Logomain

Kaktuszház nő Párizs külvárosában

By Vári-Nagy Nóra 2010. november 8. 14:25

szerk at hg dot hu

Tour de la Porte Chapelle lesz a neve a Párizs külvárosában épülő felhőkarcolónak, amelyet a többszörös díjnyertes Abalos+Sentkiewicz Iroda tervezett: az épület legfőbb jellegzetessége különleges, organikus tömegformálásában rejlik, a ház ugyanis leginkább egy elágazó kaktuszra emlékeztet.

Abalos-sentkiewicz-220130603-19838-tlafza.gallery

Az innovatív, három fő toronyból álló épület terveit 2007-ben hagyták jóvá, és 2012-ben készül el. A 176 millió eurós beruházás nem titkolt célja a külvárosi élet vonzóvá tétele, illetve Párizs álmos külső kerületeinek felpezsdítése. 

A különleges formájú felhőkarcoló aljában úgynevezett hibrid tereket alakítanak ki, ahol kereskedelmi, illetve vendéglátó-ipari egységeknek, civil szervezeteknek és kulturális programoknak biztosítanak helyet. Az egyik bérlő például egy nemzetközi ifjúságvédelmi iroda lesz, ami az ígéretek szerint a nap 24 órájában nyitva áll a rászoruló fiatalok előtt. 

A torony többi része főként lakó- és irodaházként, illetve hotelként funkcionál majd, a három tömb tetején sportpályákat, illetve parkot alakítanak ki.

építészet, felhőkarcoló, párizs, abalos+sentkiewicz, kaktuszház Icon_print

Tour de la Porte Chapelle - kaktuszház Párizsban, Abalos+Sentkiewicz

Tour de la Porte Chapelle - kaktuszház Párizsban, Abalos+Sentkiewicz

Tour de la Porte Chapelle - kaktuszház Párizsban, Abalos+Sentkiewicz

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317