Építészet

November 17-én kapcsolják be az Erzsébet híd díszkivilágítását, amely részben a japán állam finanszírozásában, Ishii Motoko neves japán világítástervező munkájaként valósul meg. A környéken élők már az előző napokban is rácsodálkozhattak az olykor a trikolór színeiben pompázó hídra. Budapest éjszakai látványa messze földön híres; a dunai hidak 2011-re kiépülő komplett világításával pedig sosem látott módon egységessé válik.

A budapesti városkép legjellegzetesebb elemei már a második világháború előtt villanyvilágításos éjszakai fényárt kaptak. A sort a Mátyás-templom és a Halászbástya kezdte, majd a Gellért-szobor, a Citadella, a Hősök tere, a királyi palota, a Lánchíd és a Szent István Bazilika után a Vajdahunyad Vára zárta 1939-ben. A második világháború eseményei azonban nem kímélték a csodás látványt. Egy BM-rendelet nyomán a huszonnégy, díszkivilágítással ellátott épület fényeit már 1941-től lekapcsolták az elsötétítés és takarékosság miatt.

A háború után elsőként a városszerte felépített szovjet hősi emlékműveket látták el éjszakai fényárral, többnyire a raktáron levő, illetve a harcokat sértetlenül átvészelt reflektorok felhasználásával. 1947-re készült el a gellérthegyi Felszabadulási Emlékmű díszvilágítása 24 darab 50 kW teljesítményű fényvetővel, majd következő évben a szabadságharc 100 éves évfordulójára az Elektromos Művek sporttelepeiről leszerelt világításból a Nemzeti Múzeum és a Kossuth Lajos téri Kossuth-szoborcsoporté. Az 1949-re újjáépülő Lánchídon a kapuzatok megvilágítására került csak sor, de karbantartási hiányosságok miatt később nagy részét le kellett kapcsolni. Igazi világítási bravúr volt viszont az 1951-ben elkészült Sztálin-szobor éjszakai ruhája, amit a Dózsa György úti házak tetejéről, több mint 100 méter távolságból oldottak meg.

A fellendülést a hatvanas évek hozta el Budapest épületeinek éjszakai megvilágításában. Az évtized eleji 21 megvilágított objektumról több mint duplájára, 43-ra nőtt a szám 1970-re, valamint a legtöbb fontos épület világítását is megújították, mint például a Halászbástya, a Hősök terei Ezredévi emlékmű, a Nemzeti Múzeum és az Országház berendezéseit. Újdonság volt az Opera, a Műszaki, a Közgazdaságtudományi Egyetem és a Tudományos Akadémia Roosevelt téri palotájának megvilágítása. Itt alkalmazták először azt a módszert, hogy nem az épület egészét, hanem egyes építészeti tagozatokat emelnek csak ki a fénnyel. Ezen kívül elkészült, az egyházi épületek közül elsőként, a Mátyás-templom kivilágítása az évtized végére. A hetvenes években a lendület tovább folytatódott, a szakmai koncepció szerint a dunai panoráma elemeit kellett leghamarabb kiemelni. A hidak díszvilágítása közül elsőként és évtizedekre egyetlenként a Lánchídé készült el, amely egyesítette a korábbi megoldásokat, így a kapuzatot és az íveket is megvilágították, összesen 1896 darab fényforrással. Szinte párhuzamosan készült el a helyreállított Budavári Palota díszvilágítása. A háború előtti, kizárólag a kupolát és az alatta levő homlokzati szakaszt fénybe borító világítás helyett a teljes épületet, valamint az övező középkori falakat, és tornyokat is az éjszakai városkép részévé tették.

A hetvenes évek elején tört be a fémhalogénes világítás a piacra. 1971-ben a Március 15. téri Belvárosi Plébániatemplomot már ezzel a fehéres fénnyel világították meg a zöldes toronysisak kivételével, aminek kiemelésére más színt használtak. Ez volt az első olyan díszvilágítás, ami több színhőmérséklettel variált. Egy évre rá aztán már az Országház felújított kivilágítása is ezt a technikát használta. A nem sokkal később megjelenő sárgás fényű nátriumlámpát elsőként a Margitszigeten felállított egyesülési emlékműnél alkalmazták, ám a fényforrás csak a ’77-ben átadott Batthyány téri Szent Anna templom megvilágításával nyerte el a közönség és a szakma tetszését. A hetvenes évek végére gyakorlatilag az összes fontos középületünk megjelent az éjszakai panorámában: elkészült a Hősök terén az emlékmű és a múzeumok, az Országház Kossuth téri homlokzata, a Földművelésügyi Minisztérium, a Néprajzi Múzeum, a Szabadság tér északi oldalán álló négy épület, a Bécsi kapu kivilágítása is a korábban felsoroltak mellett. Az 1979-es energiaválság ebben a helyzetben érte el Budapestet.

A város irányítása szeretett volna a takarékosság jegyében látványos intézkedéseket hozni. Bár a díszvilágítások üzemeltetése mindössze a fővárosi világítás költségeinek 1 %-át tette ki, sikerült elültetni a közszemléletben, hogy pazarló luxus lenne ezek további üzemeltetése. A legtöbbet lekapcsolták, de a megmaradó legfontosabbnak ítélteket is csak nyáron, este tízig kapcsolták fel, a fejlesztések és felújítások pedig teljesen leálltak, pedig a panoráma még korántsem volt teljes. A főváros ebben az időszakban vette saját tulajdonába a díszvilágításokat, az elektromos áramot pedig külön szerződés alapján vásárolta működtetésükhöz. A nyolcvanas évek második felében indulhatott újra a fejlesztés, elsőként felújításokkal, ’85-ben a Vajdahunyad vára, ’87-ben a Szent Gellért szobor és a Lánchíd új világítása, ’89-ben pedig a Budavári Palotáé. Ezek mellett újonnan elkészült a Citadella, a Szent Imre templom és a ciszterci gimnázium is.

1990 után számtalan magán-díszvilágítás is épült Budapesten. Az elmúlt évekből említésre méltó a Gresham- és a New York-paloták kivilágítása, illetve két rendhagyó módon működő homlokzat, a több formatervezési díjat is elnyert Lánchíd 19 Design Hotel és a Corvinus Egyetem új, LED-technikával felszerelt tömbje. Ma már közel 200 kivilágított objektum van, körülbelül 130 a főváros kezelésében, a többi irodaházak, hotelek, sőt: társasházak tulajdonában. A fővárosi kezelésben levő világítások évente körülbelül 110 millió forintnyi áramot fogyasztanak el. November 1. és április 30. között éjfélig, azon kívül éjjeli egyig vannak üzemben.

A rendszerváltás után készült szakmai anyagok rendre hangsúlyozták a már meglevő Lánchíd kivételével a belvárosi Duna hidak, valamint a Szent István Bazilika kivilágításának szükségességét. Az egyházi épület teljes felújítása és kivilágítása 2003 nyarára fejeződött be. A már álló Duna-hidak helyett viszont inkább az új építésűek kaptak fényárt éjszakánként. Az 1995-ben átadott Lágymányosi hídon ügyesen egyesítették a köz- és a díszvilágítást, valamint a 2008 szeptemberében megnyitott Megyeri hídon is elkészült a pilonok és kábelek megvilágítása – igaz, utóbbit csak a sátoros ünnepeken kapcsolják be. A Szabadság hídét már az építmény 100 éves fennállására, 1996-ra tervezték, de megvalósításra csak legutóbbi felújítása nyomán került sor. 2009 májusában kapcsolták fel a közepén „lukas”, 1000 darabos LED izzósort, aminek kiegészítését később a kivitelező elvégezte, így pár hétig folyamatos volt az ívek megvilágítása, ám végül kikapcsolták ezt a részt, mondván a főváros így nem fog fizetni érte, sőt: utóbb a lámpák is eltűntek a híd középső részéről. Hogy mi lesz a díszkivilágítás sorsa, egyelőre bizonytalan.

Ami viszont biztos, hogy 2009. november 17-től az éjszakai látkép részévé válik az Erzsébet híd is. A félig japán, félig magyar pénzből elkészült díszvilágítást Budapest „születésnapján” helyezik majd ünnepélyes keretek közt üzembe a Japán és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 140. évfordulója alkalmából. Emellett lecserélték a közvilágítást is: a nátriumfényes helyett fehér fényű halogénes lámpák kerültek ki az úttest szélére. A hidak sorához 2011-től a világörökségi panorámát északról záró Margit híd kivilágítása csatlakozik, amivel végre ténylegesen fényessé válhat a budapesti Duna-partok éjszakai látványa.