Bérlőre vár a Budapest egyik high-tech gyöngyszemének számító Kontrax-irodaház, a kilencvenes évek építészetének kiemelkedő alkotása. Bejutottunk az egykor csillogó-villogó reklámjairól híres cég Hungária körúti székházába.

A rendszerváltással a magyar gazdaság is felszabadult a korábbi korlátozások alól. Szabadon lehetett vállalatot alapítani, az újonnan felmerült igényeket a korábbi állami cégek sok esetben már nem tudták kielégíteni. Ez egy sor magánvállalatnak adott üzleti lehetőséget. Ez idő tájt született a Műszertechnika, a Microsystem, a Kontrax, a Controll, majd az Albacomp. A Kontrax irodatechnikai megoldásokat szállított: fénymásolókat, telefonokat, telefonközpontokat, faxokat értékesítettek, de ők adták ki akkoriban a Sárga Oldalak üzleti telefonkönyvet is. A közonti irodaház és raktár megtervezésére a cég 1990-ben az azóta elhunyt, kétszeres Ybl-díjas építész, Molnár Péter vezette csapatot (Sylvester Ádám, Vaja Tamás) bízta meg. A megrendelő szolid, de a fejlődő cég arculatát kifejező épületet akart, amely egyben a raktározási gondokat is megoldja. A cég tragédiája, hogy mire a ház elkészült, az üzletnek lényegében befellegzett: 1993. május 5-én a Kontrax-csoport csődöt jelentett.
Kontrax-reklám a 90-es évekből
A 2823 négyzetméternyi irodát kínáló épület két, egymástól jól elkülönülő egységből áll. A hátsó irodaszárny a volt gyárépület szerkezeti vázát őrzi, míg a fogadórész teljesen új. A háromemeletes ház vasbeton szerkezetére kívül csupa-üveg homlokzati borítás került - ez akkoriban még újdonságnak, "Manhattan"-nek tűnhetett a magyar üzletfelek szeme előtt. A ház előtt, talapzaton álltak a cégnév betűi, ugyancsak amerikai mintára.

A bejárat tágas csarnokká magasodik, a három szint magas tér monumentalitást áraszt. A recepciós tér fölé, acélpillérek közé került az igazgatói iroda. Érdekesség, hogy 100 adagos konyha is volt az épületben; az étterem-büfé az angolaknával világított alagsorban kapott helyett. A Hungária körút felől nézve két elem vált nagyon hangsúlyossá: a kiugratott, éles végződésű előcsarnok tere, valamint az üvegfalú hengerben elhelyezett lépcsőház. Az előcsarnokban az üvegfal látható tartószerkezete fokozza a high-tech hatást, amely jól illeszkedett a cég által kommunikált imázshoz. Akár a ház, a belső terek is az alapformákból (kör, háromszög, téglalap stb.) építkeztek.

Az épület arculatához remekül illeszkedett a belső terek berendezése. A belsőépítészeti tervező Heimi Velez volt Chicagóból, a világhírű Skidmore, Owings & Merill irodától. A hazai partner és kivitelező a Technoart Kft. volt. A színvilág visszafogottan elegáns, a fehér falaktól és fotelektől kiindulva vezetett végig a szürke árnyalatain. Ez a visszafogottság jellemezte a bemutatótermet is. A belső tereket 1992 decemberében adták át.
A megépült irodaház-raktár együttes csak az első ütem volt, eredetileg további épületeket terveztek az egykori gyárterületre. A második ütem az Egressy úti végfalhoz csatlakoztatva a Francia út mellett, míg a harmadik az irodaépülethez nagy ívvel csatlakozva épült volna fel, ám ezek kivitelezésére már nem került sor. A Kontrax csődje után a ház egy ideig a L'Oreal kozmetikai cég székháza lett. A Kontraxos bemutatóterem berendezése megsemmisült - érthető módon az új cégnek erre már semmi szüksége nem volt. Ám idővel ők is továbbálltak. 2006-ban még egy forgatás erejéig igénybe vették a házat: Török Ferenc és stábja az Overnight c. filmet készítette itt. Az előzetesben jól látszik a hangsúlyos, kör alakú ablak, és mögötte a tárgyalóterem, valamint az üvegfalú előcsarnok.
Az Overnight előzetese
A tulajdonosok tájékoztatása szerint ha sikerül bérlőt találni az időközben Hungary Business Centerre átkeresztelt irodaházba, azonnal elvégeztetik a szükséges felújítási-karbantartási munkálatokat. Komoly perspektívát kínál az is, hogy azonos tulajdonos kínálja a Hungária körút 77. szám felé eső szomszédos telket is. Így komoly bővítési potenciál is van a Hungária körút e részén, újabb építkezésekkel akár 35 ezer négyzetméteresre is nőhet a komplexum.

Ingatlanfejlesztők úgy vélik, hogy a Váci út telítődése után a beruházók ismét "rátalálnak" majd a Hungária körútra. És ezzel minden bizonnyal a Kontrax egykori székházára is, amely építészetileg is fontos emlékünk.






Hozzászólások