Nincs kortárs jel, van kortárs jel, kell-e kortárs jel, milyen a modern múzeum… Aki friss látványtervekre és konkrétumokra kiéhezetten érkezett a Szépművészeti Múzeumba, csalódnia kellett: a vita némi személyeskedéssel spékelve, elsősorban elméleti kérdések körül zajlott a Kortárs Építészeti Központ Tálaló című programsorozatának április 27-i estjén. De így is kifejezetten tanulságosnak, a hangulatot tekintve pedig a sorozat tán legjobb eddigi estjének bizonyult. A Tálaló beérett – igaz, ehhez olyan összetett skandalumra volt szükség, mint a „Szép Mű”.
A Szépművészeti az 1930-as években, a Hősök teréről. Kép: Pogány Ö. Gábor - Bacher Béla: A Szépművészeti Múzeum 1906-1956. Budapest, 1956
A Szépművészeti Múzeum legújabb bővítésének fordulatos történetében az első kulcspont az építészeti tervpályázat. Az ugyanis elmaradt, helyette ún. „tervversenyre” invitáltak meg nyolc építészt, akik közül egy hamarosan visszalépett. A bennmaradtak közül Karácsony Tamás tervét választotta ki legjobbnak a Baán László főigazgató elnökölte zsűri. Mivel a Tálalón mindketten a pódiumon ültek, ésszerűnek tűnhetett azzal a kérdéssel indítani: hová lett a nyílt pályázat?
Baán azonban ezúttal is azt a választ adta, amelyet már megannyiszor: amíg nincs pénz, nem érdemes kiírni pályázatot, a kiemelt projektté minősítés 12 hónapja pedig olyan viszontagságosan telt, hogy oda nem fért bele, csak a nyolc hetes tervverseny. Mivel a szék még épp csak bemelegedett a beszélgetők alatt, senki sem hozta fel, hogy bizony a finanszírozás véglegesítése előtti ötlet- és tervpályázatokra is akad példa jószerével (hasunkra csapva például a körtéri Gomba vagy a Városháza Fórum esetében). Szemerey ehelyett rámutatott a Szépművészeti bővítésének ÁMRK-készítette előzetes terveire kiírt verseny és a Nemzeti Színház Siklós Mária-féle terveinek átszabására 2000-ben meghirdetett „nyílt, titkos versenypályázat” zavarba ejtő hasonlóságára. Utóbbin szintén hét építész vett részt, köztük Karácsony Tamás. Az építész némi iróniával „visszaeső bűnösnek” vallotta magát, de szerinte a két példa nem összehasonlítható, hiszen ez „ezerszer hitelesebb ügy”. A tervverseny időtartamára Baán annyit mondott: „isteni szerencse”, hogy Karácsony ilyen kvalitású tervvel tudott előállni ennyi idő alatt.
A beszélgetés valószínűleg ebben a barátságos hangnemben csordogált volna még egy darabig, ha nem kér szót a meghívottak legfiatalabbika, Székely Miklós. A Karácsony-tervek ügyében is megszólaló Centrart Művészettörténészek Új Műhelye közhasznú szervezet elnöke az ezredforduló táján született két bővítési terv sanyarú sorsáért a jelenlegi főigazgatót tette felelőssé, mondván: Baán akkortájt államtitkári pozíciót töltött be a minisztériumban. A jelenlévő nagyszámú művészettörténész szívét alighanem az olvadásig melengetve Székely a muzeológiai szempontokat is hiányolta a beruházásból; mint mondta, a tervezett bővítés „legfeljebb egyhatoda” tartozik a múzeumhoz, viszont nem épül se raktár, se restaurátorműhely. Baán többször megismételt kérdésére: ugyan sorolná fel, mely funkciók nem tartoznak a múzeumhoz, a Centrart elnöke az önkiszolgáló éttermet, a pelenkázót, a fogadóteret és a koncerttermet említette, a közönség soraiban a hangos nevetésig hevülő reakciókat kiváltva. (Hogy művészettörténésztől mennyire elvárható a látványtervi zongorával feldobott, egyébként a programnak megfelelően 200 fős múzeumi előadóteremként azonosítható helyiség helyes meghatározása, arról nem alakult ki vita. A látványtervek, mint tudjuk, fura dolgok.) A nagykiállítások idején órákon át várakozó látogatók klasszikusnak tűnő érve is visszacsattant a művészettörténész-muzeológus bástyán: az érkezők tisztában kell legyenek azzal, mivel jár a vizit.
A Szépművészeti reneszánsz csarnoka Verrocchio lovasszobrával, a háború előtt. Kép: Pogány Ö. Gábor - Bacher Béla: A Szépművészeti Múzeum 1906-1956. Budapest, 1956
A bővítés funkciói elleni támadásra, amelyhez a meghívottak közül Barkóczi István muzeológus, művészettörténész is csatlakozott, Baán és Karácsony több felszólalásban védekezett. A főigazgató pár mondatban vázolta az intézmény hosszú távú fejlesztését vonalát. A bővítmény ideiglenes kiállítótereinek hála, a jelenleg erre használt, klimatizált földszinti teremsor felszabadul. A jövőben ideköltözik a kortárs művészetig kibővített 19-20. századi anyag, amelynek emeleti termeit viszont a méltatlan körülmények közé, a másfélemeletre szorult holland festmények foglalják el. Ezek helyén aztán kialakíthatóak a hiányzó restaurátorműhelyek – zárta le az ívet Baán, aki szerint a bővítés akár a második világháború óta sérülten álló, raktárnak használt Román Csarnok felújítására is esély teremt. A mostani pénzhez jutás lehetőségét mindenesetre vétek lenne a viták miatt elhalasztani, hisz a Budapestnek juttatható EU-s források 2014-ben elapadnak – mutatott rá a főigazgató.
A vita különös vonulatát képezte az a XXI. századi múzeum iránt támasztható elvárásokat feszegető diskurzus, amelybe Székely Miklós kirohanását követően Al Pacino legjobb monológjait idéző humorral és mimikával kapcsolódott be a magát „botcsinálta műkritikusként” definiáló György Péter, az ELTE docense. Az eddigi történteket nemrég az ÉS hasábjain összegző esztéta evidensnek tartja, hogy a bővítésre szükség van, és azt is, hogy annak meg kell jelennie a Hősök terén, ahol mai korunk lenyomatát a „felvonulgató fasiszták”, a parkoló buszok és a tér egyéb használói jelentik csupán. Jel, legalábbis a szó grandiőz értelmében ráadásul nem is lesz: Karácsony Tamás deklaráltan a lehető leginkább eszköztelen módszerekkel képzi ki a szükséges téri elemeket. (A kortárs jelenlétének szükségességére mutatott rá viszont a múzeumban közel három évtizede dolgozó Mányi István építész, a beszélgetés utáni felszólalásában, felidézve: maga a múzeum is különböző korok didaktikus építészeti látványtáraként épült – ergo a mainak szükségszerűen helye van.)
A Szépművészeti román csarnoka, amely a háború óta be van zárva. Kép: Pogány Ö. Gábor - Bacher Béla: A Szépművészeti Múzeum 1906-1956. Budapest, 1956
Barkóczi szerint viszont a múzsák temploma tankönyvi példájának számító Szépművészetitől a jelenlegi állapotában is „hanyatt esnek a külföldi muzeológusok és látogatók”, ráadásul az számtalan lehetőséget rejt, például az udvarok beépíthetőségét. A konzervatív szemlélet két képviselője ezen a ponton megfenekleni látszott a finanszírozás ingoványában: nem tudni, hogy ha most az EU-s pénzekből nem építünk, akkor mikor, miből és mit. A vitán ugyancsak háttérben maradt az a szempont, hogy a jelenlegi tervek hivatalosan turisztikai céllal, a Hősök tere és a múzeum látogatóközpontjaként valósulhatnak meg, az EU ugyanis múzeumbővítésre nem ad pénzt. Székely ellenben nyíltan felvállalta a művészettörténész szakma konzervatív rétegének képviseletét, a Baán-féle múzeumi ügyek nyílt támadásával: a főhomlokzat „kulisszává tétele” szerinte a múzeumban az elmúlt öt évben elindult negatív folyamat betetőzése.
Videón a Szépművészeti bővítése
Sajátos ellentmondáshoz vezet, hogy a főhomlokzati timpanon épp a kritikák nyomán vesztheti el meghatározó funkcióját. A jelenlegi helyzet szerint a főlépcsőbe vágva tervezett új bejárat nem épül meg: a látogatók a tér szélén készülő, nagyobbrészt üvegből álló felépítményben közelíthetik meg a múzeumot – illetve a jelenlegi főbejáraton, „ha a működtető úgy akarja”, mondja az építész. A múzeum mostani problémáját ez továbbra sem oldaná meg: a főkapun való belépés után momentán rögtön az alagsorba vezet tovább a vendégek útja, a ruhatár-mosdó-büfé együtteséhez: Schikedanz monumentális térrendszere sem így, sem úgy nem működik.
A beszélgetés végén Baán László cáfolta azokat a Barkóczi István korábbi cikke nyomán szárnyra kapott híreszteléseket, miszerint tervei közt szerepelne a Szépművészeti és a szemközti Műcsarnok intézményi összevonása. A lehetséges föld alatti összekötésre egyébként a mostani bővítés egyszer módot biztosíthat, jegyezte meg a főigazgató, aki felidézte egy meg nem nevezett főpolgármester-helyettes abszurd megkeresését is, a Hősök tere alá építendő bevásárlóközpont ügyében. Azt viszont nem erősítette meg, hogy az új kormányban a kiszivárgott híreknek megfelelően államtitkári szerepet vállalna: bármilyen jövőbeni pozícióban a bővítési tervek megvalósulásáért fog dolgozni – szögezte le.
Szemerey Samu moderátorként való beemelése szerencsés vérfrissítésnek bizonyult a Tálaló számára. A KÉK-alapító ifjú építész-urbanista olykor kissé elengedte a gyeplőt, de nem tartóztatta meg magát a keményebb kérdésektől sem: egyszóval, jól viselte a „nép hozzáértő hangja” szerepet. Az érdeklődők nagy száma mellett az is örvendetes, hogy a meghívottak egyvalamiben egyetértettek: a demokratikus diskurzus fontosságában. A probléma csak az, hogy ezt jóval előbb kellett volna elindítani. A frontvonalak ugyanis a bővítés kérdésében beállni látszanak, és nem oldja őket a jelenlegi, mindkét fél számára problémás kompromisszum sem.
Hozzászólások
" Schikedanz monumentális térrendszere sem így, sem úgy nem működik."
de működhetne, ha egy jó építész tervezi meg a bővítést. Hogy ki a jó építész? Egy megfelelően kiírt nemzetközi tervpályázat nyertese.
Ennyire egyszerű.
Ez a cikk jellegzetes példája a kiegyensúlyozottságot színlelni igyekvő, valójában az egyik oldal irányában elfogult, súlyosan manipulatív sajtóalkotásoknak.
Minden tiszteletem Barkóczi Istvánnak és Székely Miklósnak, hogy elmentek, és képviselték azt, hogy a modernitás nevében nem kell és nem szabad feldúlni épített örökségünket.
HK
kedves honikozak, a cikk nem elfogult, egyszerűen ez derült ki a beszélgetésen: nincs érvük a bővítést ellenzőknek, csupán az, hogy 'jaj, ne bántsuk a régit', de ezt sem megindokolni, sem megvédeni nem tudják; a vita során egy felvetésre, kérdésre sem tudtak érdembe reagálni, csak közhelyekkel dobálóztak, vagy elterelték a szót (végül Székel Miklós pedig teljesen elhallgatott). a technikai feltételekről ráadásul lövésük nincsen, hiszen művészettörténészek és nem építészek - de mivel itt építészeti, szakmai kérdésről volt szó, csúnyán lejáratták magukat, erre vonatkozik a pelenkás rész.
Nem is értem, hogy a tervezőknek mi adja a bátorságot, hogy simán nekimennének ezzel a már az asztalon elavult ksz@rral a térnek/háznak. Mit kell ezen megindokolni:'jaj, ne bántsuk a régit'? Ha nem tudsz hozzátenni, legalább ne vegyél el belőle.
Fed, lényegében nem vesz el semmit az épületből, és nem is próbál hivalkodni, csak annyit épít amennyit mindenképpen kell neki. A muzeológus maga ellen játszott, mikor azt akarta, hogy ne a főbejáraton keresztül kelljen bemenni. Hiszen úgy megint nincs megtartva a szimbolika, ha az épületbe oldalról mész be. És tény hogy nevetséges volt, mikor azzal érvelt, hogy nem kell pelenkázó, vagy akár fogadótér a múzeumba... a család ne menjen múzeumba, és a várakozó álljon csak az esőben?! Értem, hogy neki tartania kell magát az elveihez, de ami hülyeség, az hülyeség!
Ráadásul szerintem teljesen igaza volt György Péternek, mikor magyarázta, hogy nem a múzeumot kell muzeologizálni. A Szépművészeti Múzeum már most is stílusok kavalkádja, kívülről, belülről, ezek mellett a mai kor építészetének is meg kell férnie. Azok számára akik újabb 100 év múlva jönnek megnézni a múzeumot, az is érdekes, hogy milyen az építészet 2010-ben.
Nem is beszélve arról, hogy Schikedanz Albertet, miután felépült a múzeum, a közvélemény majdnem megkövezte, mert nem modern volt, hanem a régi korok másolata, most pedig nem vagyunk hajlandóak beengedni az újdonságot, és egy olyan épület eredetiségét védjük, ami mikor megépült, csak régi minták másolata volt.
@zsamboki.miki (et al.): Valóban feltűnő volt Baán László és György Péter reakcióiból, hogy nem fogják fel, nem is érzékelik a két művészettörténész nagyon is konkrétumokban megfogalmazódó ellenvetéseit, és hogy ezeknek az állományvédelmi szempontok állnak a középpontjában. Egy múzeumigazgató és egy ún. műkritikus esetében ez elég szomorú. Mégsem hittem volna, hogy a beszélgetésnek ilyen olvasata is lehet - mintha nem is ugyanazon a rendezvényen vettünk volna részt. Bár elnézve, hogy az úri közönség aztán milyen fesztelenül borozgatott konkrétan az eredeti műtárgyakon, az ember már semmin nem csodálkozik.
@i-r: valóban feltűnő volt, hogy a két művészettörténész nem fogták fel, hogy az állományvédelemnek nem, hogy nem akadálya, de már-már feltétele a bővítés.
Szerintem Székely M. nagyon is vallotta, hogy az állományvédelmi feltételek javításához szükség van bővítésre, ebben az értelemben hivatkozott a 2001-es tervre, amely felerészben azt a raktárt hozta volna létre, amelyben el lehetett volna helyezni a ma a Román csarnokban és a könyvtár régi helyén életveszélyes körülmények között elhelyezett tárgyakat. Székely M. állítása az volt, hogy nem olyan bővítésre van szükség, amilyet Baán L. tervez. Ez ugyanis csak a Ión és Pergamon csarnokot szabadítaná fel - miközben ennél sokkal nagyobb alapterületű meglévő kiállítóterek vannak és maradnak (Márvány és Reneszánsz csarnok), illetve lesznek (Sekundärgalerie a 2. emeleten) funkciójuktól megfosztva. A most tervezett bővítés semmit sem javít a műtárgyak fizikai túlélésének esélyein, sőt ront - hogy hogyan és mint, az egy hosszabb történet, amit már többen megénekeltek.
Miért is szolgálja a kedves posztoló szerint jelenlegi bővítés a műtárgyak szakszerű megőrzését? A most időszaki kiállításokra használt terekbe legfeljebb visszakerülhetne a múzeum jelenleg szinte láthatatlan 19. századi gyűjteménye, pontosabban egy része. És a többi? Hol helyezik el továbbá szakszerűena Román Csarnokban tárolt műtárgyakat az átépítés idejére? És utána? Pont ezen szempontok alapos megfontolása miatt tartom fontosnak a szintén kortárs Mányi féle terveket. Egyébként éljen a gazdagodjon Budapest minőségi kortárs építészete. Aki ebben a vitában (is) a konzervatívok és progresszívek régóta érvénytelen diskurzusát fedezi fel, arra ráfér egy európai körút.
A muzeológus nem konzervatív, szakmailag semmiképpen. Nagyon is innovatív és figyel az új fejlesztésekre a műtárgyak minél jobb és szakszerűbb megőrzése érdekében. Szabályok, sőt törvények nálunk is vannak, ezt ismerni és alkalmazni kell. Ehhez megfelelő közeg és technika kell. Érdemes egyébként olvasgatni a magyarul szinte elérhetetlen angolszász muzeológiai szakirodalmat, és akkor nem ír le senki ilyen marhaságokat.
Az pedig már a kis magyar sznobizmus, hogy a Louvre piramis előtt szívesen állunk sorba kordonok között, akár esőben is, de a Hősök terén ugyanilyen feltételek mellett csak panaszkodást hallani.
Ja. Bármilyen kritikát elbírok, de azt ne tessék rólam mondani nagy nyilvánoság előtt, hogy a végére elhallgattam.
Kedves hozzászólók pro és kontra,
tetszik vagy sem, továbbra is megfeledkezünk a legfontosabb tényezőről: a pénzről. Álmodni lehet mindenféle bővítést és állagvédelmi raktárat a Szépművészetibe, mert az ingyen van. Amire azonban most van pénz, az egy látogatóközpont építése, a hozzá kapcsolódó funkciókkal. Hogy ebbe hogyan sikerült belevarázsolnia a kiállítóteret a Szépmű vezetőségének, arról őket kell kérdezni; de az nyilvánvaló, hogy a "Hősök tere és a Szépművészeti Múzeum látogatóközpontjának építése" címén az EU nem támogatna egy műtárgyraktárat.
Akit jobban érdekel a kérdés, szerencsére nem kell rögtön angol szakirodalomhoz kapkodnia. Ajánlom például Ébli Gábor Az antropologizált múzeum című könyvét, és minde más egyebet a szerzőtől.
@kovacs-daniel: Jó, hogy ez szóba került. Ugyanis az a körülmény, hogy a vonatkozó EU-pályázat csak erre a célra lenne felhasználható, másra, pl. a múzeum szanálására nem, egyedül a múzeumigazgató közléseiből ismert, őt használja forrásként mindenki más, aki erre az érvre hivatkozik. (Hasonlóan ahhoz, ahogy Baán L. nyilatkozatait követve beszéltek Ráday M. cikkének megkésettségéről - egészen addig, amíg nem tudatosult egyre inkább [de még mindig nem eléggé], hogy két éve létezik egy hasonló értelmű tervtanácsi állásfoglalás, amelynek tükrében az igazgató nyilatkozatait nem túlzás hazugságnak nevezni.) Ezzel szemben úgy tudom, hogy most is futnak Magyarországon olyan projektek, amelyek ugyanezt az EU-s pályázati konstrukciót effektíve műemléki kutatásra és felújításra használják fel. Egy példa: a soproni bencés templom tavaly kezdődött, jövőre befejezendő régészeti feltárását és műemléki helyreállítását 170 millió forinttal támogatja az EU, szintén a turisztikai pályázat keretében. Érdemes a további érvelés előtt szétnézni a www.uniospenz.hu oldalon, vagy ha az érdekel, hogy hogyan használják fel az összeget Sopronban, meghallgatni május 3-án a FUGÁ-ban ezt az előadást: http://mrmt.blog.hu/2010/04/28/e.... A tanulság számomra egyértelműnek tűnik, és sajnos már megint Baán L. szavahihetőségére vonatkozik.
Talán még egy marginális megjegyzés az Ébli Gáborra való hivatkozással kapcsolatban. Szerintem félreérted Miklóst: a muzeológia nem azonos a múzeumkritikával vagy múzeumelemzéssel, és az utóbbi nem is kívánja helyettesíteni az előbbit - hacsak nem a györgypéteri, hogy úgy mondjam "alkalmazott" mutációjában.
@i-r: Nagyon örülök, hogy ilyen normális hangvételű eszmecsere bontakozik itt ki.
El kell ismernem, hogy ebben a kérdésben valóban Baán Lászlóra támaszkodik mindenki - én is. Sajnálatos, hogy ez a kérdés a vitán nem merült fel. Sajnos nem találtam meg a pályázatok leírását, sem magyar, sem angol nyelven (ha esetleg valaki fellel ilyesmit, örömmel fogadom). Ebből kiindulva lehetséges, hogy a pályázat a raktározási funkció integrálásával is sikeres lehetett volna. Sőt, akár az is, hogy a múzeum felújítására irányuló pályázatot is befogadta volna az EU, bővítés nélkül. Én ezt személy szerint kétségesnek tartom, és gondolom, ez alapvető indok lehetett arra is, miért a jelenlegi konstrukcióval pályázott a múzeum.
Ezen a pontján a beszélgetésnek ismét el kell ismernem szubjektivitásomat, ha a cikkből nem vált volna nyilvánvalóvá. A Szépművészeti Múzeum kulturális közintézményként való társadalmi küldetését illetően jelenleg nagyobb szükségét látom egy, a látogatókat teljeskörűen, az étteremtől a pelenkázóig kiszolgáló komplexum és egy új, magas technikai és esztétikai színvonalú kiállítóterem építésének, mint a raktáraknak. Mivel betekintési lehetőség, feltáró publikáció híján nem vagyok tisztában a Szépművészeti állományának jelenlegi helyzetével, ezért lehetséges, hogy tévedek. De ettől függetlenül ez a véleményem. (Az ajánlott irodalom is ezekre a szempontokra vonatkozott.)
Nem tudnék fontossági sorrendet felállítani a múzeumi alapfunkciók között. Azért nem, mert van közöttük egy elemibb, logikai sorrend: azt tudjuk bemutatni, amit megőrzünk, amit ellenben átadunk a lassú vagy gyors enyészetnek, azt nem tudjuk bemutatni. Nem ésszerű? Talán ez az oka, hogy "a Lajtán túl" (:P) a múzeumok akkor fognak nagy léptékű látogatóbarát fejlesztésekbe, ha a színfalak mögött már minden rendben van (söt föl sem merül, hogy a színfalak mögött ne legyen minden rendben). Egy feltáró, a műtárgyak állapotváltozását is részletesen dokumentáló publikációra én is kíváncsi lennék, de hiába várunk ilyesmit, amíg a szépművészetis muzeológusok csak halkan sugdossák külsős kollégáik fülébe, hogy aláírnák ők a Sisa-petíciót, de nem merik. Vagy amíg a mellimplantátumos idézet szerzője 77 évesen sem meri (kenyérféltésből!) nyilvánosan vállalni a véleményét. A magam részéről a Román csarnokban már jártam (tényleg horror), a régi könyvtárról csak hallottam, hogy a képek a földön, egymásnak támasztva vannak. De mindez majdhogynem mindegy, mert a helyzet a Régi Képtárban is katasztrofális, és azt láthatja bárki (egy kis képes, rövid szöveggel kísért összeállítás található itt: http://1100sor.110mb.com/index.p... - disclaimer: én írtam). Nem árt tudni, hogy az egyik (első lendületemben majdnem azt írtam: a voltaképpeni) ok, amiért az időszaki kiállításoknak új térre van szüksége, az az, hogy a mostani beázik. Nem nedvesedik a fal, hanem folyik a víz. Volt, hogy a Van Goghot is be kellett zárni emiatt. A Múzeum ma folyamatosan az Istent kísérti, mert ha egy külföldi kurír egyszer netán hóolvadáskor tenné be a lábát a kiállításba, akkor a Szépmű vagy harminc évig nem kapna kölcsön egy rozsdás szöget sem. Na, ebbe a térbe vinnék le a bővítés után azonnal Courbet Bírkózóit, stb.
Még mielőtt reagálni tudnék a legutolsó bejegyzésre: a felvetett kérdéseket a uniós pályázat lehetőségeit illetően továbbítottam Lévay Zoltánhoz, a Szépművészeti Múzeum kommunikációs igazgatójához, aki pedig a projektvezető Rostás Zoltánhoz fordult az ügyben. Rostás úr kérésünkre az alábbi választ írta (szerkesztői megjegyzés: az i-r néven kommentelő olvasónk kilétét időközben ő maga nyilvánosságra hozta).
Tisztelt i-r,
engedje meg hogy néhány információval és személyes véleményemmel egészítsem ki a források felhasználásával kapcsolatos hozzászólását.
Részlet az NFÜ által kibocsájtott pályázati felhívásból:
Tervezési felhívás és Útmutató a Közép- Magyarországi Operatív Program „A turisztikai vonzerő- és termékfejlesztés előmozdítása” konstrukció E) Kiemelt projektek komponense keretében
C. A PROJEKT TARTALMA
C1 Támogatható tevékenységek köre
I. Épített örökség (pl.: egyedi építészeti alkotások, világörökségi helyszínek, műemlékek, kastélyok, várak, egyházi létesítmények), valamint turisztikai jelentőséggel rendelkező kulturális intézmények (muzeális intézmények, kiállítóterek, szabadtéri színpadok,) látogatóbarát fejlesztése, magas vonzerőt generáló turisztikai termékké alakítása, élményszerűen bemutathatóvá tétele, turisztikai funkcióval való bővítéshez kapcsolódó felújítása, rekonstrukciója. Fogadóterület bővítése, kiállítóterek kialakítása, bővítése, turisztikai hasznosításra alkalmas új funkciók, élményelemek kialakítása, interaktív információ szolgáltatás fejlesztése. Önálló elemkent nem, csak a kulturális turisztikai fejlesztésekkel együttesen támogatható járda, parkoló, közterületek, parkok, kertek felújítása, kialakítása.
II. Keskeny nyomtávú vasutak fejlesztése:… stb.
forrás: (NFÜ kiadvány, Budapest, 2007- pp.10)
Pontos idézet az i-r által említett bencés romok feltárásáról:
"A városrehabilitációs programok kiemelt helyen szerepelnek az uniós fejlesztési források felhasználásakor. Fontos beruházások ugyanis ezek: túl azon, hogy élénkítik az idegenforgalmat és a helyi gazdaságot, erősítik egy-egy város vonzerejét, élhetőbbé is teszik a településeket szerte az országban. ...
Ilyen projekt Sopron történelmi városközpontjának megújítása is. Az 1 milliárd 78 millió forintos összköltségű, 600 millió forintos európai uniós támogatással megvalósuló beruházás részeként 2011 őszére a belváros kulturális, valamint gazdasági és kereskedelmi funkcióinak erősítését szeretnék elérni a soproniak. Az összesen 237 hektáros területen megvalósuló fejlesztések részeként megerősítik a város jelképének számító Tűztornyot, valamint 644 négyzetméteres múzeumi információs és fogadóközpontot alakítanak ki a területen. Ez utóbbi lesz hivatott bemutatni a római kaput, valamint az arra épített Árpád-kori és középkori falakat is. Csak nem 5 ezer négyzetméteren felújítják a soproni Főtér burkolatát is, láthatóvá téve a Borostyánkőút és a római kori fórum maradványait is. Ugyancsak a fejlesztések részeként járhatóvá teszik a Várfal sétányt, valamint feltárják a hagyományos soproni portálokat, cégéreket, kapukat és udvarokat, Sopron patinás városképét erősítve ezáltal. "
forrás: http://www.nfu.hu/content/3501
Egy másik példa - a Pannonhalmi Főapátság projektje:
"A Pannonhalmi Főapátság az ÚMFT keretében 1,25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a bencés Főapátság idegenforgalmi vonzerejének fejlesztésére.
A Pannonhalmi Főapátság turisztikai vonzerő fejlesztési programja II., III. és IV. ütem c. projektnek köszönhetően összesen több mint 1,5 milliárd forint értékben újulhatnak meg az építmények, szolgáltatások és a környezet. Egy új kiállítótér, nagyobb gépkocsiparkoló, étterem, modern kiszolgáló helyiségek, mosdók, kávézó, terasz, továbbá a Nyugat-dunántúli régió turisztikai profiljába illő kerékpártároló emelik majd az évi 120 ezer turistát kiszolgáló létesítmény színvonalát."
forrás: http://www.nfu.hu/content/2046
A fenti idézetek kb. öt kattintással fellelhetőek az NFÜ honlapján. Mint az kiolvasható a pályázati kiírásból: önállóan nem, csak turisztikai funkciókhoz kapcsolódóan enged felújítási munkákat. A soproni ásatások egy komplex városrehabilitációs program részei, tehát nem hasonlíthatóak a Múzeumi látogatóközpont tervéhez (körte-alma). A Főapátság esetében jól mutatják: mire szolgálnak a turisztikai célú beruházások. Kérem, amennyiben a mosdók, kávézók és terasz létesítése zavarná Önöket - netán kiderül hogy egy pelenkázó is belefért a programba - sürgősen vegyék fel a kapcsolatot a Főapát úrral, és tájékoztassák arról hogy ez végzetes félreértés egy (valódi) szentéllyel kapcsolatban, és szíveskedjenek ott is hasonlóan vehemens tiltakozásukat kifejezni. A hitelesség kedvéért javaslom: járuljanak elé mezítláb és szőrcsuhában.
Tisztelt i-r úr(hölgy),
engedjen meg a fentieken túl néhány személyes megjegyzést:
1. Idézni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen... Higgye el, nem nehéz, csak "nyitott szív és nyitott szem" kell hozzá, és némi tudományos fegyelmezettség.
2. Örülök, hogy Ön a források jobb kihasználásával kapcsolatos feltevéseit megosztotta velünk. A Múzeum bővítése körül kialakult vitában egy-egy józanabb hang felhívta már a vitázók figyelmét arra a tényre, hogy a források felhasználásának feltételei szigorú korlátokat szabnak a beruházás céljaira és eszközeire nézve. Egyfajta nemes verseny látszik kialakulni abban, ki tud jobb ötlettel előállni úgy, hogy az a legkevésbé legyen megvalósítható az adott feltételrendszerben. Olyan ez, mintha egy meseíró versenyben próbálnák túllicitálni egymást azok a jeles értelmiségiek, akik számára a "pénzügyi forrás" fogalmán való túllépés a hitelesség és az éteri emelkedettség mértéke is lenne egyben. "Van egy rossz hírem..." - hogy a "györgypéteri" fordulattal éljek: a források felhasználásához minden elosztó rendszer minden időben feltételeket szab - és ezeket be kell tartani. (lásd fent: támogatandó tevékenységek köre)
3. Az építészet művelése az egyik legszebb hivatás, amelynek nagyon komoly szakmai szabályai vannak. Tiszteletre méltó az az igyekezet, amely ezen szabályok ismerete nélkül, orális deklarációkkal szeretne építészeti tervezést folytatni. "Fejben tervezni" nyilván érdekes szellemi kaland, de legalábbis nem szakszerű dolog. Ebbe a hibába nagyon sokan estek már - bevásárlóközponttal, új földalatti megállóval, mélygarázzsal, a Műcsarnokot és a Múzeumot összekötő (vakond) folyosóval (mennyire embertelen megoldás...), a Múzeumot és a Bagolyvár vendéglőt föld alatti átjáróval (!) átkötő étterem-helyettesítő alagúttal és még sok, a magyar virtuális építészettörténet szájhagyományait gazdagító megoldással kívánták beírni magukat a Szépművészeti Múzeum tervezőinek vasárnapi szakkörébe. Ha valaki ugyanezt a saját konyhájában készített rántottával tenné meg: jelentkezne a három Michelin-csillagért vagy megcélozná a GaultMillau 20-ast, nyilvánvalóan sokan megmosolyognák. Pedig főzni mindenki tud... Biztosak az Ötletgazdák abban, hogy tervezni is tudnak? Tegyük fel hogy a válasz: igenis hogy igen! Ezt a tézist akkor fogadjuk el, ha párhuzamosan azt is állítjuk: a művészettörténet annyi csupán: ez a műalkotás tetszik-é vagy sem - és ennyi festékből miért nem festett helyette mást, vagy kékebbre? Egyáltalán miért festett a megátalkodott - miért nem várta meg a fényképezőgép feltalálását? - Higgyék el: a hozzászólások többsége építészeti / beruházási szakmai szempontból pont ilyen színvonalú. Tudjuk-e tisztelni egymás szakmáját annyira hogy feltételezzük: szabályai, keretei és korlátai esetleg mélyebbek/magasabbak mintsem bölcselmünk felfogni képes?
4. A fentekből következően azt tartanám etikus és szakszerű magatartásnak, hogy minden "fejben tervező" hozzászóló ötleteivel együtt megnevezné azokat a forrásokat, amelyekből azokat meg tudja valósítani. Ezek a források a következők: a) politikai / társadalmi támogatottság b) intézményi / humán erőforrások c) gazdasági / pénzügyi források d) műszaki / technológiai megvalósíthatóság. Ha ezekről nem tud érdemben nyilatkozni, akkor nem úgy kellene kőbe vésett deklarációkat tenni (Ráday-módra) mint aki "proprement dit" tudja, mi a helyes és egyedüli megoldás és másoknak mit kellene csinálnia. Hadd említsek egy példát: műszakilag bizonnyal megoldható (bár az a fránya földalatti némileg útban lenne), hogy alagúton járkáljanak át az emberek a Műcsarnok és a Szépművészeti között. Jó. De milyen INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI tájékozatlanságot és zűrzavart takar ez a megoldás az ötletadó részéről – nyilván fogalma sincs a két intézmény vokációjáról, működéséről, közönségéről, stb. … meg arról, hogy miért is szeretnének a „zemberek” vakondként átkúszni egy ilyen gyönyörű tér alatt? De azért jó ötlet, köszönjük Emese. Ezért hát jó lenne, ha egy-egy hozzászólás úgy kezdődne: "XY vagyok és az az ötletem támadt, hogy: ... hasznos lehet-e ez a projekt megvalósításához?" Talán elegánsabb lenne, mint a megmondóember igazságosztó köpenyében forgolódni, amelyet oly sokan vesznek magukra ebben a vitában. Ezt elkerülendő újra szeretném hangsúlyozni: magánvéleményemet mondom, tessék kételkedni benne. Megtisztel, ha el is gondolkodik rajta.
5. Herbert Simon a korlátozott racionalitás elméletének atyja, aki megtanított minket arra: fogadjuk el, hogy nincs abszolút optimális, csak az adott helyzetben legjobbnak ítélhető megoldás. Önök azt állítják: van jobb, és még jobb megoldás - és inkább várjunk addig, amíg ezt (valakik? kik?) kiötlik - és utána kezdjünk egyáltalán valamibe is. Ez ELMÉLETILEG is rossz megközelítés Simon Nobel díja óta. (Tisztelettel kéretik tájékozódni értelmiségiként a döntéstudomány évtizedekkel ezelőtti eredményeiről es. Az is egy tudomány, amely jelen van mindennapi életünkben - és ebben a projektben is.) Ki ad az Ellenzők közül személyes garanciát arra hogy ezt a KÉK Tálaló-vitában is felmagasztalt "ideális megoldást" valaha is megtalálják? Ki biztosítja majd a forrásokat ehhez - ugye nem a mi pénztárcánkban szeretnének nem létező péterfillérekért kotorászni - miután örömteli processióban, diadalénekeket kántálva talicskával tolták vissza Brüsszelbe a fel nem használt bankókötegeket?
6. A tervek már két évvel ezelőtt nyilvánosságra kerültek mind az interneten, mind pedig a Múzeumban és az N&N Galériában rendezett, ingyenesen megtekinthető kiállításokon. Bár ehhez képest kicsit hosszú inkubációs idővel születtek meg az új ötletek, de lehet hogy gazdagítani tudják a megvalósítás küszöbén álló projektet. Van-e felelőssége az értelmiségnek az idővel, mint meg nem újítható erőforrással kapcsolatban? Időben kell-e szólni, ha egy nemkívánatos társadalmi jelenség felüti a fejét? Hát persze! És időben kell-e szólni, ha egy számunkra nem tetsző megoldás születik valamilyen ügyben? Hát persze?
7. Az Ön által lekicsinylően emlegetett, általam nagyra tartott György Péter konklúziójával értek egyet: a vita önmagában hasznos, előremutató és demokratikus dolog - és mindannyian kompromisszumokat kell hogy kössünk, ha megismerjük egymás véleményét, megtalálva benne azt, ami értékes és akkor is tolerálandó, ha azzal nem is értünk egyet. A Múzeum vezetése megtette ezt a lépést: elhagyta a projekt leginkább vitatott elemét, vállalva annak hátrányos következményeit - például a megoldást többségében támogató építész-társadalom esetleges rosszallását ezért a "meghátrálásért". A vita azonban ezzel nem csitult, hangsúlya áthelyeződött arra: kell-e egyáltalán ez a projekt, és hogyan lehetne másképp csinálni az egészet? Tudván azt, hogy ebből a pénzből nem lehet a sokat emlegetett - jogosan igényelt – Román Csarnok rekonstrukciót megvalósítani - miféle beteg boldogsággal töltené el az ellenzőket, ha ezt a projektet is sikerülne letiltakozniuk a megvalósítandó feladatok listájáról? Szerveznének-e köteles örömtűntetést a Múzeum elé, ha sikerülne meg(fel)akasztaniuk a projekt megvalósítását? Bontanának-e kompótot este otthon meleg családi körben a projekt halálára?
8. Nem tartom etikusnak, ha valakinek a szavahihetőségét felületesen, (szándékosan?) rosszul megválasztott analógiákkal és főképp NÉVTELENÜL vonja valaki kétségbe nagy nyilvánosság előtt. Én magam ezért nem foglalkozom blogok és névtelen vélemények olvasásával és azokra való válaszolgatással, mert méltatlannak tartom ezt a magatartást. (Ezt a cikket a Szerkesztő úr kérdésére válaszolva írtam meg.)
Tisztelt i-r! A névtelenség nem bátorság hanem felelőtlenség. Kérem nevezze meg magát és vállalja nevével a véleményét. Ez a becsületesség és hitelesség alsó határa.
üdvözlettel: Rostás Zoltán építészmérnök, egyetemi oktató, a projekt vezetője
- tehát egy elfogult ember!!! - ahogyan azt egy Ráday Mihály nevű hozzászóló robo-rusztikus személyiségének teljes súlyából áradó undorral és lenézéssel állapította meg legutóbb egy nyilvános vitán, miközben vastag ujjával vádlón mutatott rám, rámutatva egyben véleményem mélységes hiteltelenségére... szerinte. (Vajon miért nem szégyelltem el ott erőst magam?)
Igen, elfogult ember, aki tisztelettel tekint a vitában felszólalók véleményére annak ellenére, hogy sok mindenben nem ért velük egyet. És elfogultan tekint annak a több mint kétszáz szakembernek a munkájára, aki ezt a projektet napról napra gazdagítja, teszi jobbá és küzd a megvalósításáért.
Tisztelt Rostás úr!
A pályázattal kapcsolatban, nekem úgy tűnik, ugyanarról beszélünk: a "turisztikai vonzerő" hívószóra nagyon sok mindent lehet felfűzni, különösen műemlékhelyreállítást és világörökségi helyszínek fejlesztését. (N.B. a Hősök tere jó eséllyel éppen a múzeumbővítés következtében veszítheti el világörökségi státuszát - vö. az ICOMOS állásfoglalását: http://epiteszforum.hu/node/15482) Ami viszont a soproni példát illeti, attól tartok, egészen másról beszélünk. Ön egy sajtóhírt idéz a belváros rehabilitációjáról, amelyben a megbízó szerepét a város tölti be, és amelyet az EU 600M forinttal támogat. Én a bencés templom "turisztikai fejlesztéséről" beszélek, megbízó a bencés rend, EU-támogatás: 164M forint. Ebből a 164 millióból elhelyeznek a templomban néhány számítógépet és ennek "előkészítéseként" "mellesleg" elvégzik a templom teljes régészeti kutatását. Sajnos én is csak sajtóhíreket tudok idézni (http://www.muemlekem.hu/magazin/..., http://www.alon.hu/restauraljak-..., ezekből mindenesetre az is kiderül, hogy nem romokról, hanem Magyarország egyik legszebb álló gótikus épületéről van szó. Tulajdonképpen csak ismétlem magamat és kollégáimat, amikor hozzáteszem, hogy a Schickedanz-épület szanálása sokkal inkább előfeltétele kellene legyen a Szépművészeti látogatóbarát fejlesztésének, mint az említett feltárás a soproni bencések számítógépeinek.
Igyekszem a személyes megjegyzésekre is válaszolni, bár ezekben a retorikai Beiwerk megnehezíti a tartalmi elemek kiválogatását - ha valami érdemit kihagynék, figyelmeztessen.
1. Sajnos nem értem, hogy ez mire vonatkozik.
2. Azt hiszem, erről szólt az első bekezdés.
3. Ezt már csak azért sem értem, mert a hozzászólásaimban nem érintettem építészeti kérdéseket. Az építtetői programról beszélek.
4. Nemcsak én, de tudomásom szerint a bővítési tervek ellenzői közül senki sem tartaná jó ötletnek a Szépművészeti és a Műcsarnok föld alatti összekötését. Sőt, úgy hírlik, épp hogy Baán László az, akiben ez felmerült (http://epiteszforum.hu/node/9159). Az ő intézményfejlesztési tájékozatlanságában ezek szerint egyetértünk.
5. Juj! Hát nem attól hangos az építészszakma, hogy másképp kellett volna pályáztatni, a vitát előbb kellett volna kezdeni, hogy ezt az építtető feladata kezdeményezni stb.?
6. Ennek két oldala van, a muzeológiai és az építészeti-műemlékvédelmi. Én korábban a muzeológiaihoz szóltam hozzá, Ön, ha jól értem, az építészetiről beszél. Ez utóbbit illetően csodálkozom, ha még mindig el kell ismételni, hogy két évvel ezelőtt a Központi Tervtanács állásfoglalása pontosan ugyanazt a kifogást emelte a tervekkel szemben, mint a mostani vitát elindító Ráday-cikk. A kritikusok azért fordultak a nyilvánossághoz, azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, mert az építtető figyelmen kívül hagyta a tervtanácsi állásfoglalást. (Az állásfoglalás megtalálható az előző kommentben idézett blogbejegyzésemben: http://1100sor.110mb.com/index.p...)
7. Ebben a bekezdésben csak a retorikai Beiwerket találom, a tartalmi elemet nem.
8. Baán László március közepén, második felében telenyilatkozta a sajtót azzal, hogy a kritikák két évet késtek, és ha tudta volna, hogy a lépcsőbevágás valakinek nem tetszik, akkor már korábban kérte volna a változtatást. Ehhez képest ott van az említett tervtanácsi állásfoglalás. Ilyen esetekben a politikusok úgy fogalmaznak, hogy X.Y. úr nem mond igazat. A civilek ennél egyszerűbben beszélnek.
Tisztelettel
Endrődi Gábor
tanársegéd, ELTE BTK Művészettörténeti Intézet
(U.I.: Az első hozzászólásom a hg.hu-n egy olyan kommentelőnek szólt, aki hallgató azon a karon, amelyiken tanítok. Nem akartam, hogy a tekintélyi érv belekeveredjen a diskurzusba, ezért regisztráltam álnéven.)
Ha az előbbiben néhány link nem működik, törölni kell az URL végéről a zárójelet.
Rostás Zoltán !
Önök a saját házukat bővítsék a föld alá és hozzanak hozzá építészszakmaii érveket! :)
Az hogy fentebbi levelében ilyen hatalmi érvekkel akarta az ellenzőket "meggyőzni" bizonyítja hogy nincs érve.
Mivel ez egy közberuházás kérdezném, mennyit keres ebből a kidobott milliárdokból?