A színek azáltal, hogy képesek tereket felosztani, építészeti szempontból is fontos szerephez jutnak. Használhatók hangulatok, érzelmi hatások elérésére, de a színek által megnevezhetők a helyiségek, gondoljunk csak a babaszobákra, tehát a színnek információs tartalma van.

Optikailag a világos színek tágítják a teret, hagyják érvényesülni a környezetet, és nyugtató hatással bírnak. Ügyelni kell a kontraszt-színek azonos helyiségben vagy környezetben történő használatára, ezek ugyanis különösen felerősítik egymást, és nyugtalanító hatásúak lehetnek. A kis, sötét helyiség optikailag növelhető hideg és világosabb színárnyalatokkal, például világoskékkel, vagy fehér mennyezettel, ami a tágasság és levegősség érzetét kelti. A hosszú helyiség pedig úgy rövidíthető le, ha a távoli falak sötétebb vagy melegebb színt kapnak, de a rövid helyiség is korrigálható, ha a legtávolabbi fal lesz világos színű. És a magas mennyezet is alacsonyabbnak tűnik, ha meleg szín van rajta, ez a hatás fokozható, ha a meleg szín sötét is.

Az árnyékolóknál kardinális kérdés a szín. A világos árnyalatok visszaverik a fényt és eredményesebben tartják kinn a hőt, de a sötétebbek szükségeltetnek a valódi sötétítéshez. A kifejezetten fényszabályozásra szánt árnyékolók legkedveltebb és egyben a szakértők által javasolt árnyalata a sárga. A külsőleg szerelt sötétítőknél a legfontosabb szempont, hogy a homlokzat képébe illeszkedjenek, ezért a műanyag redőnyök általában fehér színűek, a fából készült változatokat pedig meghagyják a természetes színükben. A speciális árnyékolók, mint például a monitorok tükröződését megakadályozó fényvédő rolók pedig mindig sötét, szürke vagy fekete színben készülnek.

Ami a 2009-es tapéták színtrendjét illeti, a tapétatervezők természetesen idén is felvonultatják a színskála összes lehetséges elemét, azok közül is a tónusos árnyalatok használata a jellemző, amik mégsem harsányak, mégsem feltűnőek. A visszafogottság azonban egyáltalán nem jelent esztétikai visszafogottságot, az idei év tapétáira olyan nemes színek kerültek, mint a tojáshéj, a vanília, a pezsgő, a kapucsínó, a nugát, a világos zöld, az akvamarin, az ánizs és a türkizt. A tervezők a piros árnyalatai közül a málnát, a kármint, a fuchsiát, a paradicsomot és a tégla színeit részesítik előnyben, de nem hiányozhat a lila, a bíbor, a szilva, a levendula, ahogy az ezüst és az arany sem. Idén a színek helyett a főszerepet a mintáké és a csúcstechnikáé.

{image.alt_attr} - Fotó: tapeten-institut.de

Társasház lakásoknál gyakran van szükség nagy falfelületet eltakaró burkoló lapokra, amelyek elsősorban hangszigetelőként funkcionálnak. A korszerű hangszigetelő lapok már majdnem olyan vékonyak mint a tapéták, felületük eleve tapétázott és számtalan színből lehet kiválasztani a legjobban tetszőt. Az alapkínálatban általában a hagyományos, inkább világos színvilág, kék, fehér, sárga szerepel, a sötétebb árnyalatokból néhány, padlizsán, barna és erősebb kék képviselteti magát.A papír, a textil vagy akár a textil-vinil felületek eleve színesek, de lehet őket tapétázni és festeni is. Az egyik hangszigetelést forgalmazó cég tapasztalatai szerint nálunk a tört fehér és a sárga a legnépszerűbb színek. Ezek semleges benyomást keltenek, növelik a térérzetet. A cég kereskedelmi igazgatója szerint, akik fehér színű lapokat vásárolnak, azoknak a fele lefesti azt sárgára. A hangszigeteléseket gyártó cégek általában nem követik a rövidtávú trendeket, évente kínálnak néhány új színt. Akad példa rikító árnyalatok használatára, Karim Rashid designer például legutóbb pink hangszigeteléssel rukkolt elő. Az egyedi kéréseket is tudják általában teljesíteni a gyártók, három-ötszáz négyzetméternyi mennyiséget le lehet gyártatni bármilyen árnyalatban, az adott imidzsnek megfelelően.

{image.alt_attr} - istock

Színek tekintetében ugyancsak speciális terület, ha a fugák kerülnek szóba, pedig a leggondosabban kiválasztott csempe-, vagy járólapburkolat összképét is tönkre vághatja ez az apróság. Egy biztos, nem az unalmas színű fugák idejét éljük, a piros, a fekete, a sárga illetve metál fényű csillámpor kevert fugák mellett egyre gyakoribb, hogy több – általában két - színnel töltik fel a burkolólapok közötti rést. Például, míg a hosszanti irányba szaladó csík fehér, addig a rá merőlegesek fekete, vagy egy másik élénk színt kapnak. Ennek kivitelezése nem egyszerű,az eltérő színek szabályos kialakításához hozzáértő kezekre, rengeteg türelemre és időre van szükség. A cementkötésű fugák mellett esztétikus hatást lehet elérni az epoxigyantával is, a fugázóhabarcs teljesen vízzáró, és ragasztásra is alkalmas. Az epoxigyanta egy változata a csillogó, metál fényű adalékkal kevert fugázóhabarcs. A burkolás során megkerülhetetlen kérdés a dilatáció, illetve a pozitív, negatív sarokcsatlakozások, amiket – ha már színes fugázóhabarcsokat használunk a felület többi részén -, számtalan színben megvásárolható ecetsavas szaniter szilikonnal kell feltölteni. Aki pedig unja a már meglevő fugáját, szeretne megválni az unalmas színű fugájától, az legegyszerűbben úgy oldhatja meg a feladatot, ha speciális fugafelújítóval átkeni a régi fugát. Amennyiben erősen eltérő szín a cél, akkor két-három rétegben kell felhordani a felújítót. Szakértőink felhívják a figyelmet arra, hogy a kültéri fugát nem lehet átszínezni, ezért itt csak az újrafugázás lehet a megoldás, esetleg az impregnáló anyag felhordása, ami élénkíti és egységesíti a fugaszínt.