Logomain

Manipulált tér - a filmek építészete

By Zsámboki Miklós 2010. szeptember 27. 11:05

szerk at hg dot hu

Third_man_120130603-19838-lxf3yn.gallery

Third Man filmjelenet

Penrose_stairs20130603-19838-vnzyv8.gallery

Penrose Stairs lehetetlen lépcső Escher

Die_hard_120130603-19838-xrcja4.gallery

Die Hard filmjelenet

Filmek20130603-19838-1jvxn3z.gallery

manipulált filmek hírlevél

Felforgatott város, átjárható toronyház: hogyan módosítják kényük-kedvük szerint a valóságot a filmrendezők?

Hogyan torzítják a körülöttünk lévő valóságot a filmrendezők azért, hogy elérjék a kívánt hatást? És hogyan válhat akár a film főszereplőjévé is az így manipulált tér? Érdemes építészeti szemszögből vizsgálni egyes filmek, főleg sci-fik díszleteit, helyszíneit - milyen épületekkel igyekeznek megjeleníteni az alkotók az adott kort (legyen az múlt, jelen vagy jövő).

Ez plusz érdekesség a sztori mellett; vannak azonban filmek, amelyeket - ha első ránézésre nem is egyértelműen - de egy építészeti gondolat vezérel, filmek, amelyekben az építészet nem hozzáadott, hanem meghatározó érték. Ennek az értéknek a lényege, hogy a szereplők környezetüket – amely lehet városi tér vagy egyetlen épület – olyan módon használják, ahogyan azt csak mozikban lehet, és ez lesz az alkotás mozgatórugója.

Ennek egyik legjobb példája 2010-es Köntörfalak című magyar alkotás, amelyre egyébként nem teljesen igaz a fenti állítás: a film 80 százaléka egy lakásban játszódik, és csak a maradék 20 százalék történik az utcán. Ami mégis relevánssá teszi, az a helyszínek egymásmellettisége: könnyen elkerülheti a figyelmünket, hogy valójában mi történik, amikor a két szereplő kilép egy étteremből, utcáról utcára sétál, álldogál egy kapualjban, majd végül egy lépcsőházon keresztül megérkezik a történet nagy részének helyt adó lakásba, ahonnan a film végén távozik. Ez önmagában sok meglepetést nem rejt, de jobban odafigyelve Budapest totális összekeverésének lehetünk szemtanúi (például a záró jelenetben itt), egy alternatív utcahálózat és történet létrejöttének: az étterem, ahol a film kezdődik, az Andrássy úton van, onnan kilépve Újlipótvárosba kerülnek a szereplők, majd Budán találják magukat, hogy egy eklektikus ház kapuján keresztül bejussanak Domány Ferenc és Hofstätter Béla híres Margit körúti Bauhaus házának lépcsőházába, amely egy loftlakásba vezet; a házból kilépve pedig közvetlenül a pesti Városháza parkba érkeznek. Ez természetesen nem lehetséges, az utcák összevisszasága még hagyján, de loftlakás egy Bauhaus lépcsőházas eklektikus bérházban tudtunkkal nincs Budapesten. A vásznon viszont megtörténhet, sőt, a külön összeválogatott és egymás mellé került helyszíneknek meghatározó szerepük van a mozi hangulatának kialakításában.

The Third Man - üldözési jelenet

Hasonló az 1949-es The Third Man, amely a világháború utáni, romos Bécsben játszódik. Az összedőlt épületekkel, beszakadt utakkal és roncsokkal teli város Bécs olyan utópisztikus arcát adja, amely a városi létre is hatással van: a Köntörfalakhoz hasonlóan itt is elvileg nem lehetséges módon jutnak el adott utcából egy másik, nem szomszédos utcába, de az előző filmmel ellentétben a The Third Man esetében ez nem filmes eszköz, hanem a történetből következő anomália: a rendes kerékvágásából kizökkent város lehetőségeivel élnek a szereplők, és összedőlt házakon, romokon, réseken, csatornákon keresztül találnak másodlagos útvonalakat. A film főjelenetében – talán szimbolikusan – éppen ebbe a másodlagos világba szorul be a háború utáni kaotikus állapotokkal visszaélő Herry Lime (Orson Welles), amikor a csatornarendszeren keresztül akar menekülni, de a rendőrség az összes feljáratot lezárja.

Die Hard - akciójelenet a toronyházban

Talán meglepő, de a tér önkényes alakításában, alternatív közlekedési útvonalak keresésében a klasszikus példa a Die Hard sorozat első része. Lehetne egyszerű lövöldözős akciófilm, amelyben a Bruce Willis játszotta John McClane lerendez mindenkit és közben nagyon macsó dolgokat beszél – de ugyanez elmondható a sorozat maradék három részéről is, mégis határozott minőségbeli különbséget érezni. A Die Hard első része végig egyetlen toronyházban játszódik, és ami különlegessé teszi a filmet, az épület adta tér sajátos kezelése. McClane teljesen szabadon közlekedik a terroristák által megszállt irodaházban, akárhova el tud jutni, annak ellenére, hogy a civil közlekedés számára fenntartott tereket gyakorlatilag ignorálja – folyosók, lépcsőházak és a lift rendeltetésszerű használata helyett szellőzőcsőben, liftaknában, vagy éppen az épület üveghomlokzatán keresztül ér el oda, ahova akar; ha falba ütközik, képes átjárót találni/csinálni. ’A’ pontból ’B’ pontba való eljutásakor nem az erre fenntartott útvonalat választja, a két pontot agresszív mozgással, tulajdonképpen a tér eltorzításával köti össze, így hozva létre egy új közlekedési rendszert.

Ezt viszi tökélyre a nemrég bemutatott Inception (Eredet). A film világa álomvilág, amely tökéletes terep egy építészet iránt érdeklődő rendezőnek, hiszen ott nemcsak a valóság, hanem a filmes valóság korlátai is átléphetőek – anélkül, hogy a film átmenne szürreálisba (ellentétben például a Doctor Parnassus és a képzelet birodalmával). A rendező Christopher Nolan él is a lehetőséggel, és bár furcsa szabályok szerint, de tényleg szabadjára engedi az építészeti fantáziát. A film világában minden egyes álmot egy építésznek kell felépítenie, ez az építész az Eredet történetében a beszédes nevű Ariadne (Ellen Page), akinek „karrierjét” végigkövethetjük a filmen. A legizgalmasabb momentumok nem véletlenül Ariadne feltűnésekor láthatóak, amikor elkezd kísérletezni ezzel a világgal, próbálgatja, meddig lehet elmenni, mennyire érvényesülnek a fizika törvényei és a józan ész korlátai; mint építésznek mennyire van megkötve a keze?

Inception - Trailer a párizsi jelenettel

Természetesen semennyire, a helyzet gyakorlatilag olyan, mintha az építészetből a mérnöki oldalt kivennénk, és bármi, amit a művész lerajzol, biztonsággal megvalósulhatna. Az előző három film esetében csak olyan volt, mintha a szereplők képesek lennének görbíteni a teret, itt azonban szó szerint erről van szó. Hogy állunk a gravitációval, kérdezi Ariadne, és Párizs utcáit egymásra hajtogatja úgy, hogy egyszer csak egy kocka belsejében találjuk magunkat, de ahelyett, hogy a függőlegesbe és a fejjel lefelé került oldalakról lepotyognának az emberek házastul-autóstul, azok tovább kávéznak, korzóznak, és a gangos bérházak udvarairól sem zúdul ki a száradó ruha. Ariadne is a legnagyobb természetességgel lép át a kocka egy másik oldalára, és halad tovább immár 90°-kal elfordulva. Ugyanez történik kicsiben, mikor Arthur (Joseph Gordon-Levitt) kerül verekedésbe egy hotel folyosóján, és közben megszűnik a gravitáció: a harc nemcsak a padlón, hanem a falakon és a plafonon állva is folytatódik, tulajdonképpen plusz egy dimenzióval ruházva fel a jelenetet. Az Eredet álomvilágában lehetséges Esher önmagába visszatérő végtelen lépcsője is, amelyet a filmben többször is láthatunk, így pl. egy – felülről kamerázott – akciójelenetben: Arthur egy ilyen lépcsőn leszaladva kerül az addig mögötte futó ellenfele mögé, majd löki le azt a lépcsőn létrejövő szakadásnál, amely akkor válik láthatóvá, amikor az elvileg nem lehetséges Esher lépcsővel egy szintbe ér a kamera.

A legérdekesebb jelenet egyben a legártatlanabb is: Párizsban sétálva Ariadne a Szajna partjához ér, ahol kommentár nélkül két oszlop között kihúz a folyóval szemben egy óriási tükröt, majd a Szajnát eltakarva a tükörrel szemben álló másik két oszlop között is megcsinálja ugyanezt, így két tükör közé kerülve a végtelenségig ismétlődik mind Ariadne és a mellette álló Cobb (Leonardo DiCaprio), mind az oszlopok. A végtelen oszlopsorok között állva az egyik tükröt Ariadne betöri, de a szilánkok lehullása után a tükörkép nem, csak Ariadne és Cobb tűnik el – ahelyett, hogy újból a Szajnát látnánk, a tükröződéssel létrejött oszlopsor megmarad, mint egy a Szajna fölött átívelő híd (a párizsi Pont de Bir-Hakeim). Így hozott létre Ariadne a tér görbítésével két oszlopból egy új közlekedési műtárgyat.

Mind a négy filmben a tér görbítéséről, alternatív használatáról van szó, de ami a Köntörfalakban a legegyszerűbb filmes eszköz (a valós topográfia a mozi érdekében történő feláldozása, nem létező átjárók), a The Third Manben történelmi adottság (a romok között létrejövő új átjárók), a Die Hardban az épület erőszakos deformálása (nem közlekedésre szánt útvonalak használata, új átjárók nyitása), az az Inception álomvilágában tudatosan alakított valósággá válik.

magazin, film, zsámboki miklós, manipulált tér, a filmek építészete, köntörfalak, the third man, die hard, inception, escher Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317