A Vapiano designja és hangulata hamar felülírja a gyorséttermekkel kapcsolatos összes sztereotípiát, sőt kiderül, hogy lehet minimál stílusban barátságos belső teret tervezni. A meleg, olaszos stílusú étterem ráadásul német tulajdonban van, de a tervezést egy igazi olaszra bízták.
Az elegáns gyorsétterem eleve ellentmondásnak hangzik a szegényes választékhoz szokott pestieknek. A dolog csak még furcsábbá válik, ha hozzátesszük, ez a gyorsétterem olasz ételt kínál, a lánc viszont német kézben van. A Vapiano lánc világsikere nem meglepő, a „gyorspizza” ötletében a McDonald’s franchise igazgatója látta meg a lehetőséget. A sikert persze nem ez alapozta meg, hanem az, ahogy a cég ragaszkodik a legmagasabb minőséghez, a friss alapanyagokból helyben előállított ételektől a csak nekik tervezett porcelánig minden tekintetben. Ennek köszönhető az is, hogy az éttermek világszerte egységes designjának kialakításával Matteo Thun olasz tervezőt bízták meg.



Thun korábban többek között Ettore Sottsass munkatársa volt, és alapító tagja a világhírű Memphis csoportnak. A nyolcvanas években virágzó Memphis elhagyása után hozta létre saját tervezőirodáját, ahol sikert sikerre halmoz. A hamburgi Side Hotelt 2001-ben, a Radisson SAS Franfurt-ot 2005-ben választották az év hoteljének, a Vigilius pedig a Wallaper design díját nyerte el 2004-ben. El kell ismerni, ha szokatlan is lett az eredmény, a Vapiano designja méltó a híres tervezőhöz.

Először is lássuk a konyhát. Mivel minden étel a vendég orra előtt készül, ez valóban igazán szem előtt van. A sok friss zöldség és fűszer színkavalkádjához csillogó acélt választott a tervező, ebből készült a pult és az eszközök nagy része. Ahhoz, hogy a vendégnek ne kelljen sokat várnia a megrendelt fogásra, hiszen gyorsétteremben járunk, a legmodernebb konyhatechnikára volt szükség. Az indukciós főzőlapoknak, speciális melegítőknek köszönhetően a helyben készült friss tészta 180 másodperc, míg a pizza, nem tévedés, alig 3 perc alatt készül el. Minden precízen kialakított, a serpenyőket a tűzhely a megfelelő pontokon alátámasztja, hogy a szakácsok keze ne sérüljön meg a nehéz fémek folyamatos emelgetésétől. A tésztakészítő gép fő helyre, a kirakatba került, hiszen a friss tészta az étterem talán egyik legfontosabb jellegzetessége. De ezzel véget is ért az ipari hangulatú részek bemutatása, a vendégtér már korántsem gyorséttermi jellegű.
A gyorséttermekben tudatosan belsőépítészeti trükköket vetnek be annak érdekében, hogy a vendég egy perccel se akarjon tovább maradni, mint amíg az előtte lévő étel elfogy. Ezt nem is nehéz elérni, csupán nem túl kényelmes székek, megfelelően irritáló fények és bizonyos fajta elrendezés szükséges. A Vapiano viszont a gyors előállításhoz egyáltalán nem párosítja az ételek gyors elfogyasztását. Itt fel vannak készülve arra, hogy a vendégek órákig beszélgessenek az asztalok mellett, és úgy tűnik, a dolog működik is, pedig nem könnyítették meg a kelet-európai embernek, hogy otthon érezze magát.

{image.alt_attr} -

A többszáz négyzetméteres vendégtér egésze egy légtérben van, és az éttermi részben nagy, nyolc-tíz embernek helyet adó magas asztalok kaptak helyet, amelyeket ráadásul a terem közepére helyeztek el. Egy felmérés szerint viszont a kelet-európaiak először a zárt helyeket – étterem esetében például bokszokat – választják, másodikként pedig sarokban vagy fal mellett szeretnek ülni. Na, ezt itt nem nagyon lehet, de a folyamatos teltház alapján úgy tűnik, hajlandóak nyitottabbá válni a magyar vendégek. Az ételért való sorban állás és a sokfős asztalok kedveznek annak, hogy az idegenek is beszédbe elegyedjenek egymással, így az étteremből valódi társasági hely válhat. Ha mást nem is, legalább azt megkérdezzük: hogy hívják azt a gusztusos tésztát, amit a szomszéd széken ülő maga elé vett.

A földszinti tágas térben könnyű közlekedni, az antik tölgyből készült, bőrborítású bútorok pedig barátságos, és a minőségi anyagoknak köszönhetően elegáns hatást keltenek. Az intimitást a minden asztalon egyedi megvilágítást adó lámpák adják meg, és a kényelemhez hozzájárul az asztal közepén, kő tartóban elhelyezett fűszerkészlet is. A hátsó rész különlegessége az önkiszolgáló fűszerkert, ahonnan a vendég bazsalikomot, vagy más zöldfűszert szedhet az ételéhez amellett, hogy már a készítés közben beleszólhat, ha esetleg több sót, vagy kevesebb fokhagymát szeretne.
A speciális világítás a kulcsa annak is, hogy a fűszerek szépen zöldellnek a természetes fényt gyakorlatilag teljesen nélkülöző helyiségben. Még nehezebb feladat volt a nagyméretű asztalok közepébe ültetett élő, száz éves olajfák számára megfelelő viszonyokat teremteni, de a látvány kétségtelenül megérte a fáradtságot. Fentről a fotoszintézishez szükséges tartományban hideg, míg a tő felől meleg fény adja meg a tökéletes keveréket. És ha már a felhasznált különleges technikáknál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy az étteremben nincs készpénzforgalom. A bejáratnál chipkártyát kap a betérő, amire minden fogyasztását rögzítik, végül a kijárat pultjánál kell rendezni a számlát. Aki pedig pizzát enne, egy speciális jelzőkészüléket kap, amely fényjellel és rezgéssel figyelmeztet, ha kész az étel. Így a néhány perces várakozást sem a pult előtt kell kibírni.

{image.alt_attr} -

A felső szint néhány éttermi asztala mellett a kávézó részé a főszerep, ahol erősebben jelenik meg az egész étteremben végigvonuló, a természetes anyagokat kiegészítő vörös-fekete színpár. Ennek, a kis asztaloknak, kényelmes foteleknek, puffoknak és a mécseseknek köszönhetően itt a barátságos helyett határozottan intim a hangulat. A fő attrakció itt a nyílt égésterű, gázüzemű kandalló lesz, amilyen még soha nem volt Magyarországon. Így egyelőre a rendszer engedélyezése zajlik, de nemsokára már lehet gyönyörködni a vörös fém és üveg kombinációjú monstrum lángjaiban.

Az alapvetően modern berendezés mellett bizonyos mértékben a polgári miliő is része a Vapiano designnak. Ezt olyan kiegészítő elemekkel csempészték be a térbe, mint a mellékhelyiség csillárja, a néhány falon a teret tovább növelő, klasszikus kávéházi blondel keretes tükrök, vagy a pult fölött és a falakon megjelenő, táblakrétával készült rajzok és gasztronómiai idézetek. Fehérabroszos étteremhez méltó a Thun által tervezett lendületes vonalú porcelán étkészlet és a mestertől származó Illy kávécsésze is. A letisztult vonalakat a terítékben is otthonos elemekkel keverték, így kerülhettek például a nagymamától ismert csatos üvegekbe a desszert krémek. Thun az utolsó szalvétáig megfelelő mértékkel keveri az eleganciát az ipari hangulattal, a modernséget a polgári stílusú részletekkel, hogy a végeredmény igazán huszonegyedik századi, de mégis otthonos legyen.

Vapiano Étterem
V. Bécsi utca 5.
www.vapiano.hu