Egyre gyakoribban azok az esetek, amikor a fővállalkozó nem, vagy csak részben fizeti ki alvállalkozóját, vagy amikor rosszhiszeműen hibás teljesítésre hivatkozva akar valaki jogokat kicsikarni a kivitelezőből. Ilyen, és ehhez hasonló esetekben lép közbe, a magyar bírói rendszer ítélkezésénél jelentősen gyorsabb és egyszerűbb eljárás keretei között, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ).
A 2008-ban létesült szövetség a római jogban is ismert ius tollendi – vagyis az alperest megillető elviteli jog – intézményét alkalmazza az építőiparban egyre gyakrabban jelentkező tisztességtelen eljárásokkal szemben - olvasható az Épületgépész Mérnök Online Szaklap hasábjain.

Az eljárás egyszerű, a panaszos bejelentést tesz a Szövetségnél, kérelmének jogosságát dokumentumokkal igazolja; szövetség szakértői bizottsága a panaszos és az ellenérdekű fél között egyeztetést kezdeményez. Amennyiben ez nem vezet eredményre, úgy a szövetség egy előre bejelentett demonstrációt szervez, vagy pedig csákányt, lapátot, és bontáshoz alkalmas eszközt ragadnak, elveszik azt, ami a panaszost jogosan megilleti. Az eljárást, az egyetemleges felelősség elvére hivatkozva, a VÉSZ akkor is végrehajtja, ha a beruházó fizetett a fővállalkozónak.
A szövetség az antik jogfegyver alkalmazása mellett javaslatban kérelmezte azt a törvényi kiegészítést, ami szabályozza, hogy az építtetőnek a használatbavételi engedélykérelemben nyilatkoznia kell arról, hogy az adott építményen munkát végző összes alvállalkozó valamennyi számláját a szerződésben meghatározott feltételek szerint kifizette.
Ezen kívül a Szövetség javasolta, hogy az illetékes minisztérium minden év januárjában, a kialakult reális érviszonyok és érvényes adójogszabályok figyelembevétele mellett, rendelet formájában meghatározza az arra az évre érvényes minimális építőipari kivitelezési árakat, amelyek alatt tilos építőipari kivitelezésre szerződést kötni. Amíg ez nem következik be, maradnak a római jogeszközök.
















Hozzászólások