Logomain

Goldfinger POP!

By Kovács Dániel 2012. szeptember 10. 10:26

szerk at hg dot hu

Konyv.gallery

A Goldfinger eredeti, 1959-es kiadásának címlapja és Michael Gillette címlapja 2008-ből, a Penguin jubileumi kiadásáról

Goldfinger_bassey.gallery

Shirley Bassey Goldfinger című lemezének borítója

Goldfinger.gallery

A Goldfinger 1996-os debütáló albuma

Goldfinger_life.gallery

Az aranyszínűre festett Shirley Eaton a Life címlapján

Trellick_parna.gallery

Párnák Trellick Towerrel

Kevés építész volt akkora hatással a populáris kultúrára, mint Goldfinger Ernő. Lehet szeretni, lehet utálni, de kikerülhetetlen.

El kell ismerni: egy olyan névvel, amely választott hazájának nyelvén „Aranyujjat” jelent, Goldfinger Ernő nehezen kerülhette volna el a szakmán túl terjedő ismertséget. De az az igazság, hogy ez nem is volt a kedve ellenére: a jellegzetes akcentussal beszélő, művészkörökben igen otthonosan mozgó mester nem csak London épített arculatát mozgatta meg a második világháború után, de a kortárs popkultúrának is részesévé vált – elsősorban a Fleming-regényeknek köszönhetően. Az alábbiakban a Goldfinger-jelenség kialakulását követjük végig, a regénytől a banánon át a punkbandáig.

1959 – Goldfinger, a gonosz

Senki sem tudja pontosan, miért választotta az író Ian Fleming a népszerű 007-es ügynökről, James Bondról szóló sorozatának hetedik, 1959-ben megjelent részében a Goldfinger nevet az antihős számára. Az biztos, hogy Goldfinger Ernő családneve ihlette meg, azt viszont nem tudjuk, hogy csak véletlenül találkozott a névvel, vagy valóban Goldfinger saját, modern lakóháza bosszantotta fel ennyire – egyes források szerint mindkettő. A beszélő névből kiindulva mindenesetre Fleming a brit krimitörténet egyik legjellegzetesebb karakterét alkotta meg. Nagy-Britannia leggazdagabb embere, Auric Goldfinger, akinek még a keresztneve is az aranyra utal, perverzen vonzódik ehhez a nemesfémhez: nem csupán a vagyonát őrzi ebben, de szeretőit is aranyszínűre festve szereti a magáévá tenni. A regényhős és névadója között egyébként több párhuzam is felfedezhető: mindketten Kelet-Európából érkeztek a szigetországba az 1930-as években, és mindketten marxista érzelműek.

Goldfinger Ernő érthető módon nem örült az által ihletett szereplőnek és perrel fenyegette meg az írót. Fleming felvette a kesztyűt. Azt válaszolta: átnevezi a szereplőt Goldprick („Aranyfütykös”) névre, és a könyv fülszövegében azt is elmondja, miért. Végül a kiadó nyugtatta le a kedélyeket; a könyvben a Goldfinger név minden esetben az Auric keresztnévvel együtt jelenik meg, az építész pedig kapott néhány tiszteletpéldányt – igaz, ma múzeumként működő otthonában egyet sem találni.

1964 – Goldfinger, a film

Minden idők egyik leghíresebb párbeszéde a Goldfingerből

 

Világszerte ismertté a Goldfinger nevet a regény 1964-ben elkészült filmváltozata tette. Ebben az ügynököt játszó Sean Connery mellett Gert Fröbe német színész kapott főszerepet Goldfingerként. A film publicitását csak növelte, hogy Izrael betiltotta a vetítést, miután nyilvánosságra került, hogy Fröbe 1929-ben, 16 évesen belépett a náci pártba. A tiltást nem sokkal később megszüntették, miután kiderült: a színész még a háború kitörése előtt, 1937-ben kilépett és a harcok alatt két német zsidó polgárt rejtett a Gestapo elől.

Az 1964-es filmet máig a Goldfinger-saga egyik legjobbjaként emlegetik. Itt tűnik fel számos olyan elem, amely aztán visszatérővé vált a 007-sztorikban, mint a különféle okos kütyük, vagy a főcím előtti jelenetsor. Korához képest a film marketingesei is kitettek magukért. Goldfinger szeretője, Jill Masterson nemcsak a főcímbe és a plakátra került fel aranyszínűre festve, a Life magazin címlapjára is, meglehetősen erotikus pozícióban. A fiatalon visszavonuló Shirley Eaton ezzel a szereppel írta be magát a brit filmtörténetbe, ebben persze az is segítette, hogy a bemutató után elterjedt: a színésznő a forgatás közben megfulladt, mert „a bőre nem tudott lélegezni”.

1964 – Goldfinger, a dal

A Goldfinger (1964) főcíme, Shirley Bassey dalával

 

A wales-i munkáslányból lett énekes, Shirley Bassey világhírét az 1964-es film főcímdalának köszönheti. A Goldfinger a nyolcadik lett 1965-ben a Billboard magazin százas listáján. Bassey egyértelműen ennek a dalnak köszönhette amerikai ismertségét.

1960-70-es évek – Goldfinger, a banán

Az FHIA-01 kódnevű, közismerten csak Goldfingerként emlegetett banánfajtát Hondurasban nemesítették ki több fajta keresztezésével. Sajátos íze van, ráadásul ellenáll többféle fertőző gombának. A nemesítés 1959-ig, a United Fruit Company kezdeti próbálkozásaiig vezethető vissza – a növény nevének minden bizonnyal ehhez az időszakhoz és a Fleming-regényekhez lehet köze. Sajnos, Európában még nem túl népszerű a boltokban, Ausztráliában járva viszont bármikor beleharaphatunk egy-egy Goldfingerbe.

1994 – Goldfinger, a banda

A Los Angelesben 18 éve összeállt banda James Bond regényhőse után választott nevet. Pedig sokban nem hasonlítanak rá: a zene mellett elsősorban az állatok jogaiért és a vegetarianizmusért folytatott küzdelmeikről híresek. A banda vezetője, John Feldman saját bevallása szerint azt követően lett vegán, hogy 29 évesen megnézte a Babe című filmet. A Goldfinger tagjai momentán Feldman mellett Kelly LeMieux és Darrin Pfeiffer.

2000-es évek – Goldfinger, az építész

Az ezredfordulóig kellett várni, amíg az „eredeti” Goldfingernek is beérett a népszerűség. Napjainkra a brutalista építészet újra népszerűvé vált, az évek munkájával mára részben felújított Trellick Tower, Goldfinger legmagasabb munkája a Notting Hill népszerű látványosságai közé tartozik. E minőségében többek között hűtőmágnesen, bögrén és párnán is találkozhatunk az ábrázolásával. Mi ez, ha nem népszerűség?

design, építészet, goldfinger ernő, film, epiteszet Icon_print

A Goldfinger eredeti, 1959-es kiadásának címlapja és Michael Gillette címlapja 2008-ből, a Penguin jubileumi kiadásáról

Shirley Bassey Goldfinger című lemezének borítója

A Goldfinger 1996-os debütáló albuma

Az aranyszínűre festett Shirley Eaton a Life címlapján

Párnák Trellick Towerrel

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317