Logomain

Feltörekvő márkák: Sté

By HG.HU 2015. április 17. 09:01

szerk at hg dot hu

St%c3%a9_001.gallery

sté

St%c3%a9_004.gallery

Lőrinczi Gergely & sté

St%c3%a9_006.gallery

sté

St%c3%a9_003.gallery

sté

St%c3%a9_002.gallery

sté

St%c3%a9_005.gallery

sté

Rozsda, festék fröccsenés, spontaneitás, véletlen, egyediség, szakítás a hagyományokkal: az első szavak, amik eszünkbe juthatnak egy Sté pólóról. Legutóbbi posztjukban nagy bejelentést ígérnek, amire annak rendje és módja szerint rá is kérdeztünk.

A sté fantázianév mögött Lőrinczi Gergely áll, aki egyúttal a Sunset Design kreatívja is. Maga a ruhamárka egy hosszabb próbaidőszak után 2014-ben debütált, az első – lassan talán ikonikusnak is nevezhető – Cloud Rust pólóval. A márka azóta megélt egy szokatlanul színes nyári kollekciót is, az állandó kollekció pedig több pólómintával bővült, valamint pulóverekre is át lett ültetve a technika, amit Gergő nemes egyszerűséggel csak stézés-nek nevez.

„Egy olyan technikát szerettem volna kitalálni, ahol az összes minta kicsit különbözik egymástól. Az így készült pólók mindegyike megismételhetetlen, pont mint a viselőjük.”

A pólóminta egyedileg készül – a lassan elkoptatott szóval élve: kézműves –, ami egy vízzel kevert speciális vegyület, illetve a textil különböző módon való gyűrésével és merítésével alakul ki. A technika engedte keretek elég szélesek, amőba szerű foltoktól kezdve a feliratig majdnem minden kivitelezhető.

A sté formakincse és hangulata kétségtelenül egy különlegesebb deszkás, vagy underground márkát juttat eszünkbe, ugyanakkor kapcsolódik kicsit a hippi kultúrához és a batikoláshoz is. Tulajdonképpen az elv hasonló, a végeredmény viszont teljesen más. Az eddigi cuccokat javarészt 16 és 30 év közötti, az utcai stílushoz valamilyen formában kapcsolódó fiatalok vásárolták, de a márka látómezőjében van már egy kicsit exkluzívabb kollekció megalkotása is.

„Ahogy rátaláltam a batikolás technikájára, azon kezdtem el gondolkozni, hogyan lehetne modernebbé tenni.”

Gergő egyébként a fentebb említett Sunset Design alapítója, ahol fotózástól kezdve grafikán át a videóig mindennel foglalkoznak, ami alkalmazott művészet. Készítettek már albumborítót metalcore zenekarnak, imázsfilmet a Neuzernek, de divatfotózást is vállalnak. Ennek az apropóján rákérdeztünk, hogy miképpen viszonyul ehhez a helyzethez, hogy fotós létére az alkalmazott művészetek majdnem összes válfajában tevékenykedik.

„Azért szeretek több médiummal foglalkozni mert mindben van egyfajta jóleső érzés, amikor haladok a szép kompozíció, vagy forma felé. Valójában ezért tudok mindhez hozzá nyúlni, mert látom bennük a közös pontot.”

Arra pedig, hogy mi lesz az a nagy hír, amire az oldalukon is utaltak, esetleg egy új kollekció bemutatása, sejtelmesen csak annyi választ kaptunk, hogy annál sokkal több. 

Sté Facebook: https://www.facebook.com/steclothing
Webshop: http://steclothing.bigcartel.com/
Sunset Design: https://www.facebook.com/sunsetdesign

 

A feltörekvő magyar márkákat bemutató sorozatunk a SMarthu kreatív közösképviselet támogatásával jött létre! 

SMarthu
  • Név:
  • SMarthu
Iparág:
kreatív közösképviselet
Weboldal
Leírás:
A cikk megjelenését a SMarthu támogatta. A SMartHu azért jött létre, hogy jól ismerve a kreatív szabadúszók igényeit és problémáit, segítsen azokon. A Smart nemzetközi kezdeményezéssel a hátunk mögött könnyebbé tudjuk tenni a kreatívok mindennapjait, így több idejük marad arra, amihez a legjobban értenek, az alkotásra. Szolgáltatásaink kiszámíthatóbbá és vesződség mentesebbé teszik az alkotói lét adminisztrációs oldalát. Jelentkezz tagságért és kövesd a SMarthu facebook oldalát.

divat, póló, sté, lőrinczi gergely, sunset design Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317