Logomain

Szeptemberben New Yorkon a divatvilág szeme

By Séllei Lilla 2010. augusztus 6. 11:30

szerk at hg dot hu

A new york-i divathét teljes programja. Az eseményen mutatja be 2010-es tavasz-nyári kollekcióját az finn márka, az IVANAhelsinki is.

Ahogyan már Anna Wintour számtalanszor elmondta - legutóbb a The September Issue című dokumentumfilmben - a divatélet körforgásában a legfontosabb időszak minden évben a szeptember, hiszen ekkor veszik kezdetüket a 2011-es tavasz-nyári trendeket bemutató divathetek a világ minden táján. A fashion weekek közül is a legfontosabb talán a New York-i divathét, a városban rendezett eseményen rengeteg ember vesz részt, és még többen követik az online és nyomtatott médiumokon keresztül.

New_york_divathet_program_120130603-19838-rzdkce.gallery

A Mercedes Benz által szponzorlát New York-i divatesemény idén szeptember 9-én veszi kezdetét, és 16-án ér véget. Ez alatt az egy hét alatt több mint száz bemutatónak ad otthon a Nagy Alma, ahol olyan tervezők legújabb kollekcióit láthatja majd élőben a szakma krémje és azok a szerencsés sztárok, akik szintén kaptak meghívót valamelyik showra, mint például Vivienne Tam, Betsey Johnson, Perry Ellis, Vera Wang, Michael Kors, Anna Sui és Isaac Mizrahi. A divathét utolsó napján a finn tervező, az IVANAhelsinki márkanév alatt alkotó Paola Ivana Suhonen, akit a finn divattal foglalkozó cikkünkben már korábban bemutattunk. A divathét számos izgalmat rejt, érdemes kiválasztani, melyik bemutatókat szeretnénk figyelemmel követni, hiszen a legtöbb divatház élő, online közvetítéssel is jelentkezik vagy saját honlapjukon vagy Facebook oldalukon.

2010. szeptember 9.
 9:00 Studio - Nicholas K
10:00 Box* Theatre - Project Runway
10:30 - 11:30 Toni Maticevski
11:00 Stage - Richard Chai
13:00 Studio - Ruffian
14:00 Stage - Christian Siriano
14:30 - 16:00 Box* - Bensoni
18:00 Studio - Farah Angsana
18:30 - 19:30 Box* - VERRIER
19:00 Theatre - Concept Korea
21:00 Studio - Richie Rich

2010. szeptember 10.
 9:30 - 10:30 Box* - Tadashi Shoji
10:00 Theatre - BCBGMAXAZRIA
11:00 Stage - Duckie Brown
12:00 Studio - Michael Angel
13:30 - 14:30 Box* - Buckler
14:00 Stage - EDITION Georges Chakra
15:00 Theatre - Ports 1961
16:00 Studio - Alexander Berardi
18:00 - 22:00 Fashion’s Night Out
20:00Theatre - Academy of Art University

2010. szeptember 11.
10:00 Theatre - Lacoste
10:30 - 11:30 Box* - Binetti
11:00 Stage - Cynthia Rowley
13:00 Studio - Prabal Gurung
14:00 Stage - ADAM
14:30 - 15:30 Box* - Yoana Baraschi
15:00 Theatre - Vivienne Tam
16:00 Studio - Mik Cire
18:00 Stage - Charlotte Ronson
19:00 Theatre - Z Spoke by Zac Posen
21:00 Studio - Venexiana

2010. szeptember 12.
10:00 Stage - Derek Lam
10:30 - 11:30 Box* - Timo Weiland
11:00 Studio - Lela Rose
13:00 711 Greenwich Street - DKNY
14:00 Studio - Rebecca Taylor
14:30 - 15:30 Box* - Rebecca Minkoff
15:00 Stage - Hervé Léger by Max Azria
16:00 Theatre - Diane von Furstenberg
17:00 Studio - Trias
18:30 - 19:30 Box* - Global Glam Collection
19:00 Stage - Custo Barcelona
20:00 Theatre - Tommy Hilfiger
21:00 Studio - Vassilios Kostetsos

2010. szeptember 13.
8:30 - 10:00 Box* - William Tempest
9:00 Studio - Jenny Packham
10:00 Theatre - Carolina Herrera
11:00 Stage - Carlos Miele
12:00 Off-site - Diesel Black Gold
13:00 Studio - Tracy Reese
14:00 711 Greenwich Street - Donna Karan New York
14:30 - 15:30 Box* - TONYCOHEN
15:00 Stage - Monique Lhuillier
16:00 Off-site - Yeohlee
17:00 Studio - Herchcovitch;Alexandre
18:00 Theatre - Betsey Johnson
19:00 Stage - Perry Ellis

2010. szeptember 14.
9:00 Studio - Elie Tahari
9:00 - 10:30 Box* - Monique Péan
10:00 Theatre - Badgley Mischka
11:00 Stage - Vera Wang
13:00 Studio - Rosa Cha
13:30 - 15:30 Box* - Bibhu Mohapatra
14:00 Theatre - Max Azria
15:00 Stage - Dennis Basso
18:00 Studio - Luca Luca
18:30 - 19:30 Box* - Sophie Theallet
19:00 Stage - Tibi
20:00 Theatre - Narciso Rodriguez
21:00 Studio - Toni Francesc

2010. szeptember 15.
8:30 - 10:00 Box* - Bill Blass
9:00 Studio - Tory Burch
10:00 Theatre - Michael Kors
11:00 Stage - Nanette Lepore
13:00 Studio - General Idea
13:00 - 14:30 Box* - Adrienne Vittadini
14:00 Theatre - Gottex
15:00 Stage - Milly by Michelle Smith
17:00 Studio - Odd Molly
18:00 Theatre - Anna Sui
18:30 - 19:30 Box* - Mackage
21:00 Studio - Zang Toi

2010. szeptember 16.
10:00 275 Skylight Studio Hudson Street - Ralph Lauren
11:00 275 Skylight Studio Hudson Street - Ralph Lauren
11:30 - 13:00 Box* - Andy & Debb
12:00 Theatre - Isaac Mizrahi
13:00 Studio - Davidelfin
14:00 Stage - Argentina Group Show
15:00 205 W 39th St Ground Floor - Calvin Klein Collection Women’s
16:00 205 W 39th St Ground Floor - Calvin Klein Collection Women’s
18:00 Studio - J. Mendel
18:30 - 19:30 Box* - Rebecca Moses
19:00 Stage - Naeem Khan
20:00 Theatre - L.A.M.B.
21:00 Studio - IVANAhelsinki

new york, divat, divathét, ivanahelsinki, 2011 tavasz-nyár Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317