Logomain

Új logót kapott a Microsoft

By Kovács Dániel 2012. augusztus 24. 13:01

szerk at hg dot hu

Méghozzá az elsőt negyedszázad után, a mindenki által ismert feliratos logót ugyanis 1987 óta használja a vállalat. Most a Windows operációs rendszert leváltó, eredetileg Metro néven beharangozott „csempés” rendszerre utalva a céges logót is frissítették. Az új verziót augusztus 23-án mutatták be, stílusosan a 23. Microsoft-szaküzlet megnyitásához párosítva Bostonban.

Méghozzá az elsőt negyedszázad után, a mindenki által ismert feliratos logót ugyanis 1987 óta használja a vállalat. Most a Windows operációs rendszert leváltó, eredetileg Metro néven beharangozott „csempés” rendszerre utalva a céges logót is frissítették. Az új verziót augusztus 23-án mutatták be, stílusosan a 23. Microsoft-szaküzlet megnyitásához párosítva Bostonban.

Microsoft_logo.gallery

Ez az első alkalom, hogy a cégnév mellé ábra is kerül a Microsoft logójába. Az új jelkép színeiben és négy négyzetével is nyilvánvalóan utal a cég leghíresebb termékére, a Microsoft Windows-ra utal, ugyanakkor a négyzetek racionális egymás mellé rendezésével a Windows 8-ban debütáló csempéskezelői felületre is emlékeztet. Ezt még a Windows Phone 7 bevezetésekor, majd az Xbox 360 kapcsán is „Metro” néven emlegették, ám jogvédelmi viták miatt ettől a Microsoft visszahátrált, és „Modern”, illetve „Windows 8 stílus” néven kezdték nevezni. A logóban szereplő cégnevet Segoe betűtípussal írták, amely szintén nem teljesen új: a cég már több terméken használta korábban.

A Microsoft új logója

 

Talán ezeknek a jogi ügyeknek is szerepe lehetett abban, hogy a cég 25 év után úgy döntött: a felület van olyan fontos, hogy a logóban is utaljanak rá. Az új logó augusztus 23-án mutatkozott be a Microsoft hivatalos oldalán, valamint a Facebook- és a Twitter-oldalain, de a következő hetekben Amerika-szerte televíziós hirdetésekben is népszerűsítik. A tervek szerint a cég legfontosabb termékei, a Windows, az Office és az Xbox is némileg módosított, az új céges logóhoz hasonló logókat kapnak majd, várhatóan néhány hónapon belül.

logó, pentagram, tervezőgrafika, logo, microsoft Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317