Közeledik a tavasz, és ilyenkor egyre inkább ki akar törni az ember a borongós, szűk, zárt térből, lélekben már tágas, színes, madárcsicsergős mezőkön szaladgál virágkoszorúval a fején. Erre azonban még várni kell, addig is, hogy megkönnyítsük az utolsó hideg heteket, a lakáson belül teremthetünk magunknak némi tavaszias hangulatot, méghozzá azáltal, hogy a megfelelő színekkel vesszük körbe magunkat. Lélektani kísérletek sora bizonyítja ugyanis, hogy a színek asszociációs és szimbolikus jelentése erős érzelmi ingert jelent minden ember számára.
Mivel még így február tájékán, a tél vége felé járva is jóval több időt vagyunk kénytelenek otthon tölteni, mint odakint a friss levegőn, és még a fák sem hajtottak lombot, hogy valamivel jobb legyen kinézni az ablakon, ilyenkor már igazán belefáradunk a télbe, és erőt vesz rajtunk a kimerültség és a természetes fény, illetve a színek utáni sóvárgás. Némileg mégis megkönnyíthetjük a tavasz érkezte előtti utolsó heteket, ha tágas, fényes, optimizmusra buzdító tereket varázsolunk magunknak otthon, amit legfőképp a megfelelő színekkel érhetünk el. Ezek közé tartozik a napfény színe, a sárga, a burjánzó természet színe, a zöld és a tavaszi égboltot idéző kék, valamint minden olyan élénk, jókedvű árnyalat, amely a tavaszi virágokat juttatja eszünkbe.
Köztudott, hogy a sötét színek a valóságnál szűkebbnek, míg a világosak a fény hatásának hála sokkal tágasabbnak tüntetnek fel egy adott teret. Mivel a tél egyik legnagyobb erőpróbája a napfény és a szabadban töltött délutánok hiánya, rendkívül lelkesítően hat a lakásban a napfény színe, az élénk citromsárga. A sárga ráadásul pszichológiai hatását tekintve is áldásos, ugyanis működésbe hozza az agyat, élénk, de józan gondolkodásra serkent. Éppen ezért használják a sárgát sokszor iskolákban, dolgozószobákban. És természetesen az sem elhanyagolandó, hogy melegséget, lelkesedést és optimizmust sugároz magából, hiszen az ember automatikusan a napsugarakra és a tavasszal nyíló virágokra asszociál róla.
Hasonlóan a közeledő tavasz reményét élteti a természet színe, a zöld, amely harmóniát, madárcsicsergés, fűillatot idéz a legfárasztóbb városi nap után is. A zöldnek ráadául megvan az a ritka tulajdonsága is, hogy se nem meleg, se nem hideg szín, így a passzivitása elcsendesíti az állandó harsány ingereknek kitett érzékeket, és belefelé fordulásra ösztönöz. Az élénk világoszöld árnyalatok tágítják a teret, és üde, jókedvű hangulatot varázsolnak még egy szűkösebb, ingerszegény helyiségben is, míg a sötétzöld inkább komor, de gazdag mélységgel ruházza fel a teret.
Feszültségoldó hatásáról ismert a végtelen eget idéző kék szín is, amelynek valamennyi árnyalata a tágasság és az oldottság színe. A kék nemcsak a teret, de a képzeletet is kitágítja, hiszen hűvösségéből adódóan lecsillapítja az indulatokat, lassítja a légzést és ellazítja az elmét, szabad áramlást engedve ezzel a képzeletnek. A lakásnak azon helyiségeiben, amelybe a lakó kifejezetten megnyugodni, kikapcsolódni tér, mint a nappali vagy a hálószoba, a világoskék illik leginkább, míg a sötétebb és türkiz árnyalatok kevésbé tágítják a teret, ám kalandozásra ösztönzik a kreatív szellemet.
Az extrovertált, vagyis kifelé forduló emberek számára pedig inkább az élénk, olykor egyenesen kirívó színek jelentik a gyógyírt a téli szürkeségben. Ezek a személyiségek, akiknek szüksége van az ingergazgag környezetre, különösen türelmetlenül várják a színpompás, bódító illatokban gazdag tavaszt. Ilyenkor jönnek jól az olyan izgalmas színek, mint a vörös vagy a narancssárga. A vörös ugyanis cselekvése ösztönzi a megfáradt embert is, tűzbe hozza a lelket, és megdobogtatja a szívet. Mivel azonban a vörösnek igazán élénk árnyalatai szűkítik a teret, ezzel a színnel mértékletesen kell bánni, nem szabad, hogy eluralkodjon egy helyiségen.
A narancssárgával ezzel szemben már nagyvonalúbban lehet bánni, hiszen hiányzik belőle az az elsöprő energia, amely a vörösből árad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne kifejezetten lendületes szín. A narancssárga barátságosságából fakadóan a jókedv, a társasági örömök, a „pörgés” színe, alkalmas a kreatív elmék serkentésére, mégis visszafogottabb és lágyabb a vörösnél, ezért akár a fő dekorációs motívum is lehet egy szobában. Narancssárga falak között, egy jó baráti társaságban pedig még a fagypont alatti éjszakákat is könnyebb elviselni.
Tapétákkal, tapétázással kapcsolatos kérdéseivel forduljon bátran szakértőnkhöz!














Hozzászólások