Logomain

Öt kategóriában versenyezteti a fiatalokat a Chevrolet

By Kovács Dániel 2011. március 30. 15:39

szerk at hg dot hu

Idén ismét meghirdeti a 100 éves autógyártó a Young Creative Chevrolet pályázatot, amire Magyarországon 15 felsőoktatási intézményből pályázhatnak az alkotni vágyó diákok. Az öt kategória (divat, fotó, grafika, videó és zene) legjobbjai a hazai forduló után, az európai döntőben egy nemzetközi zsűri előtt is megmérettetnek. <br/> <br/>

Idén ismét meghirdeti a 100 éves autógyártó a Young Creative Chevrolet pályázatot, amire Magyarországon 15 felsőoktatási intézményből pályázhatnak az alkotni vágyó diákok. Az öt kategória (divat, fotó, grafika, videó és zene) legjobbjai a hazai forduló után, az európai döntőben egy nemzetközi zsűri előtt is megmérettetnek.

Ycc20130603-19838-1r4ng2q.gallery

Idén, 2011-ben ötödik alkalommal tart nemzetközi diákversenyt a Chevrolet, amelynek célja egy olyan pályázati lehetőség megteremtése, ami lendületet és segítséget ad azoknak a fiatal, kitörni vágyó művészeknek, akik szeretnék bizonyítani tehetségüket a nagyközönség előtt. A magyarországi hallgatók 2009 óta vesznek részt az évente megrendezett versenyen, 2010-ben összesen 93 magyar diák pályázott 7 egyetemről. A legszebb eredményt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói érték el, akik divat kategóriában 2009-ben és 2010-ben is európai második helyezést kaptak.

A 2011-es versenyre továbbra is 5 kategóriában - divat, fotó, grafika, videó és zene - várják a szervezők a pályaműveket, amelyeket az idén 100. születésnapját ünneplő márkára és annak múltjára összpontosítva kell elkészíteniük a versenyzőknek. Míg a divat kategóriában egy időtlen, klasszikus értéket képviselő retro ruha megálmodásával kell készülniük a pályázóknak, addig a fotósoknak a márka 100 évét kell belesűríteni egyetlen képbe. A grafikus pályázatra jelentkezőknek egy emlék poszter elkészítése a feladat, amely azt tükrözi, hogy mennyire messze jutott a Chevrolet az elmúlt száz évben. A mozgókép és a zenei pályázat a születésnapi partik hangulatát igyekszik megidézni, így videó kategóriában egy születésnapi meghívó elkészítését, zene kategóriában pedig, - a márka 100. születésnapja alkalmából - születésnapi dal komponálását várják a pályázat kiírói a versenyzőktől. A pályaművek először egy hazai zsűri előtt kerülnek megmérettetésre, amit a kategóriák győztesei számára az európai döntőn való részvétel követ.

Összesen 10 000 euró díjat ad át a Chevrolet Magyarország (kategóriánként 2000 eurót), az európai döntőben pedig közel 3000 eurót osztanak ki az első három helyezettnek. A pályamunkák leadási határideje: 2011. május 1. éjfél.

A pályázóknak idén egy egyedülálló lehetőség is a rendelkezésükre áll, ugyanis kategóriánként egy-egy konzulens segítségét is igénybe vehetik, akik a pályaművekkel kapcsolatban rengeteg hasznos tanácsot adhatnak a verseny résztvevőinek. Az on-line szakmai konzultációk során a jelentkezők a kérdéseiket Mojzes Dóra divattervezőnek, Misetics Mátyás fotóművésznek, Fodor Tamás grafikusnak, Balogh Balázs media designernek és Alpár Balázs zeneszerzőnek tehetik fel. Ahhoz, hogy ezt a szolgáltatást igénybe vehessék a versenyzők, nem kell mást tenniük, mint április 11-ig az esemény hivatalos oldalán regisztrálniuk: http://www.ycc-hungary.info

A pályázatra azon felsőoktatási intézmények hallgatói jelentkezhetnek Magyarországról, melyek oktatói 2011. március 29-ig visszaigazolták az intézmény diákjainak részvételi szándékát.
Ezek a következők:
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Műszaki Egyetem
Debreceni Egyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Kaposvári Egyetem
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Nyíregyházi Főiskola
Nyugat-magyarországi Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
Széchenyi István Egyetem
Szent István Egyetem
Színház- és Filmművészeti Egyetem
VISART Művészeti Akadémia

design, grafika, divat, fotó, pályázat, videó, magyarország, chevrolet, video, young creative chevrolet Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317