Logomain

Designerek és művészek az Igazgyöngy Alapítvány megmentéséért

By HG.HU 2015. május 6. 16:07

szerk at hg dot hu

Május 7-én designvásárral egybekötött aukcióra hívnak mindenkit a Design Aid szervezői, hogy az alapítvány berettyóújfalui tevékenysége folytatódhasson.

A BudaCash botrány nem csupán számos magánembert érintett, hanem az L. Ritók Nóra által vezetett, hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával és intergrációjával foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány munkáját is ellehetetlenítette. Az Andrássy úti MAGNET Közösségi Házba május 7-re összehívott Design Aid árverés és vásár elsőszámú célja, hogy a nehéz helyzetbe került Igazgyöngy Alapítványt megsegítse. Az árverésen magyar tervezők és rehabilitációs műhelyek munkáira lehet licitálni. Az árverés előtt Szentpéteri Márton eszmetörténész és designteoretikus mond köszöntőt. A résztvevő 50 műhely és tervező  között, mások mellett, megtaláljuk Rutkai Borit, a Romani Designt, Tarr Hajnalkát, az autisták által tervezett kendő-projekt megalkotóját, és Horányi Juli, jelmez- és díszlettervezőt. A felajánlott tárgyak között van két táska is, amelyeket az Igazgyöngy Alapítványban alkotó gyerekek terveztek, és az anyukájuk hímzett ki gobelin hímzéssel. Az esemény fő szervezője, Szabó Eszter Ágnes képzőművész, a Nagymamám Zalai Imréné találkozása David Bowieval című falvédő alkotója, célja, hogy minél többen látogassák meg a dizájn vásárt és licitáljanak, így segítve az Igazgyöngy Alapítvány helyzetének stabilizálódását, hogy a Berettyóújfalu térségében élő gyerekek továbbra is esélyt kaphassanak.

Design_aid.gallery

“Gyakran a társadalom legelesetebb tagjaira figyelnek a döntéshozók a legkevésbé. Nem akarok vészharangokat kongatni, de nagy a baj. Azért tartom fontosnak, a Design Aidhez hasonló civil kezdeményezéseket, mert a mélyszegénységben élő gyerekeknek nincs más esélye mint tanulni, és mi ezért dolgozunk nap mint nap.” - nyilatkozta L. Ritók Nóra a május 7-i árverésről.

A Design Aid szervezői felhívást intéztek  művészkörükhöz, hogy ajánljanak fel egy-egy tárgyat az aukcióra, akik közül 50-en vállalkoztak arra, hogy tárgyaikat elárverezzék. A felajánlott tárgyak mindegyike egyedi darab, amelyekről néhány fotó itt látható. A Design Aid május 7-i aukcióján mindenki önkéntesként és pro bono dolgozik, felajánlásokat tesz, és minden befolyó összeg az Igazgyöngy Alapítványt segíti.

A Design Aid egy rendszeres program. Koncepciója az, hogy az olyan rehabilitációs művészeti műhelyek mint az Igazgyöngy Alapítvány, professzionális tervezőkkel együttműködve, piacképes dizájn tárgyakkal együtt jelenjenek meg, és így nagyobb keresletre tarthassanak számot. Ezzel a megközelítéssel a műhelyek nem adományt kérnek, hanem piaci-alapú, fenntartható működési modellt tudnak kialakítani. Egyre több olyan műhely működik, ahol olyan tárgyak létrehozása a cél, amelyek kiállják a legmagasabb dizájn-igények próbáját is, és ahol ezeket az igényeket figyelembe véve történik a tervezés és gyártás. A Design Aid, az Art Aid hálózat tagjaként, ebben a folyamatban kívánt segíteni vásárok szervezésével és a tárgyak bemutatásával, és ebből a kezdeményezésből szerveződött a Design Aid Igazgyöngy esemény, amely egy igazi esti, városi program lesz.

“Sok  kezdeményezés,  terápiás  és  rehabilitációs  intézmény,  alapítvány,  csoport nélkülöz akkor is, ha nem dől be egy bank. A hirtelen összeomlás csak láthatóvá tette ezt a problémát. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem egyszeri segítségre van szükség,  hanem  a  folyamatos  "dizájn-gondolkodás"-ra. Fontos, hogy valós  igényekre szabott tervezési  folyamatok induljanak el,  a piacképes termékek előállításán keresztül segítve az egyes alapítványok és csoportok életben maradását, fejlődését, épülését és társadalmi integrációját. Mi abban tudunk és szeretnénk segíteni, hogy ezek a termékek megtalálják a csatornákat a készítők  és  vásárlók  között,  hogy  láthatóvá  és  ismertté  váljanak.” - nyilatkozták a Design Aid szervezői.

A dizájn vásár május 7-én 16:00 órakor kezdődik MAGNET Közösségi Házban, ezt követi az aukció 18:00 órakor.

Fotók itt találhatóak. Fotós: Gálos Viktor, stylist: Mátis Edit. A fotókon látható tárgyak leírása az album képleírásaiban található.

Időpont: 2015. május 7. 16:00 óra Design Aid vásár, 18:00 óra Design Aid árverés
Helyszín: MAGNET Közösségi Ház, 1062 Budapest, Andrássy út 98.

A résztvevő művészek és önkéntesek listája:

1. Szilágyi Csilla üvegtervező művész 
2.Farkas Judit Szofi formatervező
3.Bartha Ágnes ékszertervező
4.Wild Judit ékszertervező
5.Ujj Zsuzsa porcelántervező
6.Morvay Ibolya textiltervező
7.Lantos Judit porcelántervező
8.Mihályffy Anna bőrtervező
9.Karsai Zsófi kerámia tervező művész
10.Jutka Fischer kerámia tervező művész
11.Seres Edina ruhatervező
12.Király Fanni ékszertervező, ötvösművész
13.Mester Bori grafikus
14.Máray Mariann illusztrátor
15.Laczkó Juli / Plasztenka
16.Tóvaj Rozi textiltervező
17.Diós Gabi porcelántervező
18.Rutkai Bori médiaművész, énekesnő
19.Szemző Zsófi képzőművész
20.Jakatics Szabó Veronika képzőművész
21.Baglyas Erika képzőművész
22.Karattur Katalin / BALLLON
23.Czok Ildikó ékszertervező
24.Retextil
25. Romani Design / Varga Helena
26.Lublóy Zoltán kerámia tervező
27.Farkas Pap Éva kerámia tervező
28.Szabó Eszter Ágnes képzőművész
29.Ilauszky Tamás képzőművész
30.Eperjesi Ágnes képzőművész 
31.Király András képzőművész
32.Góg Angéla formatervező
33.Gubán Vera formatervező
34.Tarr Hajni képzőművész
35.Fajgerné Dudás Andrea
36.Dudás Ildikó (Daige) divattervező
37.Marosi Kriszta divattervező / BALLLON
38.Czina Mónika üvegtervező művész
39.Jakatics Szabó Veronika festőművész
40.Tárt Kapu Galéria
41.Pallagi Tünde (RMIX Design) divat és ékszertervező művész
42. Korcsmár Eszter ékszertervező
43. Mihályffy Anna ékszertervező
43.Tramontini Dóra formatervező
44. Piry Anikó
45. Haász Katalin képzőművész
46. Fehér Anna iparművész

és sokan mások, a lista egyre bővül...

Önkéntesek/Pro Bono:

Magnet Közösségi Ház helyszín
Gálos Viktor fotográfia (a Bocuse d’Or szakácsversenyen aranyérmet nyert a plakátja 2013-ban Széll Tamással)
Gömöry Judit művészettörténész, szervezés
Gubán Vera formatervező,  grafikai tervezés, kivitelezés
Horányi Juli jelmez és díszlettervező, énekesnő
Mátis Edit stylist
Nagy Zsófia kommunikáció elméleti és gyakorlati szakember (Kreatim, Design elvitelre! alapító), szervezés
Szabó Eszter Ágnes képzőművész kurátor, szervezés
Vásony Nóra, Zerocom, kommunikáció

 

 

jótékonysági aukció, igazgyöngy alapítvány Icon_print

Jótékonysági aukció az Igazgyöngy Alapítvány megmentéséért

Fotó Gálos Viktor, stylist Mátis Edit

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317