Világméretű jelenség, hogy a városok központjaiban található üzletek, egyéb szolgáltatók nem bírják a versenyt az internetes kereskedelem fejlődése, a plázák és a gazdasági válság hármas szorításával: egyre több a bedeszkázott, összefirkált kirakat – gondoljunk csak a Rákóczi útra Budapesten!
A környék egyre jobban lepusztul, és a folyamat ördögi körként gyorsul. A Brit-szigetek sem kivétel ez alól, ráadásul olyan áruházláncok összeomlása, mint a Woolworth, amelynek szintén sok belvárosi üzlete volt, tovább rontja a helyzetet. Sok brit városban jellemző, hogy a korábban pezsgő főutcán, a high streeten egyre több az üres bolt, a "Kiadó" tábla.
Szerencsére azonban vannak, akik megpróbálnak küzdeni a negatív folyamatok ellen: művészek, kézművesek vállakozásai, civilek alapította közösségi terek foglalják el a kiürült üzleteket, sőt, civil szervezetek jönnek létre azok hasznosításáért. Ilyen a Dan Thompson alapította Empty Shops Network, amely inkább egyfajta mozgalom, mintsem szabályos szervezet.
Thompson szerint az utóbbi időben valóságos hulláma jelent meg a „pop-up” üzleteknek, galériáknak. „Az emberek egyfajta csináld magad módon igyekeznek egyre nagyobb számban irányítani lakóhelyük közösségi életét. Kézimunkaklubok és kertészeti egyesületek jelennek meg egyre-másra, nacionalista és lokálpatrióta lelkesedéssel fűszerezve a közösségi életet."
Az Empty Shops Network honlapján számos jó tanács segíti azokat, akik hasonló terveket forgatnak a fejükben, Facebook oldalukon pedig egymást érik a meghirdetett programok: színdarabok, művészek kirakodóvására, piac vagy éppen játszóház gyerekeknek. Thompson és munkatársai emellett saját projekteket is szerveznek: nemrég például 40 jótékonysági szervezet segítségével népesítettek be egy elhagyott szőnyegáruházat.
A brit városok főutcáin jelenleg körülbelül az üzletek 12%-a üres. A tulajdonosok és ingatlanügynökök már azt is örömmel fogadják, hogy nem állnak üresen a helyiségek, a szomszéd boltok pedig szintén örülnek, hogy nő a forgalom a környékükön. Thompson tanácsait helyi önkormányzatok, sőt, állami szervezetek is kikérik abban, hogy milyen stratégiákkal lehetne megállítani a városközpontok kiürülésének nemkívánatos folyamatát.
Jelenleg az ilyen projekteket általában puszta lelkesedésből, és nem gazdasági haszonszerzés céljából indítják. Thompson szerint azonban ennél több lenne kívánatos: a cél a gazdasági fenntarthatóság. „Hiszek abban, hogy a művészeket is megilleti a fair trade; nálunk sokan még mindig azt hiszik, hogy egy művész ingyen kell hogy kínálja műveit, ne foglalkoztassa őt a haszonszerzés gondolata. Egy vízvezeték-szerelőtől senki nem várná el ugyanezt.”
Jó esély van arra, hogy számos ilyen non-profit vállalkozás megáll majd a saját lábán. Ez történt például Brightonban, ahol 20-30 éve szintén nagyon leesett az üzletek bérleti díja; ebből alakult ki a mára már a város egyik gazdasági alapját jelentő, művészek, kézművesek alapította kisvállalkozások tömege.
A változások egyik legfőbb oka mindenképpen az, hogy megváltozott a mód, ahogyan vásárolunk, és valószínűleg soha nem is térünk vissza arra a megközelítésre, amely a városközpontok építésének idején uralkodott. Az új brit modell előnye, hogy a sok kis üzlettel a független kisvállalkozók, kreatív alkotók, kézművesek is esélyt kapnak a nagyközönség előtti bemutatkozásra, és a korábban a mega-üzletláncok uralta környékeken is üdítő változatosság lesz a jellemző. Bár ezek a kezdeményezések nem fogják megmenteni a kiürült bevásárlóutcákat, de irányt mutathatnak afelé, hogy azt miként tegyük.
Thompson szerint ma a legnagyobb kihívás az, hogy a brit városok főutcái újra izgalmas, változatosságot és élményeket nyújtó közterek legyenek, akár csak régen, ahová a város polgárai nem csak vásárolni járnak. „Változtatnunk kell azon, ahogy ma használjuk a városközpontokat” – ezzel az állítással csak egyetérteni lehet.
Hozzászólások