Itthon inkább designerként ismert a külföldön legsikeresebb magyar építész. Életmű csővázas széktől az UNESCO-palotáig.
Csővázas bútortól az elemes konyhán át az UNESCO-palotáig: jelentős munkái a design minden szintjén megtalálhatók. 30 éve hunyt el a design, belsőépítészet és építészet területén is maradandót alkotó, pécsi születésű Breuer Marcell Lajos, vagy ahogy külföldön ismerik, Marcel Breuer. A Bauhaus egyik legjelentősebb alakja, a moduláris tervezés szószólója nemzetközi karriert futott be; Európában inkább designerként, míg a tengerentúlon építészként és tanárként vált ismertté.
Munkásságát az elmúlt években kezdik el itthon is felfedezni: 2007-ben a Ludwig Múzeumban volt látható a Vitra Design Múzeum anyagából rendezett, hazai anyagokkal kiegészített kiállítása, az első átfogó tárlat életművéről. Szintén a Vitra Múzeum gyűjteménye tekinthető meg július 3-ig a bécsi Hofmobiliendepot bútormúzeumban. A pécsi EKF-rendezvénysorozat keretében is felbukkan alakja, a városban köztéri alkotás, Csákány István szobra állít neki emléket. Neve azonban még mindig nem vált általánosan ismertté, és azok is, akik tisztában vannak kilétével, legtöbbször bútorokkal kapcsolják azt össze – holott középületek, villák és családi házak is fémjelzik munkásságát.
Breuer 1902. május 21-én született Pécsett; a fehérterror és a numerus clausus korszakában nem veszik fel a Műegyetemre, így az alsó iskolák elvégzése után 1920-tól a bécsi Művészeti Akadémián tanul szobrászatot. Tanulmányait itt hamar abbahagyja, és előbb egy bécsi építészcégnél dolgozik, majd Németországba megy, ahol a weimari Bauhaus iskola tanítványa lesz. Itt 1920-24 között tanul, az általános előkészítő kurzus után hatodmagával az asztalosrészlegbe kerül és leteszi az asztalos mestervizsgát. Már ekkor több bútort tervez: ilyen például a trónszerű Afrikai szék és egy pácolt juharlécekből és lószőr ülésészből-háttámlából álló modell, illetve a Sommerfeld ház berendezése.
Munkáit kiállításon is bemutatják. 1923-ban Molnár Farkassal és Georg Buchéval együtt kezdeményezi az iskola építészeti részlegének felállítását, ekkortól ő maga is készít építészeti terveket. A Bauhaus többi tagjától eltérően nem érdekli a vég nélküli filozofálgatás, az alkotás folyamata az, amely fontos számára. A mestervizsga letétele után rövid ideig Párizsban dolgozik egy építészirodában, majd visszatér Weimarba, ahol 1928-ig a bútorműhely vezetője lesz. Számos bútorterv kerül ki a keze alól, de tervez konyhaberendezést is; korai bútoraira erősen hatott Gerrit Rietveld munkássága. Ekkor kezd el foglalkozni a csővázas székekkel is: első, biciklikormány ihlette modelljét, amely Kandinszkij után a Vaszilij-szék (külföldön Wassily-szék) nevet kapta, 1925-ben álmodja meg.
Breuer ikonikussá vált széke először polírozott nikkelezett hajlított csővázzal, később krómbevonatos csővázzal, az ülés és háttámlarész pedig textilből vagy bőrből készült. A széket néhány évig a Thonet cég is gyártotta No. B3-as modell néven. Ezt követően számos további csővázas bútor terve került ki a keze alól, például az 1930-ban bemutatott kettős konzolos szék, a No. B35-ös modell, minden idők egyik legjelentősebb csővázas bútora, amely stílusában messze megelőzte korát.
A konzolos szék problémája a 20. század elején számos neves tervezőt foglalkoztatott: A holland építész, Mart Stam volt az, aki elsőként dolgozni kezdett az ötleten, átültetve a bútortervezésbe az építészet eszméit; az elgondolást aztán Mies van der Rohe és Breuer is csiszolgatni kezdte, így született meg a klasszikus, ma is népszerű No. B35-ös modell. A designer székek mellett asztalokat, sőt szekrényeket is tervez ebből az anyagból, amely kiválóan megfelel a kor követelményeinek: alkalmas tömeggyártásra, higiénikus és könnyen tisztítható, és rugózat alkalmazása nélkül is kényelmes bútorok gyárthatók belőle.
Breuer tervezi a Dessauba költöző Bauhaus tanári szobáinak belső tereit és berendezését, egy fémvázas házat és a BAMBOOS házat az iskola tanítványainak;tervez továbbá szabványlakásokat, belső tereket és Erwin Piscator berlini színházigazgató lakását. A szabványelemekből való építés szószólója. 1927-ben társalapítója a Standard Möbel cégnek, amely sorozatban gyártja csővázas bútorait. 1928-ban Walter Gropiusszal, Bayerrel és Moholy-Nagy Lászlóval együtt elhagyja a Bauhaust, és építészként kezd el praktizálni Berlinben; főleg lakásbelsőket, bútorokat, kiállítási tereket tervez, épületei viszont egyelőre nem valósulnak meg. Három év múltán üzleti nehézségek miatt bezárja irodáját és utazgatni kezd, majd következő évben visszatér a városba – ekkor végre felépül első lakóháza, a Harnischmacher ház Wiesbadenben. Később megtervezi a zürichi Wohnbedarf bútorbolt belső terét. Két év múlva csatlakozik Alfred és Emily Rothhoz, akikkel közösen tervezi a Doldertal házakat Siegfrid Giedionnak, a Wohnbedarf alapítójának.
1932-34 között számos bútort tervez, amelyek lapos acélszalagokból készülnek – ezek mesze megelőzik korukat, a 70-es években az újból gyártott modellek jóval népszerűbbek, mint ekkor. Alumíniumbútorait pedig a svájci Embru cég kezdi gyártani.
1934-ben Budapestre költözik, a Magyar Mérnök Kamara azonban származása miatt Kotsis Iván professzor ajánlása ellenére sem veszi fel tagjai sorába, így itthon nem folytathat tervezői tevékenységet, pedig több tervpályázatot is megnyer tervezőtársaival. 1935-ben Londonba költözik. F. R. S. Yorke építésszel társulva több családi házat tervez, majd rétegelt lemez széksorozatot álmodik meg az Isokon cégnek; e bútorokon érezhető Alvar Aalto hatása.
1937-ben az Egyesült Államokba költözik, ahol a Harvard Egyetem professzora lesz, Massachusettes-ben pedig építészirodát alapít Walter Gropiusszal. Számos lakóházterv kerül ki a kezük alól, és az ő nevükhöz fűződik az 1939-es világkiállításra készült Pennsylvania Pavilon. 1941-ben saját építészirodát alapít, amelyet 1946-ban New Yorkba költöztet. A 40-es, 50-es évek elképesztően termékeny időszak: 70 családi házat tervez, köztük a sajátját. 1947-ben a MOMA felkéri egy modell-otthon összeállítására, amely az átlagos amerikai családnak való: Breuer rétegelt lemez bútorokkal rendezi be a házat.
1953-58 között épül fel a párizsi UNESCO-székház, amelyen Pier Luigi Nervivel és Bernard Zehrfussal dolgozik. További középületei többek között a Whitney Museum of Art és washgintoni Amerikai Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium épülete, a Szent János apátság Collegeville-ben és a Szalézi Szent Ferenc templom Muskegonban, az IBM kutatóközpont Cannes mellett, de dolgozott a New York-i UNESCO épületen is. 1975-ben vonult vissza. 1981. július elsején halt meg New Yorkban.
A közelmúltban több középületét fenyegette bontás, úgy tűnik azonban, hogy azok sorsa rendeződött. Családi házai, villái is kiállták az idő próbáját: számos épülete a mai napig lakott és működik. Magyarországon sajnos nem áll épülete: kései jóvátételként a Műegyetem 1968-ban díszdoktorrá avatta ugyan, aminek kapcsán hazalátogatott, és fel is merült, hogy Budapestre vagy Pécsre tervez épületeket - az elképzelés azonban nem valósult meg. Életművének méltó elismerésével a mai napig adósak vagyunk.
A képanyagért köszönetünket fejezzük ki a bécsi Hofmobiliendepot Múzeumnak!
