Logomain

Feszítővas női kezekben

By Soós Andi 2015. május 29. 09:01

szerk at hg dot hu

01.gallery

Hegedűs Fanni

Karolyi4.gallery

Kávézó a Henszlmann Imre utcában

Karolyi1.gallery

Kávézó a Henszlmann Imre utcában

Karolyi3.gallery

Kávézó a Henszlmann Imre utcában

Asztal3.gallery

Tömör fa asztal

Asztal1.gallery

Tömör fa asztal

Melvin2.gallery

A Melvin Productions irodája

Melvin3.gallery

A Melvin Productions irodája

Img_1439.gallery

A Melvin Productions irodája

Img_1441.gallery

A Melvin Productions irodája

A feszítővas és a csiszológép nem épp a megszokott női kiegészítők közé tartoznak: Hegedűs Fanni műhelyében egyedi, minőségi bútorokat készít, a Műhelytitkok új részében pedig az asztalosszakmáról, szeszélyes faanyagokról és vagányságról beszélgettünk.

S.A.: Mi a háttered, hol tanultál?

H.F.: Érettségi után lassan alakult ki, hogy mivel szeretnék foglalkozni, egy évig szociológiát tanultam a Corvinuson, majd felvételiztem a MOME-ra design- és művészetelmélet szakra, ami nagyon jót tett nekem, sokkal szélesebb lett a látóköröm. Az utolsó évben a szakdolgozatomban a DIY-jal, a „csináld magad” szemlélettel foglalkoztam. Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha a jelenlegi gazdasági, társadalmi berendezkedés hirtelen összeomlana. Ekkor jöttem rá, hogy bár sok elméletet tanultam, szeretnék elsajátítani valami kézzel fogható, gyakorlatias tudást is. A fa mint anyag mindig is érdekelt, ezért a diploma után már úgy indultam el Berlinbe, hogy szeretnék találni egy mestert, akitől megtanulhatom az asztalos szakmát. Viszonylag gyorsan be is kerültem egy műhelybe, ahol reggel 7-től délután 5-ig dolgoztunk, de mestert nem találtam. 

S.A.: Miket készítettetek a műhelyben? 

H.F.: Utólag állt össze, hogy ez egy nagyon jó minőségű, elit, egyedi bútorokat gyártó cég volt. A műhely vezetője igen drágán dolgozott, jól felszerelt műhelyben és sok alkalmazottal. Az első munkanapomon egyből kivonultunk egy helyszínre, ami egy plasztikai sebész magánrendelője volt, ott rögtön a kezembe adtak egy pajszert, hogy verjem szét az ajtófélfát. Tulajdonképp így indult ez a szerelem a fa és köztem. A másik munkahelyem Berlinben egy feminista asztalosműhely volt, ahol csak nők dolgoztak. A Schwarze Schokoladen nevű művészkollektíva alapította, de mivel nem igazán termeltek piacra, egy idő után nem nagyon volt munka. Ekkor keresett meg Csákány István képzőművész, aki Kasselben készítette éppen a Ghost Keeping című installációját Európa legfontosabb kortárs művészeti kiállítására, az öt évente megrendezett documentára. Egy rögtönzött, régi pályaudvarból átalakított műhelyben dolgoztunk, én egy hónapig fából készült kábeleket faragtam, és akkor már biztosan tudtam, hogy szeretnék minél jobban elmélyedni ebben a szakmában. Az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában tanultam tovább: én diplomás voltam, túlkoros és lány, így kissé kilógtam az éppen hogy leérettségizett srácok közül, akik az osztálytársaim voltak. 

S.A.: Mennyi fizikai munkával jár asztalosnak lenni? 

H.F.: Az első héten, amikor életemben először ezzel foglalkoztam, napi 10 órát dolgoztam, 2 órát utaztam és 12 órát aludtam, annyira elfáradtam a nap végére. Észrevettem, hogy az ember nagyon hamar megerősödik, és ha elhivatott, akkor gyorsan belejön. A fizikumomból adódóan van egy lépték, amiben szeretek dolgozni, habár ennek ellentmond az a nemrég elkészült, két méter hosszú és 130 centi széles tömör fa asztal, amit ketten alig bírtunk a műhelyben mozgatni.

 Az általánosítás szerint a nőknek van szépérzéke, az ő feladatuk a környezet megszépítése, dekorálása. A vagányság, és az ügyesség ugyanúgy megvan a nőkben mint a férfiakban. Nem érzem úgy, hogy egy harmadik nemet képviselnék a foglalkozásom miatt, a női identitásomba jól be tudom illeszteni amit csinálok. 

S.A.: Talán ebből is fakad, hogy a nők nem igazán kapkodnak azért, hogy a faipari technikumban tanulhassanak.

H.F.: Egyrészt igen, másrészt a szakmának itthon van egy maszkulin aurája, ami Németországban nem kizárólagosan jellemző, ott rengeteg asztalos lány dolgozik. Van tehát egy mítosz, hogy ez egy férfias foglalkozás, és minden más is, ami a szakmához tartozik, ezt sugallja: ha mondjuk kinyitsz egy szerszámkatalógust, ott is ezzel a sztereotípiával találkozol, ami a vizuális kommunikációban is megnyilvánul. Általában harminc-negyven közötti, borostás, kockás inges, de nem túlesztétizált férfiak a reklámarcok, ezzel is elmélyítve azt, hogy a hagyományos nemi szerepek szerint a férfiak barkácsolnak, és ez a nőket lenyűgözi. Van egy másik hang is, ami mostanában szintén jelen van, és ugyanúgy a megrögzött képre játszik rá: a csináld magad, a barkácsolás és a bútorfelújítás mint egy új fajta női hobbi jelent meg. E mögött az áll, hogy az általánosítás szerint a nőknek van szépérzéke, az ő feladatuk a környezet megszépítése, dekorálása. A vagányság, és az ügyesség ugyanúgy megvan a nőkben mint a férfiakban. Nem érzem úgy, hogy egy harmadik nemet képviselnék a foglalkozásom miatt, a női identitásomba jól be tudom illeszteni amit csinálok. 

S.A.: Milyen tulajdonságai vannak a fának, ami miatt könnyű vele dolgozni, és mi az ami miatt nehéz? 

H.F.: A fa egy nagyon kiszámíthatatlan anyag, minden egyes fadarab más. Mint minden élőlény, hasonlítanak egymásra, de mégis különbözőek. Sok tényező befolyásolja a fák tulajdonságait: milyen sűrűn, milyen éghajlaton nőnek, milyen időjárási viszonyoknak voltak kitéve életük során, milyen biotikus kártevőkkel kerültek kapcsolatba, és a többi. Emiatt van egy esetlegessége a fának, ami a természetességéből fakad, de azután is számtalan körülményt kell figyelembe venni, miután kivágták. Az, hogy mennyi nedvességtartalma van a feldolgozott faanyagnak, meghatározza azt is, hogy hova fog kerülni: ha belső térbe készítesz bútort, oda szobaszáraz faanyagot kell használnod, ha kültérbe, akkor nedvesebbet. Ahogy a fa elveszíti a nedvességtartalmát, zsugorodik, ráadásul a három anatómiai irányban eltérő mértékben, ezért jól kell ismerni azokat a módszereket, amelyekkel a vetemedéseket ki lehet küszöbölni.

S.A.: Hol dolgozol?

H.F.: Most éppen egy saját műhelyet újítok fel a Heinrich udvarban. Korábban ketten béreltünk ugyanitt egy helyet, tavaly szeptember óta pedig önállóan dolgozom különböző projekteken. Azóta több, nagyobb és kisebb volumenű feladat is megtalált: legutóbb a Károlyi-kert mellett egy most nyílt kis kávézó enteriőrjét terveztem meg, ami egyébként a jelenleg is zajló OFF-Biennále Budapest bázisaként működik, és egy reklámügynökség, a Melvin Productions irodájának bútorait készítettem el. Itt tömör tölgyfából, egyszerű formákból építkeztünk, amelyből egy reprezentatív tér jött létre. Egy pszichológus által vezetett csoportfoglalkozásra pedig egy speciális széket csináltam, ami olyan nagy, hogy egy felnőtt ember csak úgy — kicsit esetlenül, nehézkesen — tud felmászni rá, mint egy kétéves gyerek egy hétköznapi székre.

A tárgyalkotás és az emberi viselkedés, a gondolkodás mögött meghúzódik egy csordaszellem, a gondolatok, képek vírusként terjednek. Látni kell ezeket a tendenciákat, és azokhoz képest kell valamit csinálni.

S.A.: A minőségi bútor mindig is luxustermék volt, mostanában pedig egyre inkább uniformizálódik a tárgykultúra. Hogyan viszonyulsz ehhez?

H.F.: Divat és általánosabb stílusok mindig is léteztek. A tárgyalkotás és az emberi viselkedés, a gondolkodás mögött meghúzódik egy csordaszellem, a gondolatok, képek vírusként terjednek. Látni kell ezeket a tendenciákat, és azokhoz képest kell valamit csinálni. Számomra nagyon fontosak a személyes kapcsolatok, főként ezek révén kapok megbízásokat és vállalok el különböző feladatokat, így mindig változatos a munkám. 

S.A.: Mik a terveid a közeljövőben? 

H.F.: Szeretnék manuálisan továbbfejlődni, és olyan technológiákat is megtanulni, amiket ma már nem is igen használnak, ezeket a restauráláson keresztül lehet elsajátítani, amivel jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum tanfolyamán ismerkedem. A klasszikus technikák mellett a kortárs képzőművészet tinédzserkorom óta érdekel: legutóbb a már említett OFF-Biennále keretében megvalósult, Izolátor című kiállítás létrehozásában vettem részt. A kiállítók, Blazsek András, Csákány István, Kokesch Ádám, Szörényi Beatrix és a randomroutines egy baráti kör, a művészek közül sokan külföldön élnek, így jöttem képbe én mint koordinátor. Most pedig a randomroutines művészpáros Végre tanulhattunk valamit című apokaliptikus vasrajzának keresünk egy örökbefogadó lakóközösséget, akik szivesen látnák azt nap mint nap a társasházuk tűzfalán.

Fanninak még sajnos nincsen honlapja, elérhetőségét a szerkesztőségből tudjátok elkérni.

A cikk megjelenését a SMartHU kreatív közösképviselet támogatta. A SMart-ot neked találták ki, ha alkotó tevékenységet folytatsz: szolgáltatásainkkal levesszük a válladról az adminisztratív és pénzügyi terheket és segítünk a projektjeid kommunikációjában is! Csatlakozz és gyere el egy ingyenes konzultációra, további hasznos információkért pedig a szabadúszással kapcsolatban kövess minket Facebookon!

design, mome, bútortervezés, smarthu, mühelytitkok, műhelytitkok Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317