A cím meglepőnek tűnhet, de igaz: Szentendre egyelőre csak papíron létező új temetője a 2009-es World Architecture Festival egyik kategóriagyőztese lett, és csak hajszállal maradt le arról, hogy az év legjobb tervének válasszák. Az elismerés nem csupán a terveket készítő budapesti A4 Stúdiónak szól, de túlzás nélkül a magyar építészet egyik legkomolyabb sikere az utóbbi években. A november 4-6. között, Barcelonában zajló fesztiválról épp csak hazatért tervezőket: Kendik Gézát, Papp Zoltán Tibort és Vilics Árpádot kérdeztük.

Mégis mi indít egy kis magyar építészirodát arra, hogy több ezer fős nemzetközi mezőnyben, a legnagyobb nevekkel mérje össze magát? „A debreceni Loki példája” – válaszolja az A4 Stúdiót vezető Kendik Géza, aki meglehetősen kedveli a sporthasonlatokat – „megnyerték a hazai bajnokságot, de mindenki arra kíváncsi, mit ér ez a győzelem külföldön.” Az idén másodjára megrendezett World Architecture Festival pedig jelenleg a világ legnagyobb nyitott, szakmai versenye, ahol építészek bírálnak építészeket. Itt nincsenek „rokonok”, és nem a szponzor osztja a díjakat: csak és kizárólag a teljesítmény számít.
Az A4 Stúdió terve az új szentendrei köztemetőhöz fölényesen nyerte a 2008 elején lezárult pályázatot. Az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy ez nem véletlen. A makettet, amely egyébként az Ivánka Beton Design önzetlen közreműködésével született meg, kiállították a Kortárs Építészeti Központ szervezésében zajló I. Nemzetközi Építészeti Makett Fesztiválon. Nem sokkal ezután a munka sikert aratott a World Architecture Community honlapján is, és az első magyar projektként bekerült abba a szűk körbe, amelyről a több ezer építészt tömörítő szervezet letölthető plakátokat bocsátott ki. A kinyomtatott példány természetesen ott díszeleg az A4 irodájának falán.

Most mellé kerülhet a World Architecture Festival sárga emlékplasztikája is. Pénzdíjat ugyan csak a diákkategória nyertese kapott, az építészek azonban nem bánják: a barcelonai fesztiválra teljes létszámban kiutazó csapatnak így is rengeteg élményt tartogatott a hétvége. A nemzetközi konferenciaközpont termeiben több száz építész mutatta be munkáját, így válogatni volt miből. A tematika tavalyhoz képest szinte 180 fokos fordulatot vett – húzza alá Kendik. (A stúdió ugyanis már tavaly is pályázott, és a vezető építész a helyszínen mérte fel a terepet.) Az idei mottó a „Less Does More” („A kevesebb több”) volt; ezúttal mindenkit kevésbé érdekeltek a kínai vagy dubai szuperprojektek, amelyek egyébként profi prezentációjukkal és költségvetésükkel messze maguk mögé utasíthatták volna a mezőnyt.
A Leendő épületek – Pályázati indulók kategóriájában az A4 Stúdió 14 döntőssel mérte össze magát, köztük horvát, kínai és közel-keleti munkákkal. Háromfős zsűrijük elnöki posztját a világhírű építészetteoretikus, Charles Jencks töltötte be, két másik tagja pedig a spanyol Miquel Adrià és az Alford Hall Monaghan Morris egyik alapítója, Simon Allford. A magyar csapatnak már a teltház előtt tartott, tízperces prezentáció után, az érkező gratulációk számából úgy tűnt: sikerült meggyőzniük a zsűrit. Az esti eredményhirdetésen pedig csak az ő munkájuknál emelte ki a bizottság: „clearly winner”, azaz: valódi vetélytárs nélkül győzött.
Hátravolt azonban még a másnap, amikor a kategóriagyőztes munkák egymással vetélkedtek. Az újabb prezentációhoz új zsűri is került: az elnök ezúttal a már-már legendaszámba menő brit építész, Sir Peter Cook volt, a két tag pedig a Pecha-Kuchát elindító tokiói Klein-Dytham Architects tagja, Mark Dytham és az amerikai Bill Hanway. A szentendrei munka különösen Cook figyelmét keltette fel. A mester ki is emelte: végre szabadkézi rajzzal találkozik, a prezentációk után pedig külön gratulált a grafikát készítő Maza Orsolyának.

Ezen a napon végül öt nyertest hirdettek. A megépült házak abszolút győztese, azaz voltaképp 2009 legjobb háza a dél-afrikai Peter Rich Architects tervezte Mapungubwe Interpretation Centre lett. A belsőépítészetben a nemrég alakult Amanda Levete Architects egyik munkája, a diákok között Sabrina Kleinenhammans, a Massachusetts Institute of Technology végzőse bizonyult a legjobbnak. Az év legjobb szerkezete a hg.hu-n is bemutatott Arena Zagreb, a horvát upi-2m munkája lett. A leendő épületek között végül egy hazai: a zsűriben is szerepet vállaló Benedetta Tagliabue által tervezett sanghaji spanyol EXPO-pavilon vitte el a pálmát. Ám kellemes meglepetés itt is érte a magyar indulókat: a voltaképp a második helyezéssel felérő, kiemelt dicséretben részesültek, a zsűrielnök Peter Cook tanúsága szerint épp csak lemaradva az első helyről.

A fesztivál számos tanulságot rejtett – nyugtázták a hazatért építészek a hg.hu-nak. A mezőnyt szemlélve nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai építészek egyáltalán nem rosszabbak az átlagnál, sőt: Kendik Géza szerint jóval több magyar ház lehetett volna döntős. Kétségtelen azonban, hogy a Közel- és Távol-Kelet technikai és anyag fölényével nehéz felvenni a versenyt: ehhez innovatív gondolkodásra és összefogásra van szükség. Idén nyilvánvalóvá vált, hogy a „hi-tech” és a „fenntartható építészet” bűvszavai egyre kevesebb valós tartalommal tölthetőek meg – az egy kaptafára készült szuperprojektek alig keltették fel az érdeklődést.
És hogy mi történik Szentendrén? A temető végleges tervei már elkészültek; jelenleg a kivitelezőt keresik. Az önkormányzat ideális partnernek bizonyult – húzzák alá az építészek -, a megvalósítás azonban nem kis kihívást jelent: ilyen minőségű, látszó fehérbetonból készült épületet ugyanis legközelebb Prágában találni. A város közparknak és turisztikai látványosságnak is szánja a temetőt, így van remény arra, hogy a legapróbb részletekig megtervezett munka eredeti formájában valósul meg. A mostani sikerekre valójában ez teheti fel a koronát.






Hozzászólások