Logomain

Budapest illata

By Séllei Lilla 2011. augusztus 10. 11:47

szerk at hg dot hu

Fővárosunk ihlette parfümmel kápráztatja el az utazókat a budapesti repülőtér.

Különleges kölnikkel kápráztatja el az utazókat a budapesti repülőtér, pontosabban a Heinemann Duty Free, a repülőtéri üzlet. A Scent of Departure, azaz Az elutazás illata nevű kollekció csak a kiválasztott európai repülőterek boltjaiban kapható, és igyekszik megragadni egy kölniben annak a városnak az atmoszféráját, ahonnan az utazó éppen elindul.

Budapest_parfum_50020130603-19838-11zmdlg.gallery

Lágy és csípősen fűszeres egyszerre, a Duna Gyöngyszeme – így határozta meg a „BUD”, azaz a IATA-kód alapján Budapestet jelentő illat karakterét a felkért illat-mester, Gerald Ghislain. A Scent of Departure-sorozat szülőatyja szerint Budapest – és így a város által inspirált illat is – egyszerre fenséges és álmodozó, és mindig van benne egy csipetnyi parikás-fűszeres felhang is. Izgalmas és csendes alkonyi atmoszféra, a Várhegy és a Gellérthegy közötti nyáresti séta romantikájának és izgalmának keveréke. Így írta le a világhírű illat-kreátor, hogy milyennek látja Budapestet – a kölnisüveg fénytörésén keresztül.

Az összesen öt illatból álló sorozat elemei egységesen 30 euróba kerülnek palackonként (50 ml) és öt európai repülőtér Heinemann boltjaiban kaphatók: Budapest mellett Frankfurtban, Münchenben, Bécsben és Isztambulban. Innen adódik az egyébként poggyászcímkét idéző design és az elnevezés is: BUD, FRA, MUC, VIE és IST. A limitált széria kölnijei a repülőterek tranzitboltjain kívül nem kaphatók, csak az juthat hozzájuk, aki érvényes beszállókártyával vásárol, magyarán repülőre ül az adott városokban. Sietnie kell annak, aki hozzá akar jutni egy-egy ilyen különleges kölnihez: a SkyCourtban lévő Heinemann Duty Free az utazási szezonra, vagyis erre a promóciós időszakra összesen csak 110 palack különleges kölnit kapott. Igaz, a BUD feliratú illat később is kapható lesz.

Gerald Ghislain francia illatkreátor tíz évvel ezelőtt robbant be erre az igazán nehéz piacra a Histoires de Perfums luxus-kollekcióval, amit még néhány más sikeres márka követett. Elmondása szerint elsősorban utazásaiból merített ihletett a Scent of Departure sorozatnál, az élet élvezete, a felfokozott érzékiség, a városok lényegének megragadása vezette az illatok megalkotásánál. A koncepció kidolgozásában Ghislain-t Magali Sénéquier francia designer segítette, az ő ízlését dícséri a kölnis üveg színvilága, a doboz és az üzletben lévő polcok design-ja is. A budapesti Heinemann üzlet elsősorban a különlegessége és a választék-bővítés miatt szavazott bizalmat a BUD illetve a Scent of Departure sorozatnak, hiszen ez olyan ajándék, amit csak itt és csak innen lehet elvinni külföldre a szeretteinek és a barátainknak.

divat, budapest, parfüm, magyar divat Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317