Logomain

Naiv vagyok

By Martinkó József 2009. május 11. 17:13

szerk at hg dot hu

Tomdixon00220130601-27858-5qehh8.gallery

Tom Dixon Budapesten

Tomdixon00320130601-27858-1s0ja8z.gallery

Tom Dixon Budapesten

Tomdixon01320130601-27858-b0wdpx.gallery

Tom Dixon Budapesten

Tomdixon02420130601-27858-y3bte5.gallery

Tom Dixon Budapesten

Tom Dixon kollekciójának magyarországi bemutatója alkalmával adott interjút a hg.hu-nak.

Példás kezdeményezőkészségről, szakmai elkötelezettségről tudósít az, ha valaki ma Budapesten komoly minőségi fejlesztést hajt végre design vállalkozásában. Ráadásul külön kiemelendő, ha mindezt úgy teszi, hogy elképzeléseit a nagyvilág koordináta rendszerében, nemzetközi összefüggésekben képzeli el.

Bár a kilencvenes évek végén sorra nyíltak itthon a világ vezető bútorgyártóinak képviseletei, lassan tíz éve ez a folyamat fokozatosan lassul, az utóbbi két-három évben szinte megállt. Éppen ezért kísérte igen felfokozott figyelem Tom Dixon, a világ egyik legismertebb bútortervezőjének, pontosabban legutóbbi fejlesztéseinek, lámpáinak, bútortainak megjelenését a Kertész utcában. Az együttműködés komolyságát jelzi, hogy a megnyitón maga a cég névadója és vezető tervezője, is jelen volt.

Az eredetileg rocksztárnak készülő Tom Dixon 1959-ben született a tunéziai Sfaxban, négy éves korában Angliába költözött családjával. Szépen induló basszusgitáros karrierjét egy motorbaleset tette tönkre, ám a 80-as, 90-es években továbbra is megmaradt erős kötődése a brit könnyűzenei szcénához. Promóter, berendező, majd különféle bulik kreatív alakjaként gyorsan London egyik avantgárd figurájaként tartották számon. Kisvártatva megalapította az Eurolounge nevű stúdiót. Olyan nevekkel dolgozott együtt, mint a brit belsőépítészet császáraként emlegetett Terence Conrad, vagy Jean Paul Gaultier, Vivienne Westwood. A Pylon, a Bird, vagy az S-szék a bútortervezés élő klasszikusává tették. A Cappellini gyártmányaiként ezek az alkotások minden jelentősebb kortárs design múzeum gyűjteményének alapdarabjaivá váltak. 1998-tól az angol Ikeaként emlegetett Habitat művészeti vezetője lett, majd saját neve alatt is alapított egy gyártócéget, illetve 2004-től a finn Artek bútorcég tanácsadója. Kollekciójának magyarországi bemutatója alkalmával adott interjút a hg.hu-nak.

Martinkó József: Első alkalommal jár Budapesten?

Tom Dixon: Karácsonykor már jártam itt, hogy egyeztessünk az üzlet koncepciójáról, megbeszéljük a részleteket. 

MJ: Az Erzsébetvárosban beszélgetünk, ami nem éppen a város legelegánsabb része mostanság. Mi a benyomása a környékről, s Budapestről általában?

TD: Kissé lepattant, nyers környék. Építkezések zajlanak mindenfelé. Mintha ez a város nem esett volna még át a “starbuckszizáción”, mint például Prága. Piszkos, de a karakteres házakat láttam. Sokkal lényegesebb azonban, hogy az utcán látott emberek aktívaknak, energikusaknak tűnnek. Talán igaz az, hogy ebben a régióban élőket valóban energikusabbá teszi, ahogy felépítettek egy új nemzetet a rendszerváltás után, vagy inkább rekonstruáltak egyet. Keveset tudok ugyan a magyar történelemről, de ez az energia tetszik. A munka során megismert szakemberek nagyszerű munkát végeznek.

MJ: Mi a Kertész utcai bolt típusa? Üzlet, vagy inkább kiállítóterem?

TD: Nem tipikus bolt, persze a működése, funkciója miatt lehet boltnak nevezni. Sok boltban árusítanak a világon tőlünk tárgyakat, de a Solinfo érdekessége, hogy itt egy megkomponált válogatást láthatunk, ami fantasztikus. Nagyon fontos nekem, és mindig is az volt, hogy ne lépjek vissza, ne térjek oda vissza, ahol korábban már más is járt. Amikor otthagytam a Habitatot, azt a döntést hoztam, hogy sokkal inkább egy divattervező munkametódusa alapján fogok dolgozni. Mi sohasem leszünk egy nagy olasz márka, vagy például a Vitra, ahol 8 - 10 tervezővel dolgoztatnak. Mondok egy párhuzamot. A Tom Dixon cég sok lámpát tervez és gyártat és a lakásokban a világítás gyakran változatosabb, érzékibb hatást kelt, mint mondjuk a bútorok, a tapéta, vagy a belsőépítészet egésze.

MJ: Milyen az ön személyes stílusa, és fontos-e egyáltalán a stílus, mint fogalom?

TD: Az én személyes stílusom vagy a cégem stílusa?

MJ: Mindkettő.

TD: Az én attitűdöm egy amatőré, naivé, aki nem akar valami extra bombasztikus designt, nagy bizniszt csinálni. Szeretem erre a naiv szót. Olyan dolgokban hiszek, amelyek univerzálisak. Távol áll tőlem a minimalizmus, vagyis kedvemre van, amikor az embereknek sok minden jut eszükbe valamiről, sok érzelem kerekedik bennük. Amikor személyes viszonyuk alakul ki egy-egy tárggyal. Olyan tárgyakat alkotunk, amelyek szinte semlegesek, – de nem minimalisták.

MJ: Nemrégiben a kovácsoltvasból készült Cast nevű bútor-sorozattal igen közel került a képzőművészethez. Ez egy új irányzat, vagy csupán egy kirándulás?

TD: A galériákat érdeklik az art bútorok, a szimbolikus, művészi objektek. Ugyanakkor ezeknek erősen különbözik a disztribúciója és a kereskedelme, mint a sorozatgyártásra szánt daraboknak. Ez utóbbiakat tesztelni és fejleszteni kell és figyelembe venni, hogy mások a vásárlók igényei az USA-ban és mások Japánban. Ezekben az esetekben nagyon örülök, hogy van pénz az innovációra, mert egyensúlyt kell teremteni kényelem, design és artisztikum között. Reagálni kell ezeknél a kereskedelmi bútoroknál arra, ha a vásárló, mondjuk vörös verziót szeretne egy asztalból. Ezekből a tervekből nem lesz limitált széria, hanem mindenhol meg lehet majd venni. Időnként azonban szeretek más logika alapján tervezni. Például nehézfémekkel dolgoztam már 25 évvel ezelőtt is, de akkor még nem volt rá piac, nem lehetett eladni, és most igen! Halleluja. A Cast kovácsoltvas sorozat valami olyasmi, hogy van egy ötlet, és azt azon melegében, egy lépésben el tudjuk készíteni, így az emberek szinte érezhetik az öntödéből frissen kikerült tárgy melegét. Olyan ez, mint a vázlatrajzolás, a villámgyors szkeccs elkészítése.

MJ: Ez azoknak a tárgyaknak, az új kollekciónak is a háttere, amit most Milánóban mutattak be?

TD: Nem. De közös lehetett az a dolog, amit gondolok róluk. Milánó ragyogó, pezsgő világ, míg a Cast egy nyers világot tükröz. Ami Milánóban idén bemutatásra került, az egy kicsit ásványibb, ám zománcozott fémből volt.

MJ: Primitívebb? Vagyis ez egyfajta játék volna azzal az idővel, amit a tárgyak testesítenek meg? Ha súlyosabb, nehezebb, ősibb alapanyagok felé fordul, akkor ennek mi húzódik a hátterében?

TD: A fenntarthatóság, környezettudatosság van a központjában, amikor ma új anyagokat használunk. Meg kell próbálnunk tárgyakat nem elsősorban divatok számára tervezni, hanem hosszabb életűekké tenni. (megkocogtat egy műanyag lámpaburát, a Mirror Ball elnevezésű világítótestet). Látja, ez például poliészter, polikarbonát - az olaszos design szereti ezeket a látványos, de nem súlyos anyagokat. Dolgozom azonban néhány olyan márkával, mint a finn Artek, aminek teljesen más a mentalitása és az anyagok, amiket használnak. Jó dolog a különféle anyagok között úgy utazgatni, hogy közben a különféle kultúrák és ízlésvilágok között is utazgatunk.

design, bútor, martinkó józsef, interjú, tom dixon, cappelini, habitat Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317