Logomain

Szeretjük a határokat feszegetni

By Zsély Anna 2010. november 4. 09:17

szerk at hg dot hu

Pimpmywall_2_50020130603-19838-1bs7u1a.gallery

PimpMyWall_500

Pimpmywall_3_50020130603-19838-1tolbyb.gallery

PimpMyWall_500

Pimpmywall_50020130603-19838-1h6tmd.gallery

PimpMyWall_500

Pimp_index20130603-19838-1c000wv.gallery

pimp my wall index

Pimpmywall_39920130603-19838-14l8doq.gallery

PimpMyWall_399

Pimpmywall_120130603-19838-vusqtv.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_220130603-19838-1gdvqq3.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_320130603-19838-1pvsrik.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_420130603-19838-1rkd7kz.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_520130603-19838-2zqum.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_620130603-19838-a5fzjv.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_720130603-19838-j2z2hm.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_820130603-19838-1tv3nhq.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_920130603-19838-x29xvz.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_1020130603-19838-l9nkfh.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_1120130603-19838-s5hu0h.gallery

PimpMyWall

Pimpmywall_1220130603-19838-1byo7jo.gallery

PimpMyWall

Űrhajós a tárgyalóba, agarak az öltözőbe: a PimpMyWall egyedi falfestéssel foglalkozó csapatának semmi sem lehetetlen.

Több terület között teremtene hidat a falfestményeket készítő PimpMyWall, amelynek alapítói eredetileg építész végzettségűek. A fiatal csapatot rekordgyorsasággal találta meg a kirowski, és kérte fel az Aegis Media Csoport új irodájának dekorálására. Itt beszélgettünk a tagokkal két festés között.

:image_67605

Mindössze öt napja létezett weboldaluk, amikor a kirowski bejelentkezett a PimpMyWall-nál. Alvégi Lőrinc, Eke Tamás és Varga Lívia triója annak ellenére nyerte el a kommunikációs ügynökség bizalmát, hogy a versenyben álló, évek óta működő csapatok közül nekik volt a legkevesebb referenciájuk. Ezt azonban sikeresen ellensúlyozták a lelkesedésükkel, és azzal, hogy olyan ábrák szabadkezes festését is bevállalták, amit mások matricáztak volna. Nem utolsó szempont volt az sem, hogy építészek – Lóci és Tomi a Budapesti Műszaki Egyetemen, Livi pedig a MOME-n végzett. 

Az egyedi falfestésbe a válság miatt halódó építőipar miatt vágtak bele, és további motivációt jelentett az is, hogy az építészeti tervezés több évig tartó folyamatával szemben így munkájuk azonnal kézzelfogható eredményt mutat. Döntésük helyességét az Aegis Media Csoport 1600 négyzetméternyi irodájának friss festményei is bizonyítják. A mintákat a kirowski kreatív csapatának tervei alapján készítették, de egy falfelületre mintegy kézjegyként saját grafika is került. A fiúk az egyetem kezdete óta ismerik egymást, Livivel pedig az and-anterv építészirodával közösen, a tavalyi soproni városrendezési országos tervpályázaton dolgoztak először együtt. Grafikusként vonták be a munkába, így ő felelt a végleges plakátok designjáért. Szorosabb együttműködés a BME-s Szent József stúdióban alakult ki közöttük, diplomamunkájuk készítése közben.  Az iskola végeztével ott hagyták az apró stúdiót, de mivel már amúgy is önállósodni akartak, nemrég béreltek ki egy helyiséget az Ajtósi Dürer soron lévő Keleti Blokkban.

:image_67606

Kezdetben barátok lakását „pimpelték ki”, de nagy szerepe volt a sikerben a közösségi médiának is: a Facebookon érkező visszajelzések igazolták őket, hogy érdemes a falfestményekkel foglalkozniuk. Festettek már fel világtérképet, Toulouse-Lautrec alakjait, legutóbb pedig egy raszter-jellegű Audrey Hepburn-képpel készültek el. A munkát minden esetben a helyszín és a tulajdonos megismerésével – vagy ahogy ők nevezik, „ismerkedős szeánsszal” – kezdik. Nem elégszenek meg a helyiség felmérésével, sokat beszélgetnek a megrendelővel is, például kedvenc zenéjéről vagy könyvéről. Csak ezután állítanak össze egy négy-öt ötletből álló csomagot, ahonnan válogathat a tulaj. Amennyiben a technikát is kitalálják, a felfestéssel már pár nap alatt végeznek – itt azonban nem ér még véget a feladatuk. Sok esetben adnak tippeket azzal kapcsolatban is, milyen kiegészítőkkel lehetne teljessé tenni a grafikát. „Akármit teszünk fel a falra, annak egységben kell lennie a lakással. Ezért fontos, hogy megismerjük az ott élő embert, és foglalkozzunk a grafika utóéletével – például azzal, milyen bútorok illenének hozzá” – avat be a csapat.

Becslésük szerint a piacon három-négy komolyabb vállalkozás állt rá az ilyen jellegű munkákra. Úgy vélik, alapvetően sok helyen látni falfestményeket, de a szó kapott némi pejoratív mellékzöngét. „Sokszor naiv, egyszerű dolgot takarnak – jó példa erre, amikor valakinek van egy pizzériája és egy ismerős ismerősének az ismerősével festeti ki. Az embernek elsőre rossz szájíze van ezzel kapcsolatban” – mondja Tomi. Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy mindenképpen több lábon szeretnének állni, amelynek a PimpMyWall csupán egy része lenne, mellette grafikával és építészettel is foglalkoznának. Ha kiforrja magát a stúdió, multidiszciplináris alkotóműhelyként együttesen kezelnék ezeket a területeket.

:appendix_5200

Komoly problémának látják, hogy manapság nagyon nagy szakadék van például építészet és belsőépítészet között, és sok esetben hiányzik a kettő közötti kommunikáció. Itt lép be a képbe a helyzeti előnyük építészként. Amikor egy graffitiművész felviszi a saját mintáját, nem feltétlenül foglalkozik azzal, honnan jön a fény vagy milyen stílusú a szoba, a PimpMyWall csapata viszont minden esetben bevonja a teret. „Sokszor neveztek már minket dekoratőrnek, de ennél többről van szó. A falfestménynek egységben kell lennie az építészeti, belsőépítészeti megoldásokkal” – magyarázzák. Ha egy iroda mindhárom területet magában foglalja, egyszerűbben kivitelezhető az egység megteremtése – és az sem elhanyagolható szempont, hogy a több dologgal foglalkozó stúdiók túlélőképesebbnek is bizonyulnak. A megrendelők is értékelik az építész hátteret: a kirowski emberei nem is tagadták, hogy a döntésben plusz pontot ért az eredeti végzettségük. Tomi szerint ennek egyszerű üzenete van: tisztában vannak a határidővel és pontosan tudnak dolgozni.

A sokoldalúság „követelménye” azonban egyáltalán nem nyomasztja őket, mivel eleve szívesen nyitnak más irányba is. „Egyikünk sem az a karakter, aki csak egy dologra specializálódik. Nem vagyunk lusták megtanulni új dolgokat” – mutat rá Livi. Nyitottságuk a használt technikákban is megmutatkozik – festés, stencil, matrica, tapéta egyaránt jöhet. Minden technikát tesztelnek, és ha bejött, előszeretettel ötvözik is őket – ilyen szempontból a legizgalmasabb kihívásnak egy csocsóklub bizonyult. A tulajdonosok eredetileg csak a helyenként megkopott festést szerették volna kijavíttatni, ám végül meggyőzték őket a PimpMyWall Facebookon látható munkái. A hely sokszínű megvalósítást igényelt, így a falfestmények mellett matricáztak és táblafestéket is használtak – utóbbira vezetik a csocsóbajnokságok alatt az eredményeket. A falon ma már különböző figurák sorakoznak csocsóbábuként, miután Livi és a fiúk pörkölődő disznót, rasztát és Darth Vadert is „csocsórúdra húztak”. Még egy installációra is futotta: a fal egyik beugrójába térbeli csocsóasztalt építettek leselejtezett rudakból. Itt is megmutatkozott az építész képzettség előnye. Noha elsődlegesen a falgrafikáért feleltek, egy visszatérő problémára is megoldási javaslatot kínáltak. A klubban rendszeresen összerugdossák a falat térdmagasságig, erre ajánlottak olyan csúszásgátló gumit, amivel a továbbiakban meg lehet védeni a falakat.

:image_67607

Előszeretettel kísérleteznek, a jövőben többek között mágneses fallal és non destructive graffitivel egyaránt próbálkoznának. A Keleti Blokkban lévő helyiség külön előnye, hogy rendelkezik egy nagy, szabad falfelülettel, ahol ki lehet próbálni az új ötleteket. „Úgy fog kinézni egy idő után, mint egy absztrakt festmény” – ígérik. Várhatóan nem sokáig marad üresen, hiszen már most bőven vannak terveik az intenzív kirowski-s munka utáni időszakra.

Megtalálták például egymást Ocztos István kezdeményezésével, az Élő Tűzfalak Budapest Csoporttal. A közös munkában sok potenciált látnak, hiszen a csoport idén a VII. kerületbe kiírt pályázatára közel 150 pályázat érkezett negyven országból. Az Élő Tűzfalak alapítvánnyá alakulna, és a tulajdonosok engedélyével, festék- és szigetelésgyártó cégek támogatásával dekorálna – ebbe kapcsolódna be a PimpMyWall.
Lóciék a konkrét projektek mellett folyamatosan figyelik a pályázatokat is. A Djuice irodának készített grafikák tematikája az erdő és a város körül mozgott, a Hello Design matricapályázatán pedig magyaros matricaként Doktor Bubóra, a Rubik-kockára és Frakkra esett a választásuk – utóbbiból sok kis figurát beforgatva hoztak létre klasszikus tapéta-mintát. Bár egyelőre nem nyertek ilyen kiírásokon, de ez nem szegi kedvüket: „Mindig a legutóbbi munkánk tetszik nekünk a legjobban, a régebbiekre viszont kritikusabban tekintünk – ez visz minket előre. Nem ülünk a babérjainkon.”

Design/karrier című sorozatunk eddigi riportalanyai: az Eclectick, a Tipton, a Manooi, a Rózsavölgyi Csokoládé, a Bomo Art, a Kitchen Budapest Mojzes Dóra és a Medence Csoport voltak.

design, magazin, magyar design, zsély anna, design/karrier, pimpmywall Icon_print

PimpMyWall_500

PimpMyWall_500

PimpMyWall_500

pimp my wall index

PimpMyWall_399

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

PimpMyWall

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317