A kortárs francia építészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, Edouard François a Francia Nagykövetség, a Kortárs Építészeti Központ és a BME Építészmérnöki Kara szervezésében 2010. március 5-én Budapesten, a Műegyetemen tartott előadást. Másnap, március 6-án az Olasz Kultúrintézetben megrendezett Nemzetközi Építészkongresszus vendége volt. Az experimentális építészet poétájával a KÉK kurátorai által szervezett szakmai nap során készíthettünk interjút.
Edouard François 1957-ben született Párizsban. Az École des Beaux-Arts-on töltött tanulóévek után építészettel foglalkozott az Université Paris 1, valamint a londoni Architectural Associaton School of Architecture falai között. Miután több évig François Roche, valamint Duncan Lewis műhelyében dolgozott, 1998-ban létrehozta saját irodáját. Rövid idő alatt nemzetközi hírnévre tett szert fenntartható épületeivel, például a francia kulturális minisztérium által is propagált montpellier-i „Növekvő épülettel”, vagy a párizsi Flower Tower-rel, amelynek négyzet alakú tömbjét bambusszal beültetett virágcserepes teraszok övezik. A fenntarthatóság fogalmát rendhagyó, eredeti módon értelmező épületei közül a legnagyobb visszhangot a párizsi Fouquet’s Barrière váltotta ki a legnagyobb visszhangot, amelynek a historizáló építészetet tetemre hívó homlokzatán a tervező arcképe is megjelenik.
Hg.hu: A magyar közönség nagy érdeklődéssel és örömmel fogadta, hiszen a nemzetközi konferenciák legendásan szórakoztató előadója. Különleges alkotásai nekünk sem okoztak csalódást. Önhöz, mint tervezőhöz, mégis melyik épülete áll legközelebb?
Edouard François: Igazából egyetlen egy tervet sem tudnék kiválasztani a sok közül. Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindig a tervezés vagy kivitelezés alatt lévő épület a legfontosabb számomra. Ha lenne kedvenc épületem, az azt jelentené, hogy utána már nem tudnék következőt tervezni, újat létrehozni. Vagyis a kiválasztottal az igazi alkotómunka véget is érne, s a továbbiakban már csak ismételni tudnám önmagamat, a meglévő ötleteimet, addigi megoldásaimat. Ez azonban nem az én stílusom.
Jelenleg a franciaországi Nantes-ban épülő tornyaim foglalkoztatnak leginkább. Noha rendkívül érdekfeszítő a feladat, jogosan felmerülhet bennünk a kérdés: mennyire aktuális a toronyházak építése Európában? Ezek a lakótornyok 60 méteresek, ami azt jelenti, hogy 18-20 emeletet foglalnak magukba. Kockázatos vállalkozásról van szó, hiszen ezeknek az építményeknek a fogadtatásától függ majd, hogy sor kerülhet-e újabb tornyok építésére vagy sem. Igazi kihívással nézünk szembe. Magáról az épületről csak annyit árulnék el, hogy homlokzatát teljesen befutja majd a növényzet, így leginkább egy zöld uborkához fog hasonlítani.
Hg.hu: Az uborka jó példa arra, hogy épületeinek formái, homlokzatképzési megoldásai nem egyszer meghökkentőek, sőt, olykor botrányt is kiváltanak. Ez egyébként cél a tervezés során?
Edouard François: Nem, egyáltalán nem szándékozom botrányt kelteni. Egyesek azt állítják, hogy cinikus vagyok és provokátor, én azonban nem nagyon értem ezeket a vádakat. Amit műveimmel szeretnék elérni, az inkább a megbékélésről és a tiszteletről szól. Először is az adott hely tiszteletéről. Például, mikor a párizsi Champs-Elysées-n lévő Fouquet’s Barrière szállodát terveztem, ahol egy korabeli épület vakablakos másolatára elszórtan üvegdobozokat helyeztem el nyílászárókként, mindezzel elsősorban kedvet akartam adni az embereknek a haussmanni világhoz.
Edouard François: Fouquet's Barrière szálloda a Champs-Elysées-n, 2006
Úgy érzem, hogy amennyiben egy zöldhomlokzatú épületet terveztem volna erre a helyszínre, az inkább utálatot keltett volna a haussmanni építészet iránt. Nekem azonban egyáltalán nem állt szándékomban a gyűlöletkeltés. Az én célom a megbékéltetés. Meg szerettem volna értetni, s egyben osztani is az emberekkel a társadalom igazán különleges pillanatait, azokat a pillanatokat, amelyekben élünk. Izgalmas célkitűzés, legyen szó akár építészetről vagy akár művészetről. Ez azt jelenti, hogy manapság olyan műveket készítünk, amelyeket eddig még soha senki más nem hozott létre, s ezáltal fontos jelzőkarókká, mérföldkövekké válnak történelmünkben. A későbbiekben majd ezek a jelek emlékeztetnek bennünket arra, hogy ebben a korszakban mit is kellett valójában alkotnunk.
Az ötvenes évektől napjainkig terjedő időszakot könnyen át tudjuk tekinteni abból a szempontból, hogy az építészet és művészet terén honnan hová kellett eljutnunk, milyen alkotásokat kellett létrehoznunk. A hetvenes-nyolcvanas évekig visszanyúlva még szintén nincs túl nehéz dolgunk. Azonban ahogy csökkentjük ezt az időtartamot, annál nehezebb a feladat. A mi munkánk tehát az, hogy ezt az idősávot még inkább leszűkítsük és megkíséreljük azt, hogy pontosan azt hozzuk létre, amit a mai kor kíván meg. Úgy vélem, hogy a nagyközönség nagyon érzékenyen reagál ezekre az erőfeszítésekre, és azonnal megérti azt, hogyha valaki korunk pozitív jeleit hozza létre munkájával.
Hg.hu: Milyen az élet az Ön által tervezett, jelzésértékű lakóépületekben?
Edouard François: A lakók több mint 90%-a elégedett. Ha nem is szeretik mindnyájan az épületet, amelyben élnek, de tisztelni mindenképp tisztelik azt. Ezt igen lényegesnek tartom. Nem kell feltétlenül az emberek elképzeléseinek, elvárásainak megfelelni. Ami igazán lényeges, hogy erőnket megfeszítve dolgozzunk, megcélozva az értékteremtést. Mindezt a lakók méltányolják és nagyra becsülik.
Hg.hu: Saját magának is olyan különleges lakóteret hozott létre, mint az épületei lakóinak?
Edouard François: A jelenlegi lakásom igen egyszerű, ugyanakkor fantasztikus kilátás nyílik onnan Párizsra. Szeretem madártávlatból kémlelni a várost. Növény nincs túl sok, csak egy-két cserepes virágot tartok az otthonomban. Tudatosan törekszem arra, hogy ne gubózzak be a saját világomba. A munkából gyakran viszek haza magammal olyan terveket, tervrészleteket, amelyeken éppen akkor dolgozom. Otthon aztán jól megérlelem; ez éppolyan eljárás, mint a sajtérlelés. Ennek az intenzív folyamatnak köszönhetően hamarabb kiforrja magát az alkotás, s időben kiderül, életképes-e a mű.
Hg.hu: Milyen terveket érlel mostanában?
Edouard François: A legjelentősebb, immár kivitelezés alatt álló munkám, a nantes-i lakótorony, amiről már meséltem. Emellett egy nagyon érdekes városi kollázsom is épülőfélben van, amely többszintes lakóépületek, önálló családi házak, különböző méretű és formájú építőelemek kavalkádja. Meglehetősen ellentmondásos és összetett feladatról van szó. Épp ezért rendkívül lebilincselő számomra.
Edouard Francois: A Le Métropole luxushotel tervei, Beaulieu-sur-Mer, Franciaország
Megemlíthetek még egy óriási bevásárlóközpontot, valamint egy luxushotelt a francia riviérán, a Beaulieu-sur-Mer településen lévő Le Métropole szállodát, melyeknek építésére szintén hamarosan sor kerül. Egyfelől kedvelem az egyszerűséget, másrészt vonz a fényűzés is. Kiegészítik egymást, s ezáltal lesz kerek a világ.
Hg.hu: Legyen díszes vagy dísztelen, épületei a fenntartható fejlődés szolgálatában állnak. Nem okoz-e azonban nehézséget az Ön által tervezett, növényzettel befutatott homlokzatok fenntartása?
Edouard François: A pázsitfalak, zöldhomlokzatok gondozása nem drágább az üveghomlokzat megtisztításánál. Ezt a szempontot már a kezdetekben figyelembe vettem. Sőt mi több, mennyivel érdekfeszítőbb emelőkosárból megmetszeni a falon kúszó növényzetet, gondozni az erkélyeken nevelt cserepes bambuszokat, mint ipari alpinistaként az üveghomlokzat elemeit tisztítani! Valójában idővel nincs is szükség a növényzet karbantartására.
Hg.hu: A függőleges parkot gondozó kertész vízióján túl, elképzelései gazdag képzelőerőről tanúskodnak. Honnan merít ihletet?
Edouard François: Az alapötletem az, mint ahogy már említettem is, hogy a jelen kort próbálom megtestesíteni, épület formájába önteni. Sokat sétálok, szabadon járok-kelek a nagyvilágban. Elsősorban a művészet, azon belül is a kortárs művészet van nagy hatással rám. Nagy figyelmet szentelek ennek megismerésére, hiszen itt találkozhatunk a legtöbb újdonsággal, kísérletezéssel, előremutató, merész, formabontó kezdeményezéssel. Sokat járok kiállításokra, újságot olvasok, színházba járok, azaz igyekszem az alkotói tevékenység minden fajtáját nyomon követni. Ezekből próbálok ötleteket, ihleteket meríteni, s lépést tartani építészet terén is más művészeti irányzatokkal.
Hg.hu: Milyen benyomásokat keltett Önben a magyar főváros?
Edouard François: Még sohasem volt alkalmam Magyarországon járni, ez az első budapesti látogatásom. Még csak ismerkedem a várossal. Valahogy másmilyennek képzeltem Budapestet, talán olyannak, mint egy csokoládébonbont, Prágához hasonlóan nagyon romantikusnak. A valóság azonban teljesen más. Érződik még benne az egykori szovjet blokk jelenléte, noha már-már eltűnő félben van. Mintha most ébredezne a város, még gagyog, bontogatja szárnyait. Tény, hogy kitűnő adottságai vannak, s ez sugárzik belőle. Lenyűgöző látni az épp most zajló változásokat és elképzelni a későbbi átalakulásokat. Tulajdonképpen Budapest meglévő és változó arca az, ami engem különösen megfogott.
Hg.hu: Végszóként, mit üzenne a magyar építészeknek?
Edouard François: Nehéz szakmát művelünk. Ennek ellenére, ha adhatnék jó tanácsot a magyar kollégáknak, akkor azt javasolnám nekik, hogy a lehető legszabadabban próbáljanak meg tervezni, megalkuvások nélkül. Ez a lehető legjobb és leghatásosabb módja az alkotásnak. Hogy én egy követendő építészeti irányzatot képviselek-e vagy sem, azt mindenki maga döntse el. Ha követendőnek tekintenek, akkor csak kövessenek bátran az úton. Az építészek számára az igazi kihívás azonban nem abban rejlik, hogy mit akarunk tervezni, hanem az, hogy mit tudunk megvalósítani ötleteinkből. Így már sokkal izgalmasabb a feladat, s én mint építész ennek megfelelően dolgozom.
Képek: O.A.L / Edouard François
A portré elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük a Kortárs Építészeti Központnak. Külön köszönet illeti a Budapesti Francia Intézetet, amely Edouard François háromnapos magyarországi látogatását támogatta, s ezáltal lehetőséget teremtett erre a találkozóra is.
Hozzászólások