Logomain

Első képek a Tottenham új stadionjáról

By Kovács Dániel 2008. december 19. 19:47

szerk at hg dot hu

Bemutatta az első látványterveket új stadionjáról a Tottenham Hotspur. A hatvanezres aréna terveit a KSS Architects készíti, mégpedig a futballklub elnöke, Daniel Levy szerint elsősorban a focirajongók érdekeit szem előtt tartva. <br/>

Bemutatta az első látványterveket új stadionjáról a Tottenham Hotspur. A hatvanezres aréna terveit a KSS Architects készíti, mégpedig a futballklub elnöke, Daniel Levy szerint elsősorban a focirajongók érdekeit szem előtt tartva.

120130601-27858-rkg4j6.gallery

A Northumberland átfogó fejlesztésének részeként készülő épületegyüttes a stadion mellett múzeumot, lakóházakat és kereskedelmi egységeket is magába foglal majd. A klub elnöke által kiemelt szempont arra vonatkozik, hogy az ülések az új stadionban közelebb lesznek a pályához, mint bármely másik, hasonló méretű brit létesítményben.

Az elnök kiemelte, hogy a stadion felépítésével egyidőben a rendezési ternek megfelelő plusz funkciókat is elhelyeznek a területen – az építkezés tehát az egész környékre pozitív hatással lehet.

A tervezésben a KSS mellett a Ken Shuttleworth által alapított MAKE Architects működött közre. A Britannia-szerte ismert iroda nemrég jelentette be, hogy a gazdasági válság miatt kénytelen bezárni edinburgh-i irodáját, és csak londoni és birmingham-i műhelyeit működteti tovább.

egyesült királyság, nagy-britannia, london, sportlétesítmény, stadion, aréna, anglia, kss. make architects Icon_print

KSS - MAKE Architects: A Tottenham Hotspur új stadionja

KSS - MAKE Architects: A Tottenham Hotspur új stadionja

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317