A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat és a Tan Kapuja Buddhista Egyház szakmai támogatásával idén nyáron megkezdik a kolostor felújítását. A munkák a zanglai fejedelem segítségével, az Angkor Alapítvány támogatásával zajlanak. Az épület felújítása több évig tart majd; első lépésben a leomlást megakadályozó legsürgősebb teendőket látják el, kijavítják a falak repedéseit, a beszakadt födémeket és a törött gerendákat. A zord magashegyi körülmények között évente csak 2-3 hónapot lehet dolgozni, az év többi időszakában a hó eltorlaszolja az utakat.
A projekt támogatói közé felsorakozott a Kitchen Budapest, amely egy kortárs műalkotást helyez majd el az épületben, az idei összefogás eredményét jelzendő az arra utazóknak. A kezdeményezést bárki támogathatja: tízezer forintért egy vályogtéglát, 25 ezer forintért egy gerendát lehet vásárolni. Ötvenezer forintért egy helyi diák tanulását támogathatjuk egy teljes éven át. A támogatás célba érését az Angkor Alapítvány fotókkal igazolja majd.
Bővebb információ: csomasroom.org










Hozzászólások