Logomain

Közösen alakítani a képet: interjú Hencz Péterrel

By Soós Andi 2015. április 1. 08:34

szerk at hg dot hu

Peterhencz_portre2.gallery

Hencz Péter fotográfus

fotó: Nagy Marcell

Meli1.gallery

fotó: Hencz Péter

Budakalasz.gallery

fotó: Hencz Péter

Abel1.gallery

fotó: Hencz Péter

Kriszti1.gallery

fotó: Hencz Péter

Cinti1.gallery

fotó: Hencz Péter

Niki1.gallery

fotó: Hencz Péter

Csongi1.gallery

fotó: Hencz Péter

Élete első fotózásán járt először profi stúdióban, néhány évvel később mégis a The Room magazin oldalain jelentek meg fényképei, és több hazai divatmárka kampányát jegyzi.

Mostanában a filmezés is izgatja, munkáiban a klasszikusságra törekszik: ezen a héten Hencz Péter fotográfus mesél a Műhelytitkok sorozatban.

S.A.: Mikor kezdtél el fényképeket csinálni? 

H.P: Középiskolában különböző zenekarokban zenéltem, és szerveztünk sok koncertet amiket én fotóztam. Aztán Zalaegerszegről Budapestre költöztem, akkor még nem találtam ki pontosan, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Főiskolára jártam már, amikor ismét a fotózás felé fordultam. Ismerőseim tanácsára jelentkeztem asszisztensnek Viszlay Márkhoz, akivel majdnem három évig dolgoztunk együtt. Az első munkánkra úgy érkeztem meg, hogy előtte soha nem jártam fotóstúdióban: egy ismeretlen ember kiabált, hogy vigyek oda neki mindenféle dolgokat, amikről fogalmam sem volt, hogy micsodák. Kemény időszak volt, de imádtam, hogy élesben tanulhatom meg a szakmát és közben megismerhetem a közeget is. 

Az első munkánkra úgy érkeztem meg, hogy előtte soha nem jártam fotóstúdióban: egy ismeretlen ember kiabált, hogy vigyek oda neki mindenféle dolgokat, amikről fogalmam sem volt, hogy micsodák. Kemény időszak volt, de imádtam.

S.A.: Sok divatanyagot fotóztál, többek között a The Room magazin számára, szándékos ez a divat fókusz?

H.P.: A divat és a fotózás is érdekel, a divatfotózást viszont különösebben nem követem. A kedvenc divattervezőim kollekcióit mindig megnézem, a magyar tervezőket pedig a közös munkákból fakadóan is ismerem és figyelemmel kísérem. Leginkább a fotózások folyamata izgat, amikor leülünk egy-egy tervezővel és kitaláljuk a koncepciót.

Azt szeretném, hogy legyen előttem egy ember, az sem fontos, hogy viseljen bármilyen ruhát, csak csinálja azt amit érez, és alakítsuk ki közösen a képet. 

S.A.: Mostanában személyesebb hangvételű képeket csinálsz, mi ennek az oka? 

H.P.: Sokat foglalkoztam divatanyagokkal, és egy ponton úgy éreztem, hogy kissé kiüresedtem ebben a világban. Nemrég Pálmai Angie stylisttal beszélgettünk arról, hogy miért hagytuk abba egy időre a közös munkát: rájöttünk, hogy mellékessé vált, ki az aki a képeken szerepel, a modellek teljesen háttérbe szorultak. Ez nyilván egy divatfotónál nem feltétlenül baj, de az én fókuszom most megváltozott. Azt szeretném, hogy legyen előttem egy ember, az sem fontos, hogy viseljen bármilyen ruhát, csak csinálja azt amit érez, és alakítsuk ki közösen a képet. 

Csongor Bozó @ Ü63 by Peter Hencz

S.A.: Alapvetően szabadúszóként dolgozol, van most valamilyen bázisod? 

H.P.: Kialakítottunk egy műtermet az Üllői úton, az Ü63-at, ahol négyen dolgozunk együtt: Damokos Attila, Dévényi Zoltán, Nagy Marcell operatőrök és én. Ez nem egy profi műterem, hanem egy szuper lakás, gyönyörű természetes fénnyel. Minden héten szakítunk időt arra, hogy a reggeli fényeknél lefotózunk valakit, aki aktuálisan érdekel. Nincsen benne koncepció, teljesen egyszerű képek. Emellett majd idővel jó lenne közösen ötletelni, és addig is sokat tanulok a többiektől, mert nagyon szeretnék filmezni.

S.A.: A filmezésben a rendezés vagy az operatőri munka érdekel? 

H.P.: Az operatőri munka, azt hiszem, ha én rendeznék egy filmet az inkább szép lenne, mint izgalmas. A mozgókép készítése során jobban megoszlik a komponálás felelőssége, csak félig alkotom én, a másik felét a modell és a mozgása, jelenléte alakítja. Amikkel kísérletezem, azok nem is filmek, hanem olyan nyersanyagok, amiket később majd fel tudok használni: kiragadom magamnak a világból a mozdulatokat, formákat, képeket, amik inspirálnak.

Nem akarok megváltani semmit, vagy nagyon egyedülállót csinálni, a klasszikusság mindig jobban érdekelt, mint egy adott trend.

S.A.: Milyen filmeket szeretsz? 

H.P.: Azokat, amik szépek, és akár órákon keresztül is csak azok. Terrence Malick-tól bármit például. Van ami a sztori miatt tetszik, de amilyen filmet szívesen fényképeznék, az olyan mint egy Malick film: a világot adja vissza gyönyörűen. Nem akarok megváltani semmit, vagy nagyon egyedülállót csinálni, a klasszikusság mindig jobban érdekelt, mint egy adott trend. A kortalan dolgokban hiszek, ezekkel tudok azonosulni. 

Turbo: Nebulosus by Peter Hencz

S.A.: A fényképezés és a film mellett mindig zenéltél. Szoktál munka közben zenét hallgatni? 

H.P.: Mindig, főleg az utómunkák során. Egy napomban legalább egy óra, amíg kutakodom zenei témákban, elolvasom a híreket, meghallgatom az új zenéket, gyűjtöm őket, mert szoktam dj-zni is. 15-16 éves korom óta gitározom, és most a zenében is nagyjából ott tartok mint a fényképezésben: nem kész számokat írok, hanem inkább hangulatokat festek, dalvázlatokat építek, most leginkább a hangszerek egymás mellé rendelt viszonya érdekel, az, hogy hogyan egészitik ki egymást az adott hangzások. A mostani munkáim a képalkotásban és a zenében is inkább személyes inspirációk: mind a hangokat mind a képeket lecsupaszítom, hogy megtaláljam a saját irányomat.

Hencz Péter munkái megtekinthetők http://peterhencz.tumblr.com/ oldalon, zenéit pedig itt lehet meghallgatni: https://soundcloud.com/peterhencz

SMarthu
  • Név:
  • SMarthu
Iparág:
kreatív közösképviselet
Weboldal
Leírás:
A cikk megjelenését a SMarthu támogatta. A SMartHu azért jött létre, hogy jól ismerve a kreatív szabadúszók igényeit és problémáit, segítsen azokon. A Smart nemzetközi kezdeményezéssel a hátunk mögött könnyebbé tudjuk tenni a kreatívok mindennapjait, így több idejük marad arra, amihez a legjobban értenek, az alkotásra. Szolgáltatásaink kiszámíthatóbbá és vesződség mentesebbé teszik az alkotói lét adminisztrációs oldalát. Jelentkezz tagságért és kövesd a SMarthu facebook oldalát.

film, fotográfia, fiatal magyar tehetségek, filmművészet, smarthu, mühelytitkok, műhelytitkok Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317