Logomain

Kukkants be a legjobbakhoz!

By Kovács Dániel 2012. július 18. 10:50

szerk at hg dot hu

Idén újabb 14 stúdió mutatja be a hazai design szakma sokszínűségét és mindennapjait a Design Hét részeként.

A 2012. szeptember 28. és október 7. között megrendezésre kerülő Design Hét Budapest Nyitott Stúdiók programja a designfeszt közönségének igazi kedvencévé vált az indulása óta eltelt négy évben. Idén újabb 14 stúdió mutatja be a hazai design szakma sokszínűségét, tárja fel a nagyközönség számára a designerek mindennapjait, eredményeit, munkáját. A már világhírnevet szerzett, számos szakmai díjjal jutalmazott alkotók és a nemzetközi szinten is babérokra törő ifjú tehetségek, a legmodernebb technológiai fejlesztéseken alapuló digitális design és a lokális értékeket, a hagyományos kézművességet életben tartó műhelyek egyaránt képviseltetik magukat.

Csuti.gallery

A Carnation csapata. Fotó: Őry Dániel

Az idei programban résztvevő magyar designerek között olyan, szakmájukban nemzetközi hírnévnek örvendő alkotókkal találkozhatunk, mint az Emmy-díjra jelölt díszlettervező, Varga Judit, akinek PROP CLUB stúdiója világsiker megaprodukciók elismert berendezője, például a Borgiák, a Hellboy II – Az Aranyhadsereg, vagy a Nicholas Cage főszereplésével forgatott Boszorkányvadászat készítésében vett részt. A hazai design szintén egyik világszerte elismert képviselője a 15 éve töretlenül működő, több mint 130 hazai és nemzetközi díjjal jutalmazott CarnationGroup digitális kreatív ügynökség, a magas szintű technológiai innováció és a kreatív képzelet termékeny együttműködésének színtere. Az ifjú, feltörekvő tehetségek közül Emil Goodman, a MOME animáció szakán végzett rendező mutatkozik be, varázslatos látványvilágú sci-fi remeke, a Henry Waltz gyártási munkálataiba pillanthatunk be.

Varga Judit műhelyében. Fotó: Őry Dániel 

Az idei Nyitott Stúdiók sokszínűségét híven tükrözi a FLATLAB lakásműhely, ahol a látogatók izgalmas keresztmetszetet kapnak a hazai designról, hiszen az itt alkotó hat fiatal tervező a szakma más-más területét képviselve törekszik a magyar design- és művészeti színtér aktív alakítására. Ugyancsak a design szakma sokarcúságának hazai alkotói platformja a KÉK ─ Kortárs Építészeti Központ egyik alapítója és működtetője, a Sporaarchitects építésziroda, amelyet építészek és más területekről érkező gondolkodók hoztak létre azzal a céllal, hogy közösen teremtsenek új értéket az építészet, a városépítészet, a környezettudatosság és a kutatás-fejlesztés területén. Különböző szakmák határterületén tevékenykedik a Finta Csaba alapította, belsőépítészettel és tárgytervezéssel foglalkozó MYD-II design stúdió is, amely a bodor audio + céggel együttműködésben készített high-end audio-rendszerét mutatja be a közönségnek a kezdeti tervektől a megvalósulásig. A design szakma tradicionális területén alkot Gáspár György üvegművész és szobrász, akinek korántsem hagyományos művei a legjelentősebb nemzetközi köz- és magánygyűjteményekben, valamint nagy presztízsű nemzetközi galériákban tekinthetőek meg. Idén a hazai grafikus szakmát Czakó Zsolt képviseli, aki a grafika hagyományos műfajaiban, a televízió és az új média területén egyaránt figyelemreméltó sikereket tudhat magáénak.

A Flatlab csapata. Fotó: Őry Dániel 

Ebben az évben a hazai divatszakma néhány igazi gyöngyszemét is felvonultatja a Nyitott Stúdiók program. A Barnoff Showroom kötelező célpont minden divatrajongó számára, hiszen Tamara Barnoff egyedi stílusát és életfilozófiáját híven tükröző műhelyében nem csak beszélgethetnek a tervezőnővel, de kiegészítőket is készíthetnek vele. Hasonlóan emlékezetes élményt ígér a magyarországi tanulmányait követően Párizsban és Londonban dolgozó és tanuló Sármán Nóra divattervező varázslatosan romantikus szalonja. A divatszakértők pontosan tudják, hogy megfelelő táska és kiegészítők nélkül nem lehet teljes az öltözet, de a Nyitott Stúdiók sem lenne teljes nélkülük. Ezen az őszön a századfordulós szalonok hangulatát idéző Anna Amélie Showroomban és a textiltervezőként frissen diplomázott, 2011-ben az MFT különdíjával jutalmazott Ducsai Judit műhelyében válogathatunk a kiegészítők között. A hazai divat világában tett barangolást Balla Vivienne divatfotós műterme teszi teljessé. A városi közlekedésben is a környezet védelmét szem előtt tartó, a mozgás és a design mellett egyaránt elkötelezett hölgyek nagy kedvencébe, a Csajbringa Műhelybe is ellátogathatunk és megtervezhetjük a számunkra tökéletes kerékpárt, amivel könnyedén elkerekezhetünk a Design Hét Budapest számos, izgalmasabbnál izgalmasabb programjára.

A részletes programban való tájékozódáshoz ebben az évben is a szeptember közepén megjelenő, kétnyelvű Design Hét Budapest programfüzet, valamint a www.designhet.hu honlap nyújt segítséget.

design, budapest, program, sporaarchitects, balla vivienne, tamara barnoff, anna amélie, varga judit, carnation, flatlab, design hét 2012, czakó zsolt, anna amelie Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317