosságai között szerepel. A Foster & Partners felkérése ebbe a koncepcióba illeszkedik, így az „Apple City” várhatóan építészetileg is világraszóló szenzációt kínál majd.

építészet, usa, norman foster, kalifornia, foster & partners, terv, amerikai építészet, apple, apple city Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317