Logomain

Stílustippek ajándékba

By Séllei Lilla 2011. február 3. 19:41

szerk at hg dot hu

A Krea 15. születésnapja alkalmából február 18-án ismét hg.hu Stylist Villámtalálka, ezúttal a Kortárs Művészeti Iskolában.

Tavaly augusztusban, amikor elindítottuk a hg.hu Stylist Villámtalálkát, még csak reméltük, hogy népszerű programsorozattá növi majd ki magát. Legnagyobb örömünkre mára ez beigazolódni látszik. Fél év sem telt el, és február közepén már a negyedik instant stílustanácsadást szervezzük a Krea stílusszakértőivel karöltve. Mivel a népszerű Kortárs Művészeti Iskola diákjai kezdettől fogva lelkesedésükkel és munkájukkal segítették a rendezvényt, ezért örömmel mondtunk igent arra a felkérésére, hogy Villámtalálkával színesítsük 15. születésnapi programjukat. Így február 18-án este hattól egészen nyolc óráig várják majd stylistjaink az érdeklődőket stílustippekkel és öltözködési tanácsokkal.

Villamtalalka_montazs_120130603-19838-fugd0g.gallery

:image_71254
Az első három Villámtalálka képekben

Megszokott menet és újító elemek

A hg.hu Stylist Villámtalálka menete most is a megszokott forgatókönyv szerint zajlik majd. Szokás szerint négy öltözködési szakértő várja majd az érdeklődők kérdéseit, két órán keresztül. A hagyományos villámrandi szabályainak megfelelően a stylistok 15 percben próbálnak majd meg válaszolni az érdeklődők stílussal, divattal kapcsolatos kérdéseire. A stylistok asztalainál az érdeklődők a szervezők segítségével 15 percenként cserélődnek, ennyi idő alatt mindenki egy-két tippel, tanáccsal, rajzzal és ábrával lehet gazdagabb.

A helyszín adottságainak és lehetőségeinek hála ezúttal a vendégek a rajzok, jegyzetek mellett akár egy-egy divatfotón vagy képen is hazavihetik az ötleteket, hiszen azokat a stylistok néhány másodperc alatt ki tudják majd nyomtatni.

A jegyzeteléshez ez alkalommal sem kell senkinek papírt magával hoznia, hiszen  ha esetleg stylistjaink papírkészlete kiapadna, a vendégek még mindig jegyzetelhetnek a direkt erre az alkalomra készült stílusos Stylist Villámtalálka ajándéknoteszbe.

Megszokott arcok az asztaloknál

Ezek a villámtalálkák nemcsak a látogatóknak, de a stylistoknak is sok mindent adnak. Ahogyan stílusszakértőink elmondták, leginkább a személyes kapcsolat a legjobb, az hogy szemtől szembe találkozhatnak az érdeklődőkkel "A hg.hu találkozókat azért kedvelem, mert közvetlen, tapintható, azonnali visszajelzést kapok kapok arról, hogy jó irányba haladok-e? Gyakorlatilag néhány másodpercem, vagy jobb esetben néhány percem van annak eldöntésére, kit milyen módon tudok megszólítani..." - lelkendezett Torma Mária, akinek egyénisége a legtöbb látogatót azonnal magával ragadja.

A programsorozat másik nagy előnye pedig, amit minden alkalommal kihangsúlyozunk, hogy mindkét nem mindenféle korú képviselőjét szívesen várják szakembereink. A nagyon sokszínű közönség stylistjainknak is kihívást jelent, hiszen lehet, hogy az egyik pillanatban még egy kamaszfiú, a másikban pedig lehet, hogy egy negyvenes éveit taposó nő ül az asztal túloldalán.

Állandó stylistcsapatunk négy főből áll, a tagok: Szemes Nóra, akinek a személyi styling a szakterülete, Füster Anett, aki a reklámszakmából nyergelt át, Gulácsy Vivien, aki szintén a Kreán sajátította el a stylistmesterség csínját-bínját, valamint Torma Mária, aki saját bevallása szerint évekig pályatévesztő volt, és egy felnőtt lány édesanyjaként hagyta ott az egészségügyet a divatért.

Időpont: 2011. február 18. 18:00-20:00
Helyszín: Krea Kortárs Művészeti Iskola
(1051 Budapest, Október 6. u. 18. félemelet)
Facebook: az esemény a Facebookon is megtalálható

divat, krea, program, stylist, magyar divat, rapid randi, stylist villámtalálka Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317