Réka az enigmatikus film készítéséről és terveiről mesélt nekünk.
Hétfőn robbant a hír: SYMPHONY NO. 42 című diplomafilmjét meghívta versenyébe a berlini nemzetközi filmfesztivál. Bár a kisfilmet a fesztiválozás miatt még nem vetíthetik le, az interjú végére Rékával már ki is találtunk egy tervet arra, hogy hamarosan minél több érdeklődőnek bemutathassa itthon is. A tízperces digitális rajzanimáció a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült diplomamunkaként 2013-ban a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a 64. Berlinalét február 6-16. között rendezik meg a német fővárosban, a film díszbemutatójára az alkotók jelenlétében kerül sor.
HG.HU: Milyen érzés, hogy az első filmedet beválogatták a Berlinaléra? Milyennek látod az esélyeidet?
Bucsi Réka: Mivel még soha nem jutott ki senki MOMÉs diplomafilmmel, Cannes vagy a Berlinale pedig nem animációs fesztiválok, egyáltalán nem számítottam rá, hogy beválogatnak. A Berlinalén 25 film került be a rövidfilmes szekcióba, nézegettem a többi alkotó munkáit, elég ígéretesnek tűnik a mezőny. Nem tudom milyen esélyeim vannak, de egyelőre nekem most az a fontos, hogy kint lehetek.
HG.HU: Egy ilyen fesztiválon való részvétel szakmailag milyen lehetőségeket jelent neked?
Réka: Meglepett, hogy ekkora hírértéke van: hirtelen nagyon sokakat érdekel a film, pedig egyébként itthon viszonylag kevés érdeklődést látok a rövidfilmek vagy az animáció iránt. A fesztiválrészvétel főleg azért fontos, mert kint olyan embereket ismerhetek meg, akikkel később akár közös projekteket kezdhetünk. Ezen kívül egy fesztivál segíthet hozzá a következőkhöz, hiszen a képviselőik itt figyelnek és szelektálnak, és így könnyen kaphat majd meghívást máshová is a film.
HG.HU: Sajnos fesztiváloztatás miatt itthon még nem vetíthetitek le, de beszéljünk egy kicsit a filmről. Az már a trailer alapján is látszik, hogy kísérleti filmről van szó, ami a hagyományos narratívával és az időkezelésel játszik: tudatosan ilyen művet akartál készíteni?
Réka: Engem alapvetően jobban érdekel a kísérleti film, mint az egy karakterre fókuszáló, lineárisan felépített filmek, főleg az animáció műfaja miatt.
Az animációs film elképesztően sok teret enged mindenre - szó szerint bármit meg lehet valósítani terekben, zörejekben, időkezelésben.
Még feszegetem a határaimat, nem határoztam meg véglegesen saját stílusomat, de azt hiszem, nálam mindig kicsiből indul az alkotás, nem pedig egy előre adott nagy témából, amit körbe akarok járni. Azt hiszem, hogy a Symphony jeleneteiből végül kikerekedett egy “nagy téma”, de nem az volt meg a fejemben először.
HG.HU: A 47 jelenetből felépülő film pontosan olyannak tűnik, mint ami önálló kis ötletekből, darabokből, képekből épül fel, és ennek ellenére mégsem széttartó, nézőként végig a sajátos univerzumot összekapcsolódó pontokat figyeltem. Ezt hogyan tudtad elérni?
Réka: Örülök, hogy így látod, mert pontosan ez volt a cél. A munka legnehezebb része az volt, hogy megoldjam, nehogy a 47 jelenet szanaszét essen és a néző egy idő után úgy érezze, hogy egy illusztrációkból álló könyvet lapozgat. Ez szépen lassan alakult ki: eleinte megvoltak a jelenetek, aztán rájöttem, hogy vannak köztük izgalmas párhuzamok, ezeket összekötöttem térben vagy időben. Így fokozatosan egyre koherensebb lett az egész univerzum, és egyre kevésbé éreztem úgy, mintha a film csak egy öncélú, mozgó illusztrációs könyv lenne.
Symphony no. 42 - teaser from Réka Bucsi on Vimeo.
Bucsi Réka: Symphony no. 42 teaser
HG.HU: Tehát a nézői asszociációkra épül a film? Mivel kötötted össze a különálló jeleneteket?
Réka: Számomra az egyik legérdekesebb emberi reakció az, hogyha kívülről látsz egy jelenetet, pl. egy veszekedést, akkor elképzeled köré a történetet, automatikusan kontextusba helyezel minden szituációt a saját elképzeléseid szerint. Például amikor itt limbózó farkasokat látsz az erdőben, akkor el fogsz rajta gondolkodni, hogy miért történik ez, milyen karakterek lehetnek. Képen valójában nem látod őket tovább: megpróbáltam kameramozgás nélkül, kvázi egy kulcslyukon keresztül megmutatni egy-egy objektív képet, mintha megfigyelnénk egy jelenetet, a befogadó pedig eldöntheti, hogy mindennek mi a kontextusa.
A jeleneteket főként különböző érzetek kötik össze, és nagyon sokszor hangok: ezeken rengeteget dolgoztunk Lukács Petivel (hangmérnök - a szerk.). A legtöbb zörej nem is hangtárból van, hanem stúdióban vettük fel őket.
Azt látom, hogy nagyon sok filmben a hang mellékes részletnek számít, pedig szerintem az egyik legerősebb eszköz.
Sok esetben amikor megnézünk egy filmet, észre sem vessszük hogy azért tetszik, mert annyira jó a hang, hiszen ez tudat alatt működik. Lukács Petivel az elejétől kezdve azon agyaltunk, hogy milyen jelenethez milyen hangokat szeretnénk és hogyan lehet ezekkel összefűzni őket.
Azt szerettem volna, hogy elegáns legyen az egész: nem gegeket akartam, hanem inkább ritmust, érzeteket, finom asszociációkat. Ezért nehéz beszélni erről a filmről, és sokan megkérdezik, hogy tulajdonképpen "miről is szól", de nincs egy jó megoldás, hiszen ezek a képek által sugallt érzetek nem feltétlenül szavakba önthetők.
HG.HU: Milyen terveitek vannak a közeljövőben a filmmel?
Réka: A fesztiválok után tervezünk magyar bemutatókat is, lehet, hogy még tévés bemutató is lesz, de ez persze még nem biztos. Most egy ideig én is, a MOME is és a Filmalap is folyamatosan küldi fesztiválokra, a film utazni fog - és én is minél többet szeretnék utazni, inspirációt gyűjteni.
HG.HU: Külföldre szeretnél menni? Hogyan látod a szakma itthoni helyzetét, kevés a lehetőség?
Réka: Jelenleg egy szuper nemzetközi programban, az ASF-ben veszek részt (Animation Sans Frontieres - a szerk.), ennek köszönhetően már megismertem sok embert, akikkel el tudom képzelni hogy együtt dolgozzunk majd. Már korábban is gondolkodtam azon, hogy megpályázzak egy művészeti rezidens programot Dániában, vagy Japánban, ahol van szabadságod a saját filmeden dolgozni. Pénzed ilyenkor sincs persze, azt keresned kell közben, de van egy lakásod, egy stúdiód, meg emberek körülötted, akik ugyanazt csinálják mint te. De most a Berlinale miatt még nem szeretnék véglegesen dönteni - lehet, hogy lesz valamilyen teljesen más lehetőségem is. Még nem szeretnék beállni Magyarországon egy stúdióba - bár szabadúszó grafikusként most is dolgozom és elérhető vagyok, de egyelőre leginkább az érdekel, hogy csinálhassak még egy rövidfilmet, aztán még egyet...
A saját, kreatív projektemen szeretnék dolgozni, most ez az álom.
