E heti grafikusunk, Ál Tamás saját bevallása szerint félénk, zárkózott gyerekként kezdte, aki azonban a rajzolásban egész jól ki tudta fejezni, hogy mi jár a fejében. Igaz, ekkor még Pál Tamásként ismerte a világ, de ez egy másik történet.
Amikor a gimnáziumban kérdezgették, hogy mi szeretne lenni, azt válaszolta, építész vagy pszichológus, és ezzel sikeresen meg is nyugtatta közvetlen környezetét. De ez nem tartott sokáig: „A metrón hazafelé rájöttem, hogy ezeket csak azért mondtam, hogy mindenki a tanároktól a nagyszülőkig megelégedéssel bólogathasson rá. Ezért aztán onnantól bárki kérdezte, hova akarok járni, mindig Iparművészetit válaszoltam. Magam sem tartottam reálisnak, hogy ez egyáltalán sikerülhet, és ha el is végzem, egyáltalán tudok-e majd ebben a szakmában érvényesülni, de valami azt súgta, hogy most kell nagyot mondani, különben egy olyan irányba fog terelni az élet, amiből csak szürkülés lesz. Éreztem, hogy ez egyszeri alkalom.”
„Sokszor a leginspirálóbb az az alkotás, aminek nincs valódi tétje, miértje, hanem a szabadságról szól.”
Ami pedig ezután jött, az semmilyen tekintetben sem nevezhető szürkülésnek: a graffiti-korszak és izgalmas kollaborációk sora. „Mi még a graffiti- és street art érában nőttünk fel, ezért a közös rajzolás, falfestés alapvető élmény a generációnk – vagy annak egy része – számára. Sokszor a leginspirálóbb az az alkotás, aminek nincs valódi tétje, miértje, hanem a szabadságról szól. Ha a végeredmény nem is hagy maradandó nyomot a világban, egy jó jammelés megsokszorozza az ember motivációját.”
„Egyszer csináltunk egy 10 másodperces jelenetet a Star Wars Uncutba Esteban De La Torréval. Az volt a munkamódszerünk, hogy semmit nem gondolunk vagy veszünk újra. Ez rettenetesen felszabadító egy olyan embernek, aki egész nap azon aggódik, hogy hogyan fognak kinézni a rábízott dolgok. Vagy említhetném az esetet, amikor a Bajnokok reggelije karaktereiről készítettünk egy videót az Iparon, de sajnos ezt ma már nem lehet bemutatni, mert túl kompromittáló lenne, ahogy elkenődött rúzzsal rózsaszín női fehérneműben vonaglok egy elfuserált hiphop alapra, amihez porszívóval csináltunk basszust.”
„Kézzel jobban érzi az ember a vonalakat, jobban cikkannak a rajzok.”
A kísérletezés és az őszinte megoldások persze 2D-ben is izgatják: „Kézzel jobban érzi az ember a vonalakat, jobban cikkannak a rajzok, a gépen viszont több lehetőség van a sakkozgatásra. Manuálisan leginkább rajzolni és ragasztgatni szeretek, de nagyon izgatnak a lo-fi sokszorosítási eljárások is. Azáltal, hogy nem közvetlenül a hordozóra dolgozik az ember, távolság keletkezik a művész és a befogadó között, de az apró hibák miatt mégis jobban érezzük az alkotó jelenlétét, mint egy csillogó digitális nyomat esetében. Szeretem, ha a munkáim bevallanak valamennyit saját hibáikból.”
Amikor időhatékonyan kell dolgoznia, inkább a digitális eszközökhöz nyúl: Photoshop, Illustrator és persze digitális rajztábla. Szerinte érdemes minél több eszközt és műfajt megismerni: „A szabadúszáshoz elengedhetetlen, hogy az ember mindenfélét csináljon, ne riadjon vissza semmitől: festés, tipográfia, fotó, animálás vagy éppen videomapping, de az sem árt, ha kicsit bele tud nyúlni a weboldala html-jébe is.”
Ha körül kellene írnia a saját stílusát, így fogalmazna: „Egyszerű geometrikus formákból, szimbólumokból való építkezés, rétegek intenzív használata, pszichedéliába hajló minták, harsány színek. Csipetnyi irónia. Az Új Ember építése a kultúra romjaiból.”
De nem biztos, hogy ezt meg kell fogalmazni: „Inkább a nyitásra érdemes koncentrálni, mert az ember úgysem tud kibújni a bőréből. Egyed Gábor grafikustársamat szabadon idézve:
„Nem kell ezen görcsölni, miért ne lehetne az az én stílusom, hogy mindig ellentmondok magamnak?”
Egyik kedvenc projektje egy vándor szitaplakát kiállítás, amit a French Fourch strasbourgi kollektíva indított útjára: „A főként szitanyomással készült művészeti kiadványokat, plakátokat, pólókat gyártó csapat eddigi legnagyszabásúbb megvalósulása a Bastonnade projekt. Ehhez a világ több pontjáról kértek fel alkotókat, köztük engem is, hogy készítsenek egy szitázható grafikát, melyet aztán ők 70 cm x 100 cm méretben lenyomnak. Ezek aztán egy design dobozban (többnyire egy kis Renault tetőcsomagtartóján) keltek útra, hogy minden állomáshelyül szolgáló városban kiállítást rendezzenek belőlük. Ezek a városok eddig Brüsszel, Barcelona, Párizs, London, Shanghai és Budapest voltak.” Helyi összekötőként Szabó Balázs Lobottal kiegészülve egy videóinstallációt is készítettek: egy sátorban az általuk készített és talált objektekből berendezett életkép elemeire és a sátor falára mapping technikával animáció tájat vetítettek, ami a percepció, tapasztalat, intim, belső tér és külvilág kapcsolatát firtatta.
A közeljövőben a Petőfi Irodalmi Múzeum WEÖR-EStjén láthatjuk a munkáit: a február 7-én, március 7-én és április 11-én látható zenés, verses műsorhoz ugyanis ő szolgáltatja a vetítést. Hétfőnként a Monday Session VJ-szekciójában találkozhatunk vele a Kolorban, március 1-jén pedig Pozsonyban lép fel a Planetmälcolmmal.
Épp most kapta a felkérést, hogy járuljon hozzá pár oldallal egy frissen alakult amerikai kiadó második fanzinjának tartalmához, Hamburgba pedig azért hívták, hogy fessen ki egy falat egy nemsokára nyíló hipszter-hamburgerezőben. Márciusban a MOHA Caféban szerveznek közös minikiállítást néhány MOMÉ-s kollégával, amiről természetesen mi is beszámolunk majd.
Ál Tamás munkáit itt és itt követhetjük tovább.
