Logomain

Csütörtökön nyit az YKRA STORE!

By hg 2014. június 2. 11:37

szerk at hg dot hu

YKRA STORE Budapesten. Miután a magyar hátizsák márka már több, mint 30 boltban van jelen világszerte, Tokytól Vencuverig, márkaboltot nyit a főhadiszálláson, Budapesten. Ünnepeljetek velük a Telepen, június 5.-én, 15 órától.

A színes hátizsákjairól ismert YKRA megnyitja saját márkaboltját. A helyszín szinte adott volt, a Telep bár és galéria (1075 Budapest, Madách Imre út 8) ugyanis a kezdetektől meghatározó része a márka életének. Az YKRA STORE a galéria részen kap helyet, a már régebb óta ott működő Shopp közvetlen szomszédságában.

Kepeslap-01.gallery

A boltban nem csak kizárólag YKRA hátizsákok lesznek, hanem többek közt a KELE Clothing színes, kötött ruhái, illetve olyan márkák is, melyek szintén kapcsolódnak a Telephez. Ilyen az egyedi longbordjairól ismert Faun és a kisszériás kerámiákat készítő Kezemura is.
Az YKRA meglepetéssel is készül, a nyitónapon a boltba látogatók közt kisorsolnak egy Matra Mini hátizsákot, a nyertes nevét másnap a bolt Facebook oldalán teszik közzé.

Ezen kívül a nyitóhét alkalmából minden vásárló 10% kedvezményt kap a vásárlás végösszegéből. 
A nyitással párhuzamosan egynapos popup kiállítás is helyet kap a Telep galériáján, ahol az YKRA-t bemutató fotókból és vintage hátizsákokból látható válogatás.
A nyitást persze party követi, aminek zenei részéről az este folyamán az S*10 dj-i gondoskodnak!
Az eventet itt találjátok.

 

helyszín: YKRA STORE, 1075 Budapest, Madách Imre út 8., Telep bár és galéria 1. emelet
nyitva tartás: hétfő-szombat: 15.00-21.00
web: fb.com/ykrastore
instagram: ykrastore
kontakt: store@ykra.net

design, trend, magyar tervező, telep, ykra, telep art gallery, YKRA STORE, fashion Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317