Csendben, lassan, de biztosan tűnnek el a szemünk elől a múlt század egyik legsajátosabb műszaki vívmánya, a páternoszter liftek utolsó példányai - sokszor a nekik otthont adó épülettel együtt. Pedig a ritka közlekedési eszköz nemcsak praktikus, de roppant szórakoztató is lehet.
A páternoszter nyitott kabinok láncából álló lift, amely felfelé és lefelé is folyamatosan szállítja az utasokat, úgy, hogy a ki- és beszállás is mozgás közben történik. A kabinok többnyire kétszemélyesek. Az első példányt a londoni J.E. Hall készítette el 1884-ben Cyclic Elevator (ciklikus lift) néven. A páternoszter név onnan ragadt a szerkezetre, hogy a kabinok úgy járnak körbe-körbe, mint az ima közben morzsolt rózsafüzér.
A találmány forradalmisága a folyamatos mozgásban rejlett - ennek köszönhetően a hagyományos lifteknél a páternoszterek jóval nagyobb kapacitással tudnak üzemelni. Ez tette őket igen népszerűvé, különösen a középületekben, ahol sok ember le-föl mozgatására volt igény egyidőben.
A páternoszterrel kapcsolatban hosszan tartotta magát a legenda, miszerint veszélyes, vagy akár életveszélyes is lehet a legfelső szint elérése után a kabinban maradni, mert ott a kabin átfordul, vagy - a rémisztőbb változat szerint - az átfordító fogaskerék vágja szét a bent maradó utast. Ez persze badarság, az áthaladás teljesen veszélytelen, legfeljebb felesleges. A kabinok mozgását valahogy úgy kell elképzelni, mint az vidámparki óriáskerék fülkéinek mozgását, csak a páternoszter esetében a körhöz képest két oldalról összelapított pályát járnak be a fülkék.
Balesetek nem a fülkében maradásból adódhatnak, hanem a be- és kiszálláskor - bár ilyesmire ritka a példa. A kocsiszekrények ugyanis beszorulás ellen védettek, az első húsz centi felfelé billen, majd megnyomja a leállítót. A páternoszter tehát nem tör kezet-lábat. Ennek ellenére egyre több helyen tilos páternosztert építeni (az EU is betiltotta az újak építését), mivel a mozgássérült emberek nem tudják használni, így sorsuk megpecsételődött. Ma már igazi kuriózumnak számít egy-egy működőképes hazai példány. Pedig több közülük kifejezetten igényes, elegáns kivitelben készült el, réz fogantyúkkal és elegáns faburkolatokkal.
A mai is működő vidéki példányok többek között a szegedi Megyeháza épületében, a Miskolci Egyetemen és a kecskeméti kórházban találhatóak. A fővárosiak főleg a belvárosban lelhetők fel: többek között az OTP székházaiban (Deák - Bécsi utca sarok, valamint a Nádor utcai), a BKV székházában (Akácfa utca), a MOL székházában (Október huszonharmadika utca), az MNB székházában (Szabadság tér - Bank utca sarok), a MÁV-székházban (Andrássy út 73-75), a Pest megyei bíróság épületében (Hungária körút - Thököly út sarok), az ELMÜ székházában (Dózsa György út - Váci út sarok), az Országos Kardiológiai Intézetben (Haller utca), az Államkincstár épületében (Hold utca), valamint az alábbi minisztériumokban: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (Kossuth tér), Pénzügyminisztérium (József Nádor tér), Egészségügyi Minisztérium (Arany János utca), Honvédelmi Minisztérium (Balaton utca) és Oktatási és Kulturális Minisztérium (Szalay utca).
A Vörösmarty téri ORI székház tükörüveges épületében is volt páternoszter, aztán eltűnt mind a kettő, hogy helyet adjon az új, átriumos irodaháznak. A Moszkva tér fölé magasodó egykori Postapalotában is volt egy, ám mivel az épületet 2009 januárjában eladásra hirdették meg, minden bizonnyal ennek a sorsa is megpecsételődött. A Petőfi Sándor utca és a Szervita tér sarkán álló egykori Belvárosi Távbeszélő Központ is eladó lett, ebben is van egy példány. Az egykori rendőrfőkapitányság épületében (Erzsébet tér-Miatyánk utca sarok) akkor cserélték liftre, amikor 2001-ben Hotel Meridien-né avanzsált. A Legfőbb Ügyészség épületében (Markó utca) is elbontották a régi szerkezetet. A Miniszterelnöki Hivatalban néhány éve cserélték liftre a páternosztert. Az MTV éppen ezekben a hónapokban költözik át a Szabadság téren álló székházából az új, óbudai épületbe, a régiben is volt egy páternoszter, amit a közelgő átalakításkor nyilván liftre cserélnek majd. A Blaha Lujza téri egykori Sajtóház bontásakor is szegényebbek lettünk egy páternoszterrel. A Dorottya utca 6. szám alatti egykori Technoimpex székházból akkor tűnt el végleg, amikor nekiálltak Palazzo Dorottyává alakítani a régi házat. Egyre fogynak a régi példányok, újak pedig nem jönnek helyettük.
Különösen a fiatalok szerettek "páterezni": megnézni, hogy mi történik odafent az átforduláskor, vagy akár odafönt gyorsan kézre állni a fülkében, hogy tényleg fejjel lefelé induljanak vissza a földszint irányába. Mások trükkösen használták: ha nagy sor állt előtte a földszinten, akkor beszálltak a lefelé tartó fülkébe, és a pinceszinti átfordulás után széles vigyorral üdvözölhették a fülkéből a kint várakozókat.
Páternoszter - Béres Dániel rövidfilmje
A páternoszter a művészekre is ihletően hatott. Örkény István egypercest írt, Béres Dániel 2006-ban hétperces rövidfilmet rendezett „Páternoszter" címmel. A 30Y alternatív rockegyüttes pedig az "Egy perccel tovább" c. szám videóklipjéhez használt fel egy páternosztert - a forgatás a pécsi Megyei Bíróság 9 emeletes épületszárnyában zajlott 2005-ben. Magyar rajongói klubról, "pn-mentőkről" nem tudunk.
Érthető, hogy relatív veszélyességük miatt sorra cserélik le őket, mégis: a technika érdekes alkotásai tűnnek el a szemünk elől. A páternoszter útja az utóbbi évtizedekben már csak lefelé tart.
A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért köszönettel tartozunk Tuba Zoltánnak.

![Budapesti páternoszterek: MOL-székház - Fotó: Tuba Zoltán [origo] galéria - Fotó © Tuba Zoltán [origo]](/upload/images/photos/000/047/203/galéria.jpg?1236265620)




Hozzászólások
Nagyon érdekes cikk, csak egy megjegyzés...a szerző pont a rövidfilmben "szereplő" páternosztert hagyta ki a felsorolásból )amit egyébként szintén nemrég szüntettek meg): a Podmaniczky utcai MÁV Rendelőintézet páternoszerjét
Igyekeztem minél teljesebb listát összeállítani, de teljes és naprakész listája legjobb tudomásom szerint senkinek nincs. Köszönöm az észrevételt! Ha valaki tud még olyan hazai páternoszterről, ami van, még van, vagy volt, írja meg ide kommentbe! Köszönöm!
Van egy páternoszter a Jahn Ferenc (dél-pesti) kórházban. Azt, hogy üzemel-e még, nem tudom, én még használtam régebben. Azt hiszem, a személyzet használhatja még.
Az MVM (Magyar Villamos Művek) Vám utca 5-7 ben levő székházában is van egy működö páternoszter