2009 májusában nyílik meg a nagyközönség előtt, de reprezentatív homlokzatával már a napokban bemutatkozott és nagy sikert aratott a Brandhorst Múzeum, München legújabb kulturális látványossága. A Henkel-örökös Udo Brandhorst modern és kortárs művészeti kollekcióját, többek között Picasso, Andy Warhol és Damien Hirst munkáit bemutató intézmény épülete a homlokzatra szerelt több tízezer színes kerámiarudacskának köszönhetően maga is művészeti alkotásként működik.
München múzeumi negyede, a Kunstareal egyike Európa legfontosabb ilyen típusú intézmény-komplexumainak. A negyed rangidőse az I. Lajos bajor király által építtetett Alte Pinakothek, amely a világ egyik első nyilvános képtárnak szánt épületeként 1836-ban nyílt meg. Nem messze áll a szintén Lajos által építtetett Gliptotéka, és az ehhez hasonlóan görög-római antikvitásokat bemutató Antikensammlung. A Neue Pinakothek ugyancsak 19. századi, de a második világháborúban elpusztult épülete helyén ma Alexander Freiherr von Branca 1981-ben elkészült posztmodern tömbje áll. A negyedben található a 20. századi avantgárd művészek munkáinak otthont adó Lenbachhaus neoreneszánsz villaépülete. A Kunstareal képe napjainkban is alakul: legutóbb a Pinakothek der Moderne nyílt meg, amelynek tömbje 2002-re készült el a német parlamenti irodaház épületét is tervező Stephan Braunfels munkája nyomán.
A májusban nyíló, több mint 48 millió euróba került Brandhorst Múzeum ugyancsak neves hazai építésziroda, a Sauerbruch Hutton tervei alapján épült a Pinakothek der Moderne szomszédságában. Az épület az előd által meghatározott urbánus koncepciót folytatja, de az utca térfalától nyolc méterrel hátrébb lép, hogy helyet adjon egy fasornak. A homlokzat magasságát az utca túloldalán álló, a világháború után épült apartmanházhoz igazították. A múzeum látványos külseje az egyszerű, két egymásnak fordított hasábból álló tömeg ellenére azonnal érdeklődést ébreszt. „A homlokzat olyan, mint egy absztrakt festmény, és a figyelmet a ház művészeti múzeumként betöltött funkciójára irányítja” – fogalmazta meg a múzeum szóvivője; az építészeti eszközöket tehát kifejezetten a funkció ihlette. A „vizuális hirdetőtáblaként” betöltött szerep a homlokzati struktúrából fakad. A belső réteget egy fémburkolat alkotja, ablaknyílásokkal. Ezelőtt újabb réteget alkot a 36 ezer , függőlegesen elhelyezett színes kerámiarúd rasztere.
A rudakat 21 különböző színre festették, ezzel garantálva, hogy a homlokzat minden nézőpontból, akárcsak egy lépéssel távolodva is, másféle látványt nyújtson. A rudak rasztere három különböző árnyalatú részre bomlik, amely az ablaksorokkal megtörve azt az érzetet kelti, mintha maga az épület is több elkülönülő szakaszból állna.
Az energiaköltségek minimalizálására teljesen új rendszert dolgoztak ki: az épület a hasonló méretű, hagyományos szisztémával rendelkezőkhöz képest 50%-kal kevesebb hőenergiát és és 26%-kal kevesebb elektromos energiát igényel. Ennek eredményeképp 356 tonnával csökkentették a lehetséges széndioxid-kibocsátást; költségmegtakarításban az évi hetvenezer eurót jelent.
A 12 ezer négyzetméternyi terület közel harmada kiállítótér; itt szintén májusban nyílik a kortárs képzőművészet nagyjait felsorakoztató kiállítás, olyan alkotókkal, mint Andy Warhol, Damien Hirst, Jean-Michel Basquiat vagy Cy Twombly.
Az építészirodát a konstanzi Matthias Sauerbruch és a Norwich-ból való Louisa Hutton alapította 1989-ben. A két építész Londonban, az Architectural Association keretein belül találkozott. Közös cégük megalapítása előtt meglehetősen eltérő stílusú építészirodákban dolgoztak: Hutton a brutalista Peter Smithson, a londoni Robin Hood Gardens tervezőjének partnereként, Sauerbruch viszont Rem Koolhaas rotterdami irodájában, az OMÁ-ban. A Sauerburch Hutton az energiatakarékos építészet és a színek iránti elkötelezettségéről ismert; e két jellemzőjüket jól ötvöző, legnagyobb visszhangot kiváltott épületüket, a berlini GSW-székházat Stirling-díjra jelölték 2000-ben.
Fotók: Haydar Koyupinar és Andreas Lachtape, 2008 © Brandhorst Museum
Hozzászólások