Logomain

Két hétnyi stop motion a MOMEline-nal

By Kovács Dániel 2012. június 25. 13:17

szerk at hg dot hu

Kéthetes nemzetközi Stop Motion animációs workshopot rendez július 21. és augusztus 5. között a MOMEline, immár harmadjára.

Kéthetes nemzetközi Stop Motion animációs workshopot rendez július 21. és augusztus 5. között a MOMEline, immár harmadjára. A workshop során külföldi és magyar kreatív fiatalok fejleszthetik képességeiket a báb-animáció, illetve a stop motion terén, ötvözve a hagyományos és a modern digitális módszereket.

Stopmo_mini.gallery

A workshop első hete, júl. 21-29. között a Hello Wood fesztivál alkotótábora részeként működik majd, ahol lehetőség lesz a többi műhellyel – többek között fotóművészekkel, építészekkel, grafikusokkal – is együttműködni. A második hét, júl. 29 és aug. 5 között a MOME stúdiójában folytatódik, ahol magyar, cseh, lengyel és szlovák animátoroktól sajátíthatják el a résztvevők a legújabb animációs technikákat, valamint profi animációs stúdiókba nyerhetnek betekintést.

A workshopot Szabó Zsuzsanna és Papp Károly Kása fogja vezetni, mellettük még vendégelőadóként a bábanimátorok egyik nagymestere, Barry Purves is részt vesz majd.

A jelentkezés a workshop-ba még továbbra is tart, július 1-ig lehet elküldeni a további címre: stopmotionws(kukac)momeline.hu

További info: stopmotionws.eu

program, animáció, momeline, stop motion Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317