Logomain

Sikerrel zárult az Art Market Budapest

By HG.HU 2012. november 15. 21:53

szerk at hg dot hu

_dsc858820130604-20111-f49i8y.gallery

AMB 1

Amb_1108_kocsisdorottya-1020130604-20111-1ya2dt.gallery

AMB 2

Amb_1110_kocsisdorottya-1620130604-20111-148z86k.gallery

AMB 3

File420130604-20111-7yakal.gallery

AMB 4

16 ezer látogató, 100 kiállító, 450 művész, kiemelkedő nemzetközi érdeklődés: számottevő nemzetközi tényezővé vált az Art Market Budapest. Az idén másodjára megrendezett képzőművészeti vásáron a kiállítók több mint fele külföldről érkezett, a látogatók között pedig több híresség is megfordult.

Az idei Art Market Budapest november 8-11. között 16 ezer látogatót vonzott, ami nemzetközi összehasonlításban is számottevő eredmény. A budapesti Millenárison összesen közel 100 kiállítói standon, mintegy 1.500 folyóméternyi falfelületen, közel 6.000 négyzetméter beltéri és többszáz négyzetméter kültéri kiállítási területen összesen mintegy félezer művész mutatkozott be.

Kelet-Európa fontos kortárs képzőművészeti eseménye kiemelkedő nemzetközi érdeklődés mellett került megrendezésre, a kiállítás több, mint felén külföldi kiállítók mutatkoztak be Magyarország vezető galériái mellett. Ez egy második évében járó nemzetközi vásár esetében rendkívüli eredmény.

12 ország kiállítói mellett jelentős számú külföldi vendég is bizonyította a vásár széles körű vonzerejét. Az európai és tengerentúli művészeti intézmények vezetői, több kontinensről érkezett műgyűjtők, érdeklődő galériások és szakemberek mellett többek között Jeremy Irons, az Oscar-díjas filmszínész, Sylvia Plachy, a világhírű New York-i fotóművész, Laura Kruger, az ismert New York-i kurátor, a Hebrew Union College Museum vezetője és Emil Boc, korábbi román miniszterelnök, Kolozsvár polgármestere is ellátogatott a vásárra.

Magyarország legjelentősebb galériái mellett Anglia, Ausztria, Izrael, Kanada, Kazahsztán, Németország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Törökország és az USA is képviseltette magát. Közülük Románia 8 kiállítóval, Törökország 6, Németország 5 galéria kiállítási standján szerepelt.
Nemzetközi összehasonlításban is számottevő eredmény, hogy a külföldi kiállítók tavalyi számának megduplázásával a határainkon túlról érkezett galériák aránya már az Art Market Budapest második évében meghaladta a hazaiakét. A 12 bemutatkozó ország kiállítói között a vásáron a hazai mezőny olyan fontos tavalyi „hiányzói” is részt vettek, mint a Kisterem Galéria (többek között a legutóbbi londoni Frieze kiállítója), a Várfok (az egyik legrégebben alakult hazai kortárs galéria) és a Vintage (a tavalyi Art Basel résztvevője).

Art Market Budapest 2012

Nemcsak maga a vásár, hanem a kiállító galériák is sikeresen szerepeltek: az első alkalommal Budapestre érkezett kiállítókkal szemben is jelentős látogatói érdeklődés mutatkozott, a visszatérő kiállítók zöme pedig eladással zárta a vásáron való részvételt. Kiemelkedő sikert ért el például az Ari Kupsus Galéria tucatnyi(!) helyszíni eladással, de a vásár kazah vendége, a nemzetközi piacon első ízben bemutatkozó Ular Galéria is 5 festményt értékesített. A vásár ugyan nem ír elő kiállítói számára az értékesítésre vonatkozóan tájékoztatási kötelezettséget, de becslések szerint az egyik legkomolyabb forgalmat az Erdész Galéria realizálta: a szentendrei kiállító standján Vajda Lajos egyik jelentős alkotása mellett Anna Margit és Vajda Júlia egy-egy munkája is új tulajdonosra talált.

A vásárra műfaji sokszínűség volt jellemző, a festmények és grafikák mellett látványos szerep jutott a fotóművészeti alkotásoknak, videó installációknak, illetve a szobroknak is. A Millenáris két kiállítási csarnokában elhelyezett számos beltéri szobor mellett elsősorban a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion anyagából a KÉSZ Művészeti Gyűjtemény, részben pedig a Bergman Galéria jóvoltából várta szoborpark a vásár helyszínére érkezőket. A programok között a társművészeteknek is jutott szerep, a Millenáris Fogadó épületében a vásár zárása utáni AFTER.BAR koncerteken az örmény David Yengibarian, illetve a marokkói Chalaban és az orosz Wattican Punk Ballet zenekarok mutatkoztak be.

A koncertek, csakúgy, mint a vietnámi születésű Anh Tuan, a grúz Tamara Barnoff és a perzsa Arghavan Shekari tervezők kollekcióiból összeállított teltházas divatbemutató az Art Market Budapest 2012 keretében útjára indult Art-In-Fusion program elemeként került megrendezésre, amely program Magyarországon élő külföldi művészeket fog össze és mutat be, ezzel is hangsúlyozva Budapest mint vonzó művészeti központ jellegét. Az Európai Integrációs Alap támogatásával létrejött Art-In-Fusion saját kurátori összeállítás keretében a vásár helyszínén Duliskovich Bazil, Fukui Yusuke, Nadya Hadun, Keren Hanan, Claudia Martins, Jahangir Matboo, Katarina Sevic, Allan Siegel, Tom Sloan, Alexander Tinei, Mamikon Yengibarian és Yan Yeresko alkotásait mutatta be a nagyszámú közönségnek.

A kiegészítő programok között az Art-In-Fusion divatbemutatót követően a Maura Design kollekcióját élvezhette a közönség, a vásár záróeseményének a Lonely Planet utazási magazin által a Világ Legjobb Bárjának választott A38 Hajó adott otthont, ahova a vásár VIP vendégei és kiállítói a Dunáról hajóztak be, és ahol többek között Szűcs Attila, saját generációjának nemzetközileg egyik legismertebb hazai festőművésze kiállítását is megtekinthették. A Vitra, a Volvo és az Illy által támogatott VIP program keretében a külföldi gyűjtők és más kiemelt vendégek a vásár ideje alatt különleges programokon ismerkedhettek Budapest művészeti és kulturális csemegéivel, illetve Jane Neal, az ismert brit szakember kurátori tárlatvezetésén a debreceni MODEM ’Alkony’ című kiállításán is részt vehettek.

Kiemelt szerepet kapott az Art Market Budapest 2012 programjában Kelet-Európa jelenlegi leglátványosabb művészeti sikertörténete, a jelentős nemzetközi figyelemmel kísért kolozsvári művészeti élet. Román és más galériák - köztük például a Plan B (Kolozsvár-Berlin), az Ana Cristea (New York) - tucatnyi kiállítási standján, a MOL és a Cluj-Napoca 2021 programiroda támogatásával Vékony Délia kurátor által összeállított, világszínvonalú ’Kolozsváron át’ című válogatás keretében, szakmai beszélgetések illetve a művészekkel való személyes találkozási lehetőségek formájában rendkívül komplex bemutatkozási lehetőséget kapott a kolozsvári jelenség. A vásárra személyesen ellátogatott és ott előadást tartott a korábbi román miniszterelnök, Kolozsvár polgármestere, Emil Boc is. A kolozsvári program szaktanácsadója Jane Neal mellett Nicola Trezzi, a Flash Art magazin szerkesztője volt.

A magyarországi Wallenberg Emlékévhez kapcsolódva Kolozsvár mellett a zsidó identitás és a kortárs művészet kapcsolata is különleges hangsúlyt kapott a vásáron. Az olyan jelentős szakemberek, mint Laura Kruger (Hebrew Union College Museum, New York) és Karin Eden (Bauer & Ewald, Berlin) bevonásával szervezett kerekasztal-beszélgetés mellett a vásár helyszínén bemutatásra került a budapesti 2B Galéria által Böröcz László kurátori közreműködésével szervezett „Waldsee” című kortárs kiállítás is. Az anyag, amely többek között a dél-afrikai mester, William Kentridge, a világhírű magyar származású fotóművész, Sylvia Plachy és fia, az ismert színész, Adrian Brody munkáit is magában foglalja, röviddel a vásár zárása után a Vienna Art Week programján is bemutatkozik.

A MúzeumCafé közreműködésével szervezett ’Inside Art’ elnevezésű nemzetközi szakmai beszélgetéssorozat a fenti kiemelt témák mellett többek között a kelet-európai intézmények gyűjtési gyakorlatát, a tartós letétbe helyezett magángyűjtemények helyzetét és a fotográfia mint művészeti ág elismertetésére irányuló törekvéseket mutatta be az érdeklődő közönségnek. A fiatal generáció művészetre nevelése az Art Market Budapest egyik kiemelt törekvése, a B.Braun vállalat támogatásával és a Szépművészeti Múzeum szakmai közreműködésével szervezett díjmentes múzeumpedagógiai foglalkozások közel félezer iskolást vonzottak a helyszínre.

A fiatal látogatók által leadott szavazatok alapján a B.Braun díját a bukaresti 418 Galéria nyerte, ami a díjnyertes galéria számára az Art Market Budapest 2013 vásáron kedvezményes részvételi lehetőséget jelent. Szintén díjat kapott a vásár ’Waldsee’ című kurátori anyagának létrehozásáért a 2B Galéria, ők az idén 10 éves Artmagazin „Legszebb Stand” díját vehették át.

„Egy második évére 16 ezres látogatottságot elérő, külföldi kiállítóinak számát egy év alatt megkétszerező vásár méltán tereli a figyelmet Budapest művészeti életére. Az Art Market Budapest azonban attól válhat még különlegesebb szereplővé a nemzetközi vásárok között, hogy olyan művészeti kompozíció kialakítása mellett döntöttünk, amely érzékenyen egyensúlyoz a bevált és az izgalmasan újszerű tartalom között. A jól ismert, a jelentős nemzetközi vásárokon is örömmel fogadott kiállítók mellett kifejezett hangsúlyt fordítunk ugyanis a máshol még nem látott, a nemzetközi színtéren először nálunk bemutatkozó galériákra, Budapestről indulva ugyanis ők lehetnek a jövő feltörekvő sztárjai.” – emelte ki Ledényi Attila, a vásár igazgatója.

budapest, kortárs, művészet, vásár, Art Market Budapest Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317