Logomain

A közösség ereje a képzőművészetben

By HG.HU 2014. január 19. 08:51

szerk at hg dot hu

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület idén is bemutatja új tagjait, akik között ezúttal nem csak képzőművészeket, de egy építészt is találunk.

Az FKSE hagyományos „új tagok kiállításának” fókuszába idén – magából a tagfelvételből, egy új közösségbe való bekerülés szituációjából kiindulva – az önreprezentáció, a bemutatkozás gesztusa, és annak lehetséges módozatai kerülnek. A bemutatkozás ez alkalommal nem „csak” a közönségnek szólna,
hanem az új tagok egymást is ennek a kiállításnak a keretében ismerik meg jobban – ez utóbbit egy újonnan formálódó közösség esetében különösen fontosnak tartják a szervezők.

1604974_205675096290756_1043525706_n.gallery

„Másik kiindulópontunk a kiállított művek jellege volt. Bemutatkozó tárlatok, kipakolások alkalmakor gyakorta elvárt, az alkotóra esszenciálisan jellemző, összegző munkák helyett/mellett (mely elvárás sokszor magukat a művészeket is nehéz helyzetbe hozza) mindenki feltehette magának a kérdést, hol tart most éppen alkotói tevékenységében, és milyen születőben lévő ötletek foglalkoztatják aktuálisan. 

A kiállítás egy nyitott, dinamikus struktúraként működik. Az első „klasszikusabb” fázis, amely január 15-től látható a Stúdió Galéria terében, a művészek által eddigi műveikből összeállított anyagot mutatja be. Január 22-től pedig – egy több napos közös workshop eredményeként – egy kibővült, az eredeti kiállításmagot
újraértelmező, a teret feltöltő és aktivizáló kiállítás várja a látogatókat. A többfázisú munka lehetővé teszi a komplexebb és árnyaltabb bemutatkozást és a reprezentatív munkákat kísérletező, vállaltan kezdeti stádiumban levő ötletekkel egészíti ki. Ez a folyamat egyrészt akár új együttműködések, kooperációk kezdete is lehet, egymás első körben kiállított munkáira reflektálva; másrészt a nézők számára láthatóvá válik a művészi munkafolyamatnak egy olyan köztes fázisa, amelyhez többnyire nem férnek hozzá.”

Kiállító művészek és szervezők:

Alpern Bernadett, Bartha Máté, Donka Gergely, Icko Dávid, Klima Gábor, Koós Gábor, Kovács Olívia, Kútvölgyi-Szabó Áron, Páll Tamás, Pongor Soma, Rudas Klára, Szakszon Imre, Tulisz Hajnalka, Viskovic Jelena 
Barkóczi Flóra, Feigl Nóra, Gadó Flóra, Istvánkó Bea, Juhász Anna, Német Szilvi, Salamon Júlia

Megnyitó: 2014. január 22. 19:00
A kiállítást megnyitja: Csatlós Judit, antropológus
A kiállítás megtekinthető: 2014. január 16 - január 30.

Stúdió Galéria
1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.
K, Cs, P: 10-18; Sze: 12-18

Az esemény támogatója az NKA.

kiállítás, kiallitas, képzőművészet, galéria, galeria, kiállítas, fkse, programajánló Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317