Logomain

Májusra kutatás készül a magyar kreatívipar gazdasági hatásairól

By HG.HU 2014. március 4. 09:34

szerk at hg dot hu

A megbízó Design Terminál tervei szerint az elemzés az ágazat helyzetértékeléséhez és versenyképeségéhez járul majd hozzá statisztikai számításokkal, tudományos publikációk elemzésével és szakértői interjúkkal.

A Design Terminál sajtóközleményét közöljük:

1531605_556830281079579_1377402916_n.gallery

"A Design Terminál megbízásából átfogó elemzés készül a kreatívipar társadalmi és gazdasági hatásairól, melyet a HÉTFA Kutatóintézet szakmai csoportja állít össze. Kiemelt állami háttérintézményként a Design Terminál célja, hogy hozzájáruljon a kreatívipar egyes szegmenseinek és egészének versenyképességéhez. Ehhez nyújt segítséget egy a közeljövőben elkészülő elemzés, mely bemutatja az ágazat jelentőségét, szerepét a magyar gazdaságban, valamint, hogy az azt erősítő lépések hogyan járulnak hozzá mind a gazdaság, mind az ország teljesítményének növeléséhez. A kutatás, mely 2014 márciusában indul, három pillérre épül: statisztikai számításokra, tudományos munkák elemzésére, illetve az érintettekkel és a kreatívipar szereplőivel készített szakértői interjúkra. Ezek segítségével nemcsak a magyar kreatívipar helyzetértékelésére kerül sor, hanem az ágazat fellendítését elősegítő javaslatok is kidolgozásra kerülnek.

A kutatás eredményeit a Design Terminál 2014 májusában szakmai konferencián mutatja be a nyilvánosságnak.

A Design Terminál mint európai intézmény ismeri és elősegíti az Európai Bizottságnak a közösség 2014-2020 közötti költségvetési ciklusára vonatkozó, a kreatív iparágak fejlesztésére felhívó célkitűzéseit. A magyar kreatívipar ösztönzése hozzájárul a magas hozzáadott értékű, szellemi teljesítményen és egyéni képességeken alapuló gazdasági ágazatok európai térnyeréséhez, ezáltal a közösség versenyképességének növeléséhez is.

A kutatást végző HÉTFA Kutatóintézet gazdaság- és társadalomkutatással, elemzéssel és fejlesztéssel foglalkozó hazai intézmény, küldetése Magyarország megismerése. A HÉTFA az elmúlt években nagy tapasztalatot szerzett kormányzati és önkormányzati stratégiák kialakításában, a helyi döntéshozók és az érintettek közti együttműködések kialakításában, és a kormányzáshoz kapcsolódó nemzetközi kutatások lebonyolításában."

tanulmány, Design Terminál, kutatás, kreatív ipar, kreatív szakma Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317