Logomain

Budapest, Budapest, te csodás

By Kelecsényi Kristóf 2009. október 31. 12:34

szerk at hg dot hu

Cikkep20130602-27858-8ydy40.gallery

Gyerekek a Várban egy régi kandeláber alatt, 1954

Bp_ejjel_1928_elott20130602-27858-527k1j.gallery

Az éjjeli Budapest 1928 előtt - Kép © Kelecsényi Kristóf

Bp_ejjel_1928_utan20130602-27858-2w3so2.gallery

Az éjjeli Budapest 1928 után - Kép © Kelecsényi Kristóf

Bp_ejjel_1928_utan220130602-27858-17f8k8z.gallery

Az éjjeli Budapest 1928 után - Kép © Kelecsényi Kristóf

Bp_ejjel_1937_utan20130602-27858-67xox2.gallery

Az éjjeli Budapest 1937 után - Kép © Kelecsényi Kristóf

Bp_ejjel_1937_utan220130602-27858-1gg6o0e.gallery

Az éjjeli Budapest 1937 után - Kép © Kelecsényi Kristóf

Bp_1930_utolso_petroleumlampa20130602-27858-uyqdy5.gallery

Az utolsó, 1930-ban leszerelt petróleumlámpa a Szentendrei út és a Raktár u. sarkán

Galeria20130602-27858-hfo8yd.gallery

Budapest fényei a két világháború között galéria

A főváros fényeinek története - első rész.

Pech! Ki gondolná, hogy a pesti közvilágítás történetéből ered e szó. A pesti német polgár, mikor a házfalra felakasztott fáklyáról rácsöppent a szurok, kiálthatott fel így, és ezzel nem a helyzet szerencsétlenségére, hanem magára a forró anyagra utalt. Pech ugyanis annyit tesz németül: szurok.

Pesten és Budán a közvilágítás a XVIII. század végéig teljesen megoldatlan volt. A jobb módú házak kapujánál esetleg pislákolt egy-egy mécses, de az utcák sötétbe borultak éjszakára. Ha valakinek mégis halaszthatatlan ügye támadt, bérelhetett úgynevezett „lámpahordó fiút”, aki elkísérte útjára. Egy 1715-ös rendelet nyomán kötelezővé is tették e fáklyás kísérőket. Pest város tanácsa inkább betiltatta az este kilenc utáni kijárást, minthogy megoldotta volna a közvilágítást. Végül 1772-ben Mária Terézia rendelte el a pest-budai utcák kivilágítását. Öt évvel később a Duna jobb partján már 75, két évre rá a bal parton már 300 olajmécslámpa segítette a közlekedőket sötétedés után. Abban a korszakban a világítás még nem jelentette az egész éjszakai fényt, csupán éjfélig világított a legtöbb lámpás, de holdtöltekor egyáltalán nem gyújtották meg őket, és csak farsang napján őrizték hajnalig a lángokat.

Az első önálló lábon álló utcai lámpák az 1808-ban megalakult Szépítő Bizottmány ténykedésének voltak köszönhetőek. Vázuk bádogból készült, a lángot üveggel védték az időjárástól. Ezt az egyszerű szerkezetet vagy a házak falára erősítették, vagy egy földbe levert facölöp tetejére. 1827-re már közel 1500 ilyen lámpa szolgáltatatta sötétedés után a fényt, immáron egész éjszaka – telihold kivételével. Jól mutatja a kortársak éjszakai életről alkotott véleményét, hogy a rendszer fenntartásához szükséges pénzt a magisztrátus a bor árába épített különadóból fedezte.

1831. június 1-én gyulladt ki az első utcai gázlámpa a Nemzeti Múzeum oldalában, ahonnan viharos gyorsasággal terjed el a találmány. A harmincas években többek között a Nemzeti Színház belső világítását is ezzel a korszerű technikával oldották meg, Jókai Mór beszámolója szerint „áporodott, savanyúkáposzta szagot” okozva ezzel. Többen azonban megkérdőjelezték a közvilágítás fejlesztésének szükségességét, mondván: „rendes ember este 9 után otthon van”. Viszont Pest városa már 1846-ban szerződött volna a gázvilágítás kiépítésre, de a forradalom kitörése miatt a megvalósulásra csak 1856-ban került sor, ekkor épült fel a Józsefvárosban az első légyszeszgyár, amelyről később utcát is elneveztek. Még ez év december 21-én felgyúltak a fények az általa táplált 802 darab Kerepesi (ma Rákóczi) úti gázlámpában. Az első gázrobbanást már 1864-ben sikerült összehozni a Váci úton. Idővel a gyár kapacitása kevésnek bizonyult, így a bővülő közvilágítási rendszer ellátására elkészült 1866-ban az országúti (Margit körút), négy évvel később az óbudai, ’72-ben az újpesti, majd kicsivel később, ’83-ban a soroksári úti gázgyár. A kiegyezés évében még csak 2000, a főváros egyesítésekor már 2400, az millenniumi ünnepségek alatt már közel tízezer gázlámpa világította be Budapest utcáit és tereit. Ugyanebben az évben még mindig üzemben volt 2400 petróleummal működő lámpás, amelyből még a húszas évek elején is több üzemelt a Tabánban, és a Gellért hegyen. Az utolsó ilyen lámpát 1930-ban szerelték le a Szentendrei út és a Raktár utca sarkán.

Bár a villanyvilágítást már az 1850-es években kikísérletezték New Yorkban, a mi fővárosunkban csak a XX. század elején jelent meg. Ennek oka az volt, hogy az 1856-ban megkötött koncessziós szerződés monopóliumot garantált az Osztrák-Magyar Légszesz Társulatnak a közvilágításban. A magánfogyasztókat viszont már 1893-tól ellátták elektromos árammal, sőt a millenniumi ünnepségek idejétől például a királyi palota, a Nemzeti Színház és a Royal Szálloda belső világítását is így oldották meg. A főváros 1909-ben járult hozzá, hogy próbaképpen a Rákóczi út Kis- és Nagykörút közé eső szakaszán 38 kandelábert állítson fel a Budapesti Általános Villamossági Rt. A kísérlet sikeresen zárult, így a legfőbb útvonalakon pár év leforgása alatt kiépítették az új, nagyobb fényerejű rendszert. 1910-ben az Andrássy út, 1911-ben a Nagykörút (a Lipót körút kivételével), az Eskü út és a Kossuth Lajos utca, 1912-ben pedig a Városliget kapott új világítást. A cégnek volt azonban egy versenytársa, a Magyar Villamossági Rt. 1911-ben ők építették ki próbaképpen a Lipót (ma Szent István) körút világítását, majd engedélyt kaptak a Kiskörútra és a mai Bajcsy-Zsilinszky útra is. A villamos energiával működtetett közvilágítás rohamosabb terjedését az első világháború hozta el. A gáz előállításához használt szén ára ugyanis az egekbe szökött. 1918-ban a fővárosi utcák döntő többségében még mindig így világítottak. A két rivális cég egyesítéséből abban az évben létrehozott Székesfőváros Elektromos Művei ezért különféle kényszermegoldásokat eszelt ki a megörökölt gázlámpa állomány kiváltására. Ideiglenesen például magánlakásokból vett áram segítségével a házak falára szerelt lámpákkal világítottak, összesen több mint 2700 helyen városszerte. Máshol a gázlámpákat csak a fontosabb kereszteződésekben hagyták égve.

A háború utáni időszakban további fejlesztésekre volt szükség, Budapest külvárosaiban ugyanis alig volt normális közvilágítás. Néhol még a XIX. század első felében telepített petróleumos lámpák adták a fényt, más helyek pedig sötétbe borultak éjszakára. Gyors és olcsó megoldásnak a légvezetékes világítás kiépítése mutatkozott. A már magánvilágítás céljára telepített elektromos hálózati infrastruktúrát, illetve a villamosvasút felsővezetékének tartóoszlopait felhasználva, tetejükre kis toldalékot és lámpát szereltek. 1925-ben vezették be az ún. útközepes világítás. Ennek lényege, hogy a házak falához rögzített kábel segítségével belógatták a lámpákat az út fölé. A VII. kerületi Wesselényi utcában, és a VIII. kerületi Vas utcában tesztelték a rendszert. Vizsgálták az ideális magasságot és telepítési sűrűséget. A kisebb utcákban 7,8 méteres magasság bizonyult ideálisnak, a nagyobb utak mentén a villamosok vezetékének kikerülése miatt 9 méterben állapították meg a szabványt. Ilyen világítást kapott többek közt a
Váci út és a Fehérvári út belső szakasza (ma Bartók Béla út) is.

Meg kellett oldani a nagyobb terek közvilágítását is. Addig elsősorban a járdák fényéről gondoskodtak, a városi terek és parkok közepe gyakran kivilágítatlan volt. Háromféle oszlop készült e célra. A 9, az 5.5 és a 3.5 méter fénypontmagasságú. A legmagasabbat a nagyobb kereszteződésekbe szánták, kiképzésük azonos volt a körutakon használt lámpákéval, de akár 3-4 fényforrás is helyet kaphatott tetejükön. A középsőt a kisebb terekre és fás parkokba telepítették, míg a kicsit az alacsony lombú fás parkokba, és apró terek megvilágítására használták.

A korszak nagy újítása az első állandó díszkivilágítások megjelenése, amit a főváros idegenforgalmi programja keretében viteleztek ki. Elsőként 1928 nyarától, még kísérletképpen a Mátyás-templom és a Halászbástya kapott fényárt. Röviddel utánuk kiépült a Batthyány téri Szent Anna templom, a budavári Helyőrségi templom, a Gellért-szobor, a Citadella és a János-hegyi Erzsébet kilátó megvilágítása is. 1935-ben elkészült a Hősök terei Ezredéves Emlékműnek, illetve a Királyi Palota kupolájának, ’37-ben a Lánchídnak, egy évvel később a Szent István Bazilikának, és utolsóként ’39-ben a Vajdahunyad várának kivilágítása is. A második világháború során a közvilágítás eszközeinek 40%-a teljesen elpusztult. A 36.000 lámpát 1949-re sikerült helyrehozni, a díszkivilágítások helyreállítása azonban elmaradt.

(Folytatjuk)

design, magazin, budapest, lámpa, közvilágítás, kandeláber, kelecsényi kristóf, ez budapest! Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317