Logomain

CMBP interjú Reisz Gáborral

By Huszár Judit 2014. november 21. 16:59

szerk at hg dot hu

Cm_reisz_gabor_portre.gallery

Portré: Reisz Gábor

Fotó: Katona Csilla

Cm2014.11.14.van11.gallery

Reisz Gábor előad

Fotó: Katona Csilla

10407702_751620364908638_6332588447772683325_n.gallery

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan effektus :)

Fotó: Katona Csilla

Cm2014.11.14.vaneloado2.gallery

Reisz Gábor előad

Fotó: Katona Csilla

Cm2014.11.14.van10c.gallery

Reisz Gábor előad

Fotó: Katona Csilla

A legutóbbi CreativeMornings Budapest új helyszínén, az Anker Klubban telt házzal nyitott. Ugyanúgy, ahogyan a mozik nézőterei telnek meg, ahol a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant vetítik. Az előadónk Reisz Gábor volt, a film rendezője.

Kétszer is láttam a filmet és egyik alkalommal sem maradt üres szék, legyen szó multiplexről, vagy apró művész moziról. Valószínűleg Reisz Gábor az elmúlt hónapokban azt a mondatot hallhatta a legtöbbet: a filmed rólam szólt. Egy kicsit mindenki így van ezzel a harmincas generációból, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan rólunk szól.
A nagyközönségnek októberben mutatták be a sok mindenki által generációs filmnek nevezett Vant, mely – aki még nem látta volna- az útkeresésről, gyakorlatilag felnőtté válásról szól, Budapesten, a közvetlen mában játszódva. A főszereplővel, Áronnal retteghetünk a piroshetesen a táskájukon plüssmacikat hordó ellenőröktől, annak ellenére, hogy van nálunk bérlet és végigihatjuk a bulinegyedet egy hosszú szombat estén, miközben a munkakeresés és a továbblépés és egy szakítás gyászának réme fenyeget.

Az ehavi CreativeMornings téma a Chance, esély volt. Gábor közvetlen előadásával megnevettetett mindenkit, érdemes a nézőkről készült képeket végignézni, ilyenek lehetnének a mozikban fotózottak is. A rendezvény után rögtön egy kávé és reggeli mellett interjút is készítettünk vele a filmről és arról, hogyan dolgozik, a kis stáb szépségéről és a szabadságról.

H.J.: Szerintem nagyon sokan éreznek úgy a harmincas generáció útkeresői közül, hogy jönni fog egy nagy ötlet, kimászom a keresésből, a rossz munkahelyekből, mindenen változtatok és minden jó lesz, mint ahogy Áron, a főszereplő is. Sokan érzik azt, hogy van valami furcsa és megmagyarázhatatlan bénultság, erő, ami visszatartja őket. Kicsit úgy érzem a filmed alapján, hogy neked ez a film volt az, ami Áronnak a filmben a könyv. Neked mikor jött el az a pillanat, hogy leültél és elkezdted megírni? Volt ilyen pillanat?

R.G.: Az a pillanat volt, amit itt is meséltem a CreativeMorningson, hogy ültem a 7-es buszon és rájöttem, hogy a lehető legközvetlenebbül kell hozzáállni ehhez a közeghez és egyszerűen csak el kell kezdeni írni arról, ami körbevesz. Persze jött egy csomó ötlet és aznap este neki is láttam, megszületett 2-3 oldal, a kezdőjelenet a filmben. Persze nem pont úgy, ahogy végül benne lett, de maga az, hogy Áron többször meghal, vagy a kaktuszos jelenet akkor már megszületett. Így ültem neki. Vicces, hogy ez a könyv (a film) az a könyv, amin Áron gondolkozik, mert amikor előjött ez a könyv ötlet, éppen eléggé belebonyolódtunk a vágásba. A dramaturgia tanárom, Schulze Éva mondta, hogy de hát Gábor, maga is megcsinálta ezt a filmet, nem? Előtte nem gondolkodtam ezen, csak a karakteren, aki mindig halasztgatja a dolgokat és mindig nyugtatja magát, hogy minden ok, de persze ettől még elmegy mellett az élet és az idő, ami meg persze még jobban stresszeli. Na valahogy ez a könyvírás is ilyen nyugtatás. Én is kicsit ilyen vagyok. Nem egy elhatározásom van, hanem sok, aztán az utolsó végül odavezet, hogy tényleg elkezdek valamit csinálni, de igen, eléggé tökölős vagyok.

"Nem egy elhatározásom van, hanem sok, aztán az utolsó végül odavezet, hogy tényleg elkezdek valamit csinálni."

H.J.: És szerinted ez generációs, vagy mondjuk tényleg egy kis szegmensre, mondjuk a pesti kreatív fiatalokra jellemző?

R.G.: Generációs filmnek titulálják, de én nem gondoltam erre, amikor készítettük. Amikor a filmművészetinek vége lett és a diplomafilmemmel kellett valamit kezdeni, hiába tudtam, hogy én mit akarok csinálni, valahogy minden nap ugyanolyan volt, csak gondolkodtam a könyvön. Néha írtam is valamit, dolgoztam azon a történeten, de az egész valahogy állt. Ezt a helyben állást más, hozzám közel álló emberekben is látom, de félve mondanék olyat, hogy ez az egész generációmra jellemző. 10-20 embert még nem tekinthetünk mintavételnek.

H.J.: Van erre valami módszered, hogyha ezt az egyhelyben állást érzed, ebből kitörj? Mi az, ami segít?

Módszerem nincs, csak azt tudom elmondani, hogy nálam, hogy volt. Azon gondolkoztam, hogy mi a legfontosabb. Az a bonyolult drámai szituáció amin akkor még egy éve dolgoztam,vagy az a fontos, hogy elmeséljem ezt a közeget, ami körülvesz és egyszer csak átbillent efelé. Rájöttem, hogy ez jobban érdekel. Még a filmművészetin tanultam, szintén Schulze Évától, hogy érdemes visszalépni a magokhoz, mindegy, hogy honnan jönnek, fotóból, pillanatból, egy mondatból. Az a kulcsa mindennek, ha vissza tudod fejteni, hogy azt a magot miért akartad, akkor lehet, hogy megtalálod azt, hogy mit is akarsz az egésszel valójában.

 "Az a kulcsa mindennek, ha vissza tudod fejteni, hogy azt a magot miért akartad, akkor lehet, hogy megtalálod azt, hogy mit is akarsz az egésszel valójában."

H.J.: Tudom, hogy nem egyben forgattátok a filmet, sőt, akkor forgattatok, amikor tudtatok, de hogy nézett ki egy „átlagos” forgatási napotok?

R.G.: Ennél a filmnél két fajta forgatási napról lehet beszélni. Az egyik mikor volt egy jelenet, mondjuk egy kocsma jelenet. Tudtuk, hogy melyik helyen lesz, a gyártás lebeszélte, hogy forgathassunk. Többnyire ezeket a helyeket vagy ingyen, vagy nagyon kevés pénzért megkaptuk. Megcsináltuk a jelenetet és mentünk tovább a következő helyszínre. Egy jelenetet egy fél nap alatt vettünk fel. Ezt azért kell elmondani, mert egy klasszikus forgatáson egy jelenet általában egy nap, de minimum kettő. Átvilágításokkal átállásokkal nem lehet tizenkét órában megcsinálni egy jelenetet. Mi nem világítottunk, négy-öt főből állt a filmes stábunk, így nagyon gyorsan tudtunk haladni. 
A másik fajta forgatási nap úgy nézett ki, hogy például a hóra vártunk. Akkor felhívtam Áront reggel, hogy Áron, leesett a hó és kirohantunk a nem tudom melyik térre és felvettünk két-három snittet. Ilyenek voltak a filmben lévő tüntetések is. Készült olyan felvétel is, amit nem is én vettem fel, mert nem voltam itthon. Senki nem ért rá így végül megkértem Tálas Zsófit, a vágót, hogy tudom, hogy nem operatőr, de valakinek fel kell vennie, mert indul a körmenet. Áron nagyon rugalmas volt, tudta, hogy hogyan működik ez az egész és próbált segíteni mindenben.

H.J.: Gondolod, hogy ez a mobilitás és rugalmasság hozzájárult ahhoz, hogy ez a film ennyire friss?

R.G.: Igen, ebben biztos vagyok, mert az, hogy ennyire könnyen és szabadon dolgozhattunk, nem görcsösítette el a gondolkodásomat és nagyobb helyet adott az improvizációnak. Nem kötött le bennünket a rengeteg stábtag, technika, ami ha csak magát a forgatást nézzük egy nagyon feszült helyzetet tud teremteni. A legtöbb nagy rendező azon dolgozik, hogy azt a sok sok embert, azt az egész rendszert, ami borzasztóan kötött, valahogy fel tudja szabadítani. Erre mindenféle módszer van, mint a csapatépítő tréningek, vagy a stáb szűkítése. Nálunk adott volt a kicsi stáb, még ha nem is mi választottuk, mert adja magát, hogy akkor négy-öt ember lesz. Ez nagyon jó, mert ez egy kis csoport és egy kis csoport együtt tud lélegezni. Tíz-tizenöt ember pedig már biztosan nehezebben. Ha forgattunk, nagyon családias volt a hangulat.

 Ha forgattunk, nagyon családias volt a hangulat.

H.J.: Most mivel telnek a napjaid? Neveztek még fesztiválra esetleg?

R.G.: A fesztiválozást a világforgalmazó csinálja, van még hátra több. Most lesz a torinói filmfesztivál. Örülök, hogy kijuthatok Torinóban, de nekem maga a fesztivál kicsit furcsa, mert a közeg nagyon más, mint amit ez a film feltételezett. Furcsa ott lenni nagy filmek között, a mi kis hét-nyolc milliós filmünkkel. Ez egy nagyon személyes film, érzelmileg fontos számomra és a többi stábtag számára is. Így inkább csak örülök, hogy ott vagyok Olaszországban, de maga a fesztivál kevésbé érdekel. Nyilván örülök, ha bárhol nyerünk, vagy megveregetik a vállunkat, de másodlagos. A legjobb az lenne, ha már csinálhatnám a következő filmünket.

H.J.: Van valami konkrét ötleted a jövőt nézve?

R.G.: Konkrétan egy terv van, ami meg van nagyjából írva, de még sokat kell rajta dolgozni., Valójában még nem tudom, hogy azt akarom-e csinálni, majd meglátjuk.

 

 

 

film, interjú, creativemorningsbudapest, Reisz Gábor, Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317