Az ötvenes évek építészetének egyik legfontosabb fővárosi emléke a XII. kerületi MOM Művelődési Központ. A hely, amely a Gemini állandó fellépőhelye volt, ahol a Hobo Blues Band első klubja működött, és ahol a hatvanas évek elején Ferencsik János vezényelt, 2009 végén bezárt, hogy hamarosan megújulva várja a kerület és az egész főváros lakóit.

1951-ben a Magyar Optikai Művek (MOM) szovjet igazgatója, Szmirnov Konstantin új művelődési házat rendelt a gyártelep szomszédságába. A tervezési megbízást az élete delén járó Dávid Károly kapta. Dávid erre az időre már közismert volt a hazai építészkörökben: a két világháború között Le Corbusier franciaországi irodáját is megjárta, majd hazatérve modern stílusban dolgozott. Legfontosabb munkái közé tartozik az 1948-ra elkészült ferihegyi 1-es terminál, de ő irányította a Népstadion vagy a Fővárosi Művelődési Ház építését is.
A kétszintes, 3000 négyzetméteres ház megépítése és felszerelése ötmillió forintba került, a megnyitót 1951. november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján tartották (egyes források szerint az építkezés egészen 1954-ig elhúzódott). Bár az ötvenes évek elejére egyeduralkodóvá vált állami stíl, a szocialista realizmus formajegyei fellelhetők a házon, az inkább mégis a modern irányzathoz áll közelebb. A lépcsőház és a nagy belső terek egyértelműen a Bauhaus hatását mutatják, a szocreál ideológiának megfelelő részletmegoldásokkal. Ilyesféle tematikában fogant az a fémből kovácsolt, Gáldi Gyulának tulajdonított műalkotás is, amelyet 1952-ben helyeztek el a Sirály utcai homlokzaton.

A Szabad Nép 1952. január 6-én így mutatta be a házat: "A lépcsőházat a képzőművészeti kör tagjainak alkotásai, sztahanovisták, kiváló dolgozók portréi díszítik. A korszerűen, kényelmesen berendezett színház- és moziterem 800 látogatónak biztosít kellemes estéket. Az emeleti könyvtárban szépirodalmi és tudományos könyvek ezrei, a süppedő szőnyegekkel borított olvasóterem, vagy a különböző játéktermek, tanácskozó helyiségek várják a vendégeket. (...) Nyáron kellemes estéket nyújt a kultúrotthon szabadtéri színpada."


A művelődési központ 1966-ban az előző évben elhunyt egykori szocdem vezető, majd köztársasági elnök Szakasits Árpád nevét vette fel, de mind a mai napig leginkább a MOM néven ismerik. Fénykora a hatvanas-hetvenes évek. Itt volt az 1965-ben alakult Gemini együttes törzshelye, itt működött a Hobo Blues Band első klubja, a színházteremben a Mikroszkóp Színpad, a Madách Színház és a Vígszínház művészei rendeztek teltházas előadásokat, de ezek mellett tengernyi szakkör, klub és tanfolyam is működött.
A rendszerváltást követően a műemlékké nyilvánított ház a szakszervezet tulajdonából a kerületi önkormányzathoz került. A programok is megváltoztak: a befogadó jelleget saját programokat kínáló, a helyi civil szervezetekkel együttműködő kulturális központ váltotta fel. A belső terek fél évszázada változatlan kialakítása azonban ennek már nemigen felelt meg: hosszas tervezgetés után nemrég végre megindult a teljes felújítás.
A terveket a Gödör Klubról és az Erzsébet tér újjáépítéséről ismert Firka Építész Stúdió készítette. Feladatuk nemcsak az volt, hogy alkalmassá tegyék az épületet a mai követelményekhez, de néhány régi hibát is ki kellett küszöbölniük. Dávid Károlyt annak idején főleg a forgalmas sarokra helyezett főbejárat miatt kritizálták, és azért, mert az épület közvetlenül az utcafrontra került; csendesebb miliő jöhetett volna létre, ha a házat beljebb helyezik el, úgymond.

A felújítás mindkét problémára megoldást keresett. Eredetileg új bejáratot nyitottak volna a Sirály utcai szárny homlokzatán, ezt azonban a KÖH nem engedélyezte. A csendesebb front viszont megvalósul: a Sirály utcában a járműforgalom megszűnésével sétálóutca alakul ki, mely alkalmas lesz a biopiac, vásárok, szabadtéri kulturális rendezvények megtartására. A kialakuló tér kapcsolódik a MOM belső udvarához és a Gesztenyéskerthez is, így fontos szerepe lesz a tömb területének egységesítésében. A park felér majd egészen a kultúrházig. A terep lejtését kihasználva a jelenlegi Sirály utcai szint alatt a Gesztenyéskertre nyitható homlokzattal olyan új szolgáltató szint kialakítására is lehetőség nyílik, mely vendéglátással, előadó-kiállító tér kialakításával rendezhető be. A kert látogatói számára korszerű nyilvános illemhelyet és játékkölcsönzőt is kialakítanának itt. A szolgáltató szint alatt kétszintes mélygarázst építenek 110 autónak, ki- és behajtással a Jagelló útra. A kerület ezzel egy régi problémát szeretne orvosolni: a biopiac alatt korábban kaotikus parkolási helyzet alakult ki a környéken, ez most megnyugtatóan rendeződhet.
A népszerű biopiac fix pavilonsort kap a régi bódék helyett - így egyrészt sokkal kulturáltabbá válhat az árusítás, másrészt a pavilonok más célra is felhasználhatók lesznek, új helyszínnel gazdagítva a ház kínálatát. A hátsó udvarban szabadtéri színpad épül, az alatta levő teret a ház és az árusok használhatják majd raktározásra. A létesítmények felújítása és újak tervezése során fontos szempont volt az alternatív energia-felhasználás előtérbe helyezése, az intelligens épületüzemeltetés, a szelektív hulladékgyűjtés megoldása, valamint az akadálymentesítés is. A fűtés-hűtés rendszer megoldása ennek megfelelően egészen egyedi lesz: a föld alatt futó nagy átmérőjű szennyvízvezeték nagyjából állandó hőmérsékletét használja majd ki az új rendszer.
A belsőépítészeti kialakításnál megőrzik az ötvenes évek hangulatát, a 21. század technikai megoldásaival párosítva. A színházteremben flexibilis nézőtér épül: első részét egy szintbe hozhatják majd a színpaddal, ami táncos programoknál lehet hasznos. Új színpad- és hangtechnika is épül. A nézőtéren viszont megmaradnak a régi széksorok. A színház mellé a hiányzó kiszolgáló helyiségek is megépülnek: a kisgyermekes vendégeket baba-mama szoba, a fellépőket öltöző fogadja majd. A Csörsz utca felőli oldalon az irodák üvegfalasra váltanak, így jóval világosabb lesz a folyosó.
A MOM Művelődési ház felújítási programját a XII. kerületi önkormányzat összekapcsolta az épület szomszédságában található Gesztenyéskert és a környező közterületek fejlesztésével, hogy a területet egységes kulturális, szolgáltató, rekreációs övezetté alakítsa. A program része a sétányok, a növényállomány megújítása, a világítás és az utcabútorok korszerűsítése. Itt is fontos szempont az akadálymentesítés,,mivel jelenleg a környező utcákból rendkívül nehezen megközelíthető a terület az idősek, a kismamák és a mozgáskorlátozottak számára. A park megújulása az ott található emlékműveket is érinti, várhatóan átalakul a Finta József tervezte antifasiszta emlékmű hátterét adó, kis méretű bazaltkockás burkolatú fal, és nemrégiben pályázatot írtak ki egy új 1956-os emlékszobor felállítására is.
Az EU-s pályázat második fordulójában a projektre 900 millió forintos támogatást nyert el a kerület, így a kettőről közel négymilliárd forintra emelt teljes pénzügyi keretbe belefér a mélygarázs megépítése is. A pályázat azért is arathatott ilyen sikert, mert egyszerre kulturális, munkahelyteremtő és környezetvédő jellegű. A Sirály utcát már lezárták, a Csörsz utca autóforgalma kétirányú lett, a házban kezdődnek a munkálatok. Másfél évet szánnak a kivitelezésre: a megújult MOM Művház megnyitóját 2011 nyarára várhatjuk.






Hozzászólások