A tipikus építkezői hibákkal foglalkozó sorozatunkban elérkeztünk a burkolatokhoz. Szakembereket kérdeztünk arról, hol rontható el a burkolat, mitől töredezik fel vagy esik le a burkolólap és milyen veszélyeket rejt az új trend, a nagyméretű lapok divatja.
Nem kis kellemetlenséggel és költséggel jár a burkolatok alapozásánál, ragasztásánál elkövetett hibák helyreállítása. Az itt elkövetett tipikus hibákat Rabb-Bene Beatrix szakértőnk segítségével gyűjtöttük össze.
A burkolandó felülettel szemben támasztott elvárás, hogy tiszta, pormentes legyen, semmiféle – akár szerves, akár szervetlen – szennyeződés ne borítsa, az gátolja a ragasztó megfelelő tapadását. Külön hangsúlyozandó, hogy a gipszes és anhidrid felületeknél, a kötőanyagból keletkező vékony, tömör, kemény, a tapadást akadályozó gyantaréteget a felületükről teljesen le kell csiszolni. (Kiemelendő, gipszkötésű alapanyagok esztrichkészítésre csak az I-es vízterhelési osztályba tartozó vizes/nedves helyiségekben használhatók (lakásokban található, padlóösszefolyóval készült fürdőszoba zuhanytálcával vagy fürdőkáddal), ott ahol az igénybevétel csak időszakosan és rövid ideig, fröccsenő víz formájában jelentkezik.
A burkolandó felület esetében alapvető kritérium, hogy a felület repedéstől mentes, egyenletes legyen. A repedés gyakran azzal áll összefüggésben, hogy a szerkezet nincs dilatálva, ennek hatására a burkolat is megrepedhet. (A fűtött szakaszoknál legalább 5mm-es mozgási lehetőségről kell gondoskodni). Hangsúlyozandó, a beltéri kötött esztrichek mozgási hézagok által körülhatárolt felületei nem lehetnek nagyobbak 40 m²-nél, ezen kívül ajánlott, hogy az oldalak arányai 1:1 és 1:2 között legyenek, azaz lehetőség szerint zömök mezők jöjjenek létre.
A szakértő feladata annak megállapítása, hogy a burkolandó felületre kell-e kiegyenlítés. Ha igen, annak melyik változata, aljzatbeton, esztrichbeton, aljzatkiegyenlítő esetleg (könnyűbeton), és milyen vastagságban. Ha ezt nem kellő odafigyeléssel készítik előfordulhat, hogy a túl vastag rétegek miatt nem marad elegendő hely az ajtó nyitásához.
A burkolatragasztó helyes megválasztásakor olyan elemi tényezőket kell figyelembe venni, hogy kül- vagy beltéri burkolásra kerül-e sor, vízszintes vagy függőleges felületre burkolunk-e, mekkorák a burkolólap méretei, illetve az is lényeges kérdés, mennyi kötési idő áll a rendelkezésre - ezek figyelmen kívül hagyásának egyik tipikus következménye, hogy a burkolólap leválik, megcsúszik a falon. Nem mindegy az sem, hogy három vagy épp húsz milliméter vastag ragasztórétegről beszélünk, de a megfelelő burkolatragasztó kiválasztása függ a burkolólap típusától is, más-más ragasztó szükséges a természetes és a mesterséges kövekhez. A ragasztó felhordásakor gyakori hiba, hogy a ragasztó csak foltokban kerül a burkolólap alá, aminek szükségszerű következménye, hogy a burkolat nagyobb pontszerű terhelésnél eltörik, megreped.
A fugázás során alapvető kérdés, hogy milyen területre kerül az anyag. Nedves területen vízlepergető fugát érdemes választani, (vendéglátó egységekben, kórházakban azonban a fuga savállósága is alapkövetelmény). Burkolás során fontos kérdés a dilatáció: a mozgási hézagokat mind a szerkezetben, majd a rá került burkolaton valamint az eltérő anyagú burkolatoknál, fal és padlócsatlakozásoknál dilatációs profillal vagy szilikonnal kell végigfuttatni. A fuga megválasztásánál érdemes figyelembe venni, milyen mosó-tisztítószereket használunk előszeretettel, mert a cementes fugák általában lúgosak a tisztítószerek pedig savasak, ezért a túl töményen használt tisztítószertől károsodni fog a fuga.
A felhasználás során nem szabad eltérni az alkalmazási útmutatótól, soha ne konzisztenciára keverjék az anyagokat, hanem csak a megadott keverési aránnyal és módon alkalmazzák. A spórolás az esetek többségében a minőség rovására megy.
Kíváncsiak voltunk, hol rontható még el a burkolási munka, ezért megkérdeztük Fazekas Mártont is, az egyik legnagyobb burkolatkereskedés vezetőjét. Márton úgy tartja, a nagyméretű burkolólapok jelenlegi trendje állítja új kihívások elé a burkolókat. Az elmúlt négy-öt év fejlesztései arról szóltak, hogy ki tud nagyobb lapot gyártani. A 30x60, 45x45 és a 60x60 centiméteres méretek Nyugat-Európában már átlagos méreteknek számítanak és főleg a középületeknél terjedtek el. De egyre inkább előfordulnak 45x90 és 60x120 centiméteres lapok is, sőt ma már a 100x300-as a csúcstartó. Napjainkban sok cég tud nagyméretű lapot gyártani, a méretpontossággal a fejlett technológia miatt nincs is probléma, de az élegyenességgel már igen. Ebből adódóan a közhiedelemmel ellentétben az élvágott lapokat sem lehet zárt hézaggal lerakni, vagyis valamennyi fuga szükséges a lapok közé.
Ha a dilatációs előírásokat nem tartják be a burkolók és nincs fuga, akkor hiába a flexibilis ragasztó, a lapok előbb-utóbb fel fognak jönni. Másrészt a lapok élegyenességének hiányosságait is a fugákkal lehet korrigálni. A fugahézag egyszerű esetben, beltérben, ha nincs padlófűtés, akkor lehet 1 milliméter is, de minimálisan ennyi fugára mindenképpen szükség van. Rendkívül divatosak az élethű, fahatású gresburkolatok, amelyek még tapintásra is alig különböztethetőek meg a valódi fától. A rájuk jellemző extrém méreteknél (15x90, 18x90, 20x120) az él görbesége nagyon kijön, ezért a hagyományos falburkolatoknál jellemző feles eltolást nem is szabad alkalmazni, mert ekkor az élgörbeség még jobban látszik, helyette az egyharmados eltolás és 2-3 milliméteres fugahézag betartása ajánlott. A másik probléma, hogy a nagy lapok speciális ragasztót és ragasztástechnikát igényelnek.
A másik probléma, hogy a nagy lapok speciális ragasztót és ragasztástechnikát igényelnek. A ma általánosan elterjedt greslapoknak csupán 0,1 százalék a vízfelvétele, ezért vékonyágyas ragasztást kell alkalmazni, mivel csak a lapok felszínén tud kötni a ragasztó. Gyakran elhanyagolják a kivitelezők, pedig sokat segít a nagy méretű lapoknál, ha nem csak az aljzatot, hanem a lap teljes hátoldalát is vékonyan bekenik ragasztóval. Ez egyébként minden nagy igénybevételnek kitett felületnél, ipari burkolatnál, medencénél, homlokzatnál elengedhetetlen, mert máskülönben 15-50 százalék légüres tér marad a lapburkolat és a ragasztóágy között, ami aztán a páradiffúziónak köszönhetően telítődik vízzel.
Hozzászólások