Logomain

A kaposvári Rippl-Rónai-villa megújulása

By Rajcsányi Gellért 2013. június 21. 16:39

szerk at hg dot hu

„ …Ő volt a magyar pikturának Cézanne-ja, Gauguinja"

„Ami a várost illeti, olyan kellemetlen módon fél város. Nem tudja eldönteni, hogy kisváros maradjon-e vagy nagy város legyen… Egyelőre egy jelzőre szolgált rá Kaposvár: a legporosabb város” – írta Somogyország akkortájt ébredező fővárosáról Ady Endre még nagyváradi riporterként. Akkor még nem tudta, hogy pár év múlva az első modern magyar festő barátjaként fog jó szívvel visszatérni a Kapos partjára. Rippl-Rónai József és Kaposvár neve azóta is elválaszthatatlan egymástól, és az évtizedek óta kegyelettel és büszkeséggel gondozott Rippl-Rónai-örökség ügye most, 2013-ban újabb lendületet vesz. 

2.gallery

Fotó: Villányi Csaba/Flashback Photo/MúzeumCafé

Kaposváron járunk, a már beérkezett Rippl-Rónai József otthonául szolgáló Róma-villát és annak új fejlesztéseit meglátogatva. A 20. századi magyar veszteségekhez képest szerencsésen megőrzött kaposvári Rippl-Rónai-örökséget ugyanis megújulva, kibővülve tudják 2013-tól bemutatni a közönségnek. Maga az intézmény is átalakult: az egykori Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága – Rippl-Rónai Múzeum új neve 2013 januárjától Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum. Ennek szerves tagintézménye a Róma-villa, hivatalos nevén a Rippl-Rónai József Emlékház és Látogatóközpont. A Róma-villa gyűjteményét és kiállítási rendjét a múzeum művészettörténeti osztálya felügyeli; évenként egyszer jelentős külföldi kiállításokra adnak kölcsön Rippl-Rónai-képeket. A múzeumi szervezet létszáma negyvennyolc fő; az évi költségkeret 140 millió forint; a Róma-villa eddigi tízmilliós működési költsége az új látogatóközpont miatt várhatóan megduplázódik.

De hogyan is kapcsolódott Kaposvárhoz az első modern magyar festő sorsa és pályája? Erről és a Rippl-örökségről beszélgettünk a Róma-villában Horváth János művészettörténésszel, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum művészettörténeti osztályának vezetőjével, aki évtizedek óta kutatja a festő munkásságát és alakítja a villa koncepcióját.

A villa emeletén szemben a hall, balra a volt hálószoba, az ajtó melletti falon a Modelljeim kaposvári kertemben című festmény - Fotó: Villányi Csaba/Flashback Photo/MúzeumCafé

Hirtelen jött késő tél a tavaszban, de azért már erősen ébredezik a természet, ahogy Kaposvár belvárosától délre a keskeny utcákon felhajtunk a ma kertes házakkal beépített somogyi domboldalra. Egykor a hatalmas zselici erdőség idáig ért el, amire itt-ott – például a Róma-villa kertjében is – megmaradt ősöreg fák emlékeztetnek. Az Esterházyak birtoka volt ez, akik ingyen bocsátották rendelkezésre ezt a területet azoknak, akik erdőt irtanának, szőlőt telepítenének, vagy más módon művelés alá vennék az érintetlen domboldalakat. Ezek egyikét hívják (ismeretlen eredettel) Róma-hegynek. A 18–19. században jobbára szőlőbirtokok (és az őket őrző, a népnyelven Gugyuló Jézusnak nevezett kis szobor) jellemezték a vidéket. A környék szépségét a kaposvári születésű Gundy György (1820–1880) operaénekes, színész, a Pesti Német Színház igazgatója fedezte fel, aki 1868-ban vette meg a hegytetőn fekvő birtokot. Az idilli tájba vadászlak terjedelmű villát építtetett, hogy itt élje le időskori éveit. A T alakú, kétszintes épület körül rendkívül tudatos ízléssel kis parkot hozott létre, gesztenyefás alléval, buxusokkal, ezüsthársakkal, fenyőkkel, a birtok távolabbi részén pedig gyümölcsössel, kaszálóval, méhessel, szőlővel és ólakkal.

A komplett, hatholdas birtok egy kalandos, táviratban folytatott licitálás után, 1908-ban került a kanyargós pályafutású, de a negyvenes évei közepére végre beérkező Rippl-Rónai József tulajdonába. A sokfelé megforduló festőművész végre megtalálja valódi otthonát – a szülővárosában. A sváb Rippl család Mária Terézia idején érkezett Magyarországra, a festő felmenői Tolnából telepedtek át Somogyba.

A gazdálkodó, kisiparos család első felsőfokú végzettségű tagja a festő édesapja volt, aki tanító, majd iskolaigazgató lett Kaposváron. A szigorú tanár hírében álló atya, annak négy fia és a kiterjedt rokonság kaposvári polgári famíliát alkottak, akik önmagukban és széles ismeretségi körükben leképezték a dunántúli kisvárosok egész mikrovilágát. József, a legidősebb fiú ebben a környezetben nevelkedett és szerzett tisztes polgári, gyógyszerészi végzettséget – hogy aztán a húszas éveiben rájöjjön, hogy valójában a festészet érdekli, és a művészetnek szeretne élni. Elhagyta hát a kaposvári főutca Arany Oroszlán Patikáját, és 1884-től Münchenben tanulta a mesterséget. Három évre rá – egy német nőt és egy lánygyermeket hátrahagyva – Párizsba ment, ahol Munkácsy Mihálynál jelentkezett. A nemzetközi hírű festődoyen maga mellé fogadta Rippl Józsefet, aki ekkor már a többi családtaghoz hasonlóan a Rónai nevet is használta.

Ahogy Genthon István írja tanulmányában, Rippl-Rónai elsajátította mestere ízlését, felfogását és technikáját, de aztán egyre szerteágazóbb francia kortárs művészeti kapcsolatai révén mindinkább modernizálódott. A festő visszaemlékezései alapján viszont látszik, hogy válságos időszak volt számára a művészi útkeresés, és csak a Párizs melletti Neuilly-ben töltött 1890-es évtized hozta meg számára a teljes kibontakozást. „Bízvást el lehet mondani, hogy ez a tíz év művészetének legértékesebb korszaka volt” – írja Genthon. Rippl-Rónai alkalmanként ebben az évtizedben is hazalátogatott: különböző munkák mellett többször megfestette Kaposváron élő szüleit, és megismerkedett Andrássy Tivadarral is; az arisztokrata iparművészeti megrendeléseinek hatására döntött végül a hazatérés mellett. A századforduló éveire ugyanis úgy látta, hogy elmarad a nagy franciaországi áttörés – bár Horváth János elmondása alapján Rippl-Rónai francia művésztársai szerint még pár év kemény franciaországi munka meghozta volna azt –, miközben Magyarországon szaporodtak a megrendelései. 1900 decemberében a budapesti Royal szállóban állította ki 203 művét. Bár voltak lelkes méltatói, Genthon István szerint a nagyközönség és a sajtó java értetlenül állt a művekkel szemben. Egy kritikusa, Rózsa Miklós azt írta: „Csak a magyar dolgok közt ne kutasson. Ennek a mi szűz, tiszta, ártatlan, egyszerű földünknek szíve dobogását nem érti a Rippl-Rónai nyugat-európai, dekadens, enervált, szinte a perverz felé hajló lelkülete. És jobb is, ha nem értik meg egymást. Rippl-Rónai sohasem lesz annyira naiv többé, se a mi földünk annyira dekadens, hogy összekerüljenek… Mindent, ami modern, szívesen, de csak addig, amíg egészséges.”

De akár akarták, akár nem a magyar ugar védelmezői, Rippl-Rónai végleg visszatért Magyarországra, egyenesen a szülőföldjére, Somogyba. Előbb a somogyaszalói állomásfőnökként dolgozó Ödön öccsénél, majd Kaposváron telepedett le. A Fő utcán vett egy egyszerű, földszintes kis házat, ahol a következő években folyamatosan dolgozott, és csiszolta stílusát. Felfedezte és megszerette a magyar kisvárosi élet miliőjét, ami aztán egész hátralevő életére egyik fő ihletadó forrásává vált. De az új évszázad első éveiben is csak módjával aratott sikereket; a várva várt nagy áttörés csak 1906-ban, 45 éves korában történt meg. A Könyves Kálmán reprodukciós cég budapesti szalonjában 318 alkotását mutatta be, és az addig fanyalgó közönség köreiben hatalmas sikert aratott. A festő ennek nyomán 381 alkotását árverés alá bocsátotta – és példátlan módon minden mű el is kelt. A hatalmas siker után szerény vagyonnal térhetett haza Kaposvárra az immár beérkezett művész.

Horváth János művészettörténész szerint a somogyi tájban eszmélő Rippl-Rónai számára eszményi volt a dunántúli nemesi kúriák, kisbirtokok világa. Maga is sokat tartózkodott – nem mellesleg művészeti megrendelések reményében – a megyei arisztokrácia és polgárság köreiben, azok birtokain festegetve, kvaterkázva. A beérkezés után pedig elérkezettnek látta az időt, hogy ő maga is megszerezze álmai otthonát, egy saját kis birtokot. 1908-ban vásárolta meg 14 510 koronáért a Róma-hegy tetején fekvő házat és kertet, majd később további 7,5 hold szántót vett hozzá a szomszédoktól. A Párizst megjáró nagyvilági, modern művész tehát a lehető legnagyobb örömmel és elégedettséggel vállalta fel a régimódi vármegyei kisbirtokosok életmódját. Igaz, ahogy Horváth Jánostól megtudjuk, nem volt valami ügyes és tudatos gazda – inkább a két tökéletesen ellentétes életmód peremén egyensúlyozott, persze nagy élvezettel. „Rippl-Rónai a villában berendezett egy kis gazdasági irodát az apjától örökölt íróasztallal. Birtokfelügyelő útjain, dologidőben pasztell- vagy olajfelszereléssel barangolt.” Horváth felhívja a figyelmet: „Még műveinek címadásaiból is egy huncut mód hivalkodó gazda szól, aki az így termett festményeit jobban megmunkálta, mint a földjeit.” De nemcsak a földbirtok kötelességeit vette félvállról, még a Gundy által kiépített kertet is hagyta elvadulni – igaz, így még festőibb kertrészleteket tudott megörökíteni szűkebb és nagyon is tág családi és baráti körének tagjaival, akik szerettek látogatásokat tenni a bohém gazda birtokán. „A családi összejövetelek a Róma-villában felélénkült hangulatban folytatódtak. Rippl-Rónaiban erősen élt a boldog, meghitt pillanat megörökítésének igénye, amely másutt a fotografálás elterjedését szolgálta” – fogalmaz Horváth János. 

A kaputól bevezető út végén a villa és előtte a festő mellszobra fogadja a látogatókat; jobbra a volt műterem ablaka látszik - Fotó: Villányi Csaba/Flashback Photo/MúzeumCafé

Rippl-Rónai József francia származású élettársával, majd feleségével, az egy kis francia faluból származó Lazarine-nel; közösen nevelt, szintén francia fogadott lányukkal, Paris Anellával és két árván maradt rokon gyerekkel, a Martyn fiúkkal élt a birtokon. Persze a gazdaságban dolgozó emberekkel és a hol rövidebb, hol hosszabb ideig a birtokon tartózkodó rokonsággal és baráti körrel, köztük a festményeken is oly sokszor megörökített, tekintélyes orrszerkezettel rendelkező erdész Piacsek bácsival, Flox, Filox és Happy kutyákkal is megosztották hajlékukat. Horváth János felidézi, hogy a később elmagyarosodott Anella így írt erről az árkádiai világról: „A Róma-villáról meg kell még említenem, hogy tréfásan egy kis állatkertnek is lehetett volna nevezni. Józsi bácsira jellemző volt, hogy az állatokat nagyon szerette, és gyakran szerepeltek a képein… Volt macska is, sok baromfi, tyúk, liba, kacsa, gyöngytyúk, pulyka. A tehenek, Tatár a szamár, majd később, amikor homokfutó váltotta fel a kordét, Frici az öszvér is, mind kedvencek voltak.” A népes ember- és állatseregletet még egy Jankó nevű hímpáva is kiegészítette, ami Anella elmondása szerint vendégbejelentőül szolgált, mert minden más házőrzőnél korábban jelezte rikoltozásával a kocsizörgést. Rippl-Rónai számára ez volt az a világ, amelyben végre kiteljesedhetett, megnyílhatott a művészete. Genthon István művészettörténész a festő életrajzában magától Rippl-Rónaitól idéz: „Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat. A család, rokonság, ösmerősök szokásait, életét figyeltem meg. Kisvárosi alakok, típusok érdekeltek. Ezeket festettem a társadalom minden rétegéből. Engem nagyon érdekelnek: a kőműves, a tanár, a pap, a pintér, a suszter, az asztalos – mind megannyi karakterkép. Mindegyik egy-egy külön világ. Egy-egy jellemző vonásuk van, mint a természeti tárgyaknak, kőnek, vasnak, fának. Szeretem bennük, hogy különböző vonásaik külsőleg is megnyilatkoznak, hogy hivatásuk, mesterségük, társadalmi mivoltuk már a formájukból is kitetszik.” Horváth János mindehhez még hozzáteszi: Rippl-Rónai bármilyen társadalmi réteghez tartozó emberrel el tudott beszélgetni, sőt jellemzően hagyta, hogy azok beszéljenek; miközben a festő minden irányból, közelről és távolról hunyorogva méregette őket, a személyek karakterjegyei után kutatva.

Kaposvár és a Róma-villa nagy hatással volt a mester színvilágára is. A párizsi években jellemzően sötét, fekete, depresszív színvilágot alkalmazó festő hazatérve, a vidéki ég alatt, az élettel teli villa hatására felfedezte új, kedvenc színeit is. „A színharsogást nyilván mai kedélyállapotom követeli tőlem. Környezetem most ilyen, tehát ilyen irányban hat az is reám. Ilyen színek vesznek körül bennünket újabb kaposvári házamban, s kertemben. Igen megszerettem a skarlátvörös zsála, s a piros szimpla muskátli mellett a tiszta-fehér színű virágokat, de még jobban a chrómsárga cíniákat. Ennél a sárgánál melegebb, hogy ne mondjam, forróbb színt nem ismerek. Ezeket a színeket keresem most, szinte gyűjtöm, lakásomban is, tárgyakon, kendőkön, falakon. A falak színei közt is ezt az egészen világos sárgát szeretem a legjobban. Az egyik oldalán csupa-ablak műhelyem falai ezzel vannak befestve, sőt még ilyen szobában alszom is. Ez a sok szín azután természetesen odakerül a képeimre” – vallotta Rippl-Rónai a villának és a birtoknak a festészetére gyakorolt hatásairól.

A művész 1927-es haláláig lakta a Róma-villát, itt is halt meg, szívszélhűdés és tüdőgyulladás után csendesen elszunnyadva. Életének utolsó két évtizede nem csupa idillből állt. A politikum iránt különösebben soha nem érdeklődő, éppen ezért gyanútlan festő éppen 1914 nyarán utazott el Franciaországba, Lazarine falvába – hogy aztán fél évet gyanús idegenként internálótáborban töltsön. Igaz, fogolyként is rendületlenül rajzolta és festette a felbolydult francia világot. Hazatérése után hosszan tartó szerelmi viszont kezdett Bányai Zorka színésznővel, miközben a rá sokáig titokban költekező festő helyett otthon Lazarine próbálta működtetni a gazdaságot. A húszas években a modern magyar művészek, a Nyugat és társai körének ünnepelt festője – igaz, a Nyolcak már megtagadandó, elavult öregként tekintettek Rippl-Rónaira. Egy a Róma-villába és a pesti műtermébe történt betöréssorozatot követően agyvérzést kapott, ami utolsó éveire meggyengítette egészségét.

1927-es halála után húsz évig özvegye, Lazarine élt a birtokon, amit aztán az általuk felnevelt egyik Martyn gyermek, a köztiszteletben álló orvossá lett Martyn Róbert örökölt. Horváth János szerint a doktor „úgy élt a Róma-villában, mint egy múzeumban”; Rippl-Rónai egész hagyatékát, bútorait, tárgyait is megőrizte. Horváth János gimnazistaként maga is becsöngetett a látogatókat szívesen fogadó doktorhoz. „Akkor még nem is gondoltam, hogy egyszer én leszek megbízva a Rippl-Rónai-örökség gondozásával” – mondja a pályafutása során Kaposváron nagyrészt Rippl-Rónai és más somogyi festők munkásságával foglalkozó művészettörténész. Az eredetileg a kaposvári képtárat vezető Horváth fokozatosan lépett át a tudományos kutatások világába, a Róma-villa művészeti gondozására való felkérést pedig annyira megtisztelőnek tartotta, hogy kötelezőnek érezte azt elvállalni. 

A Rippl-Rónai Emlékmúzeum 1978-ban nyílt meg, mostanában évente mintegy ötezren látogatják. A villa korábban szőlők és szántók között állt, de ma már új építésű családi házak érnek fel idáig a város felől. A birtok magja azonban a régi idillt idézi: rövid, gesztenyefás allé vezet a kétszintes, sárgálló villa elé; ettől jobbra évszázados fenyők emlékeztetnek az egykori zselici erdőre. Elhaladunk a földszintes vincellérház mellett, amelynek egyik oldalát Rippl-Rónai műteremnek rendezte be, nagyméretű ablakokkal. A műterem ma is pontosan úgy néz ki, ahogyan azt egyes festményein is láthatjuk. A villaépület előtt Rippl-Rónai kis mellszobra fogadja a látogatót (Horváth Balázs alkotását a művész születésének 150. évfordulóján helyezték ide), mielőtt belépne a festő egykori otthonába. 

A Rippl-Rónai-örökösök, valamint Horváth János és munkatársai gondoskodásának köszönhetően a villa csaknem száz éve őrzi a művész hagyatékát, bútorait, tárgyait – és a falaknak a festő számára oly fontos élénk színeit. Korábban csak szobánként két-három kisméretű Rippl-kép volt itt felakasztva, ma azonban már csaknem száz darab. „A legfőbb cél az volt, hogy a Róma-villába látogatók megismerhessék a művész egész pályájának, összes korszakának a keresztmetszetét” – mondja Horváth János. Az állandó nyitva tartású múzeumot folyamatos gyűjtő- és kutatómunka szolgálta: újabb képszerzeményekkel és eredeti bútorokkal bővült a gyűjtemény. Az iparművészeti művek, a dokumentumok, fényképek, levelek, kitüntetések, egyéb relikviák elhelyezése a családi vitrinek szokásait követi. Az előszoba után három szobába – két társalgóba és egy irodába – jutunk, ahol a festő francia művészbarátainak, Maillolnak, Ransonnak és Vuillard-nak a képeit, valamint japán fametszeteket is láthatunk – természetesen számos Rippl-Rónai-festmény mellett. Az emeletre falépcső vezet, a fenti előtérben szívesen üldögélt az idősödő festő a kertet kémlelve. Az emeleti középső szoba falain a művész „kukoricás” korszakából láthatunk válogatást, de a dél-franciaországi Banyuls-ben festett tájképekkel, valamint a tízes–húszas években festett portrékkal is találkozhatunk. A szűk hálószoba berendezési tárgyai több Rippl-festményről is ismerősek lehetnek a munkásságát kedvelők számára.

Mivel a villa egyébként többször felújított, jó állapotú épülete maga szűkössé vált a múzeum számára, a Rippl-Rónai Emlékmúzeum felújítására és korszerű látogatóközpont létesítésére Kaposvár és Somogy megye önkormányzata közösen pályázott uniós pénzekre, a DDOP keretében kiírt Komplex turisztikai termékcsomag kialakítása című felhívásra – sikerrel. A Róma-villa megújítására és kibővítésére mintegy 210 millió forint uniós támogatást és ötvenmillió forintnyi, végül Kaposvár városa által vállalt önrészt fordítottak. A nyertes pályázathoz Horváth János írt művészettörténeti dokumentációt, és meghatározta az új látogatóközpont művészettörténeti programját is. A látogatóközpont a birtok bejáratától balra, a műteremépületet formájában és elhelyezkedésében is mintegy tükrözve épült fel; a tervező az Arker Stúdió (L. Balogh Krisztina) volt. Az új épület két egymással összefüggő részből, a felszín fölötti tradicionális épületből és a felszín alatti, római stílusú átriumból áll. A felső épületrészben történik a múzeumlátogatók beléptetése, itt van az információs pult és a büfé-kávézó. A felszín alatt két terem van, amelyek kiállítások rendezésére, előadások, múzeumi gyermekfoglalkozások céljára szolgálnak. Az átriumot körülvevő nyitott csarnokban a parkból bementett provinciális barokk stílusú védőszent-szobrok állnak.

Az új látogatóközpont látványossága az Andrássy-ebédlő teljes rekonstrukciója lesz egy különteremben – szintén uniós pénzből. Rippl-Rónai József a tiszadobi Andrássy-kastélyban rendezte be saját tervezésű bútoregyüttesét, amely a modern magyar iparművészet nyitányát jelentette. Mivel a berendezés 1918-ban elpusztult, az együttes néhány fotó alapján csak szűk körben volt ismeretes. Művészettörténeti szenzációnak számít az újragyártása. A rekonstrukciót hosszas és alapos kutatás előzte meg. Horváth János dolgozta ki a rekonstrukciós programot: elkészítette a bútorok régivel megegyező legyártásának műszaki dokumentációját. Az asztalosmunka kivitelezője a Nagybajomi Nafa Kft., a bútorzat díszvereteit a kaposvári Rónai Lajos aranyműves készítette, míg az eredetileg Róth Miksa által készített üvegablakot és üvegmennyezetet Balogh Teodóra iparművész rekonstruálja. Az Andrássy-ebédlőt idén augusztusban tervezik átadni a nagyközönségnek. 

A múzeum munkatársai 2013 első hónapjaiban még a kibővülő szolgáltatások végső engedélyeire és költségvetési finanszírozásra vártak, hogy a villában dolgozó két fő mellett legyen elegendő személyzet minden adódó munka elvégzésére, a megújult villa méltó gondozására. De ahogy Horváth János fogalmaz: a Rippl-Rónai-múzeumot fenntartó Kaposvár elkötelezte magát egykori nagy szülöttjének méltó bemutatása mellett. Kaposvár méltán lehet büszke Rippl-Rónai örökségére, és a Rippl-brand alkalmas lehet rá, hogy egyre több, a kultúra iránt érdeklődőt vonzzon Somogy fővárosába. Horváth János Fülep Lajos művészettörténészt idézi nagy egyetértéssel: „Rippl volt az egyetlen, aki friss, eleven vért hozott a magyar pikturába, s idehaza ő egy személyben minden volt, ő volt a magyar pikturának Cézanne-ja, Gauguinja, még az is, amit jobb értelemben vett impresszionizmusnak lehet nevezni. Még Vuillard, Bonnard stb. is. Ő egymaga volt a reakció az akadémiával s Nagybányával szemben, ő egymaga jelentette nálunk azt az arisztokratikus mozgalmat, melyről föntebb mondtam, hogy a naturalizmus hűhója mellett csöndben a legnagyobb meglepetéseket készítette elő.”

múzeum, kaposvár, múzeumcafé, rippl-rónai józsef, műterem, muzeum, rajcsányi gellért, rippl-rónai villa Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317